4591. Előzzük meg a kutya szívférgességét! Mutatjuk, hogyan!
A szívférgesség a kutyák életét fenyegető megbetegedés, amelynek során súlyos panaszok léphetnek fel, és halállal is végződhet. Tippeket adunk a halálos betegség elkerülésére!
A szívférgesség a kutyák életét fenyegető megbetegedés, amelynek során súlyos panaszok léphetnek fel, és halállal is végződhet. Tippeket adunk a halálos betegség elkerülésére!
A Némó nyomában mesét nagyon szerettük, mától mozikban a következő rész is. Az első film szereplői visszatérnek a folytatásban, de újabb tengerlakókat is megismerhetünk.
Közel egy időben született meg három dámszarvasborjú a Szegedi Vadasparkban, kettő közülük a Kárpát-medencében is élő európai dámszarvas (Dama dama), a harmadik azonban a különleges természetvédelmi helyzetű mezopotámiai dámok (Dama mesopotamica) közé tartozik.
A hazánkban felcseperedő görög teknőcök kevés kivételtől eltekintve magukon hordják a súlyos tartáshibák jegyeit. Torz páncél, papagájcsőr szerű szarukáva, beteg ízületek. A legtöbbjük az ivarérett kort sem éri meg, pedig jól tartani őket ugyanolyan könnyű, mint rosszul.
A fajkutyatenyésztők legnagyobb amerikai szervezete, az American Kennel Club (AKC) június 22-én bejelentette, hogy az ősi magyar pásztorkutyát, a pumit a 190. fajtaként felvette a hivatalos kutyafajták legrégebbi amerikai jegyzékére.
Kedves Gazdi, a Happy dog egész jó, minőségi táp. Fontos, hogy az előírt mennyiséget kapja, nincs szükség egyéb kiegészítőre, javaslom elolvasásra ebben a témában íródott cikkünket: Nagytestű kutyafajták helyes táplálása Sok boldogságot és örömöt a kutyushoz! :)
Kedves Brigitta! Ajánlom figyelmébe a www.4tappancs.hu honlapon keresztül elérhető "Félős és agresszív kutyák" ismeretterjesztő e-oktatást. A kisméretű kutyákra jellemző a gyengébb idegrendszer, ennek valószínűleg genetikai háttere van. Céltudatos neveléssel sokat lehet javítani a helyzeten, mint például rendszeresen emberek közé járással, akik azonnal nem akarják agyonölelgetni. Ez ugyanis stressz a kicsi kutyusnak. Segíthet még a tisztán természetes alapanyagokból összeállított NATUR-CALM oldat, mely állatpatikákban (például ANIVET) kapható és rendszeres adása kiegyensúlyozott idegállapotot eredményez ideges kutyáknál. A leírtak alapján egyébként a félelmi tünetek és reakciók eléggé összetettek, egy helyszíni megfigyelés, adatfelvétel és a tartási körülmények ellenőrzését követően lehet érdemben tanácsokat adni, tréning lehetőségeket megbeszélni. (Kb. 4-6 tréningóra szükséges és kb. 6 hónap után jelentkeznek az első érdemleges változások.) - Bach-virágterápiával lehet enyhíteni a tüneteket, de ezzel nem lehet teljeskörű változást elérni. (http://bolthely.hu/4tappancs/lista/47b7299ecd481_BACH-VIRAGSZER )
Kedves Érdeklődő! Elsősorban egy állatorvost javasolnék! Sajnos sok minden okozhat bőrgyulladást, mert ugye ez is az. Lehet allergia, vagy egyéb belső eredetű betegség (pl. Herpes, gomba, de akár autoimmun is), lehet, hogy csak egy "szimpla" ételallergia, de sajnos olyan nagy a lehetőségek tárháza, hogy így nem sok okosat tudok mondani, meg kellene nézetni egy állatorvossal. Ha nincsenek ilyen kis rágcsálókhoz szokva mondd azt, hogy patkányként, vagy csincsillaként kezelje, csak a gyógyszert ugye annyival kisebb adagban. Remélem megtaláljátok a megoldást erre a problémára! Sok sikert kívánok hozzá, és jobbulást az egérkének! Üdvözlettel: Nitta
Kedves Gazdi! Nagy valószínűséggel a macskák alsó húgyúti szindrómájáról van szó. Ezért azt javaslom, hogy mielőbb keressék fel a kezelő állatorvosukat. A betegségről részletesebben az alábbiakban olvashat: A macskák alsó húgyúti (hólyag, húgycső) megbetegedései meglehetősen gyakran fordulnak elő. Mivel a betegség változatos tünetekben nyilvánul meg, és annak kialakulása többféle tényező hatására alakul ki, ezt a tünetegyüttest először a macskák alsó húgyúti szindrómájaként (FUS = feline urinary syndrome), majd később a macskák alsó húgyuti betegségei (FLUTD = feline lower urinary tract diseases) néven emlegetik. Mivel a betegség kiváltó okai nem minden tekintetben tisztázottak, e tünetegyüttessel kapcsolatban néha az "idiopathikus" (ismeretlen eredetű) jelzőt is szokták alkalmazni. A betegeket leggyakrabban gyakori és fájdalmas vizelés, véres vizelet, erőlködés, sokszor azonban csak a "szobatisztaság" megsértése miatt viszik állatorvoshoz. A tünetek hátterében rendszerint húgykövesség, húgyhólyag gyulladás, húgycső elzáródás, ritkán húgyhólyag daganat van. Macskák esetében a leggyakrabban nem "klasszikus" húgykövességgel állunk szemben, hanem a kandúr macskák húgycsövét elzáró szemcsés, nyálkás, szerves anyagot is tartalmazó ún. "grit"-et találunk. A betegséggel azért találkozunk zömében kandúroknál, mert nekik hosszú, kanyargós lefutású, szűk húgycsövük van, melynek különösen az alsó szakaszán könnyen felhalmozódhat a hólyagból származó "homok", vagy felakadhat a grit, vagy húgykő. (A nőstények rövid és tág húgycsövén keresztül ezek a képletek könnyen és gyorsan eltávozhatnak.) Fajtadiszpozíció is szerepet játszik a betegség kialakulásában: egyes fajtákban (pl. perzsa, sziámi) gyakrabban találkozunk a kórképpel.
Kedves Tünde! Mindenképpen javaslom az állatorvosi vizsgálatot, mivel azt sem tudjuk, hogy hol vérzik a cica. Egy kivizsgálás mindenre fényt derít.