4591. Előzzük meg a kutya szívférgességét! Mutatjuk, hogyan!
A szívférgesség a kutyák életét fenyegető megbetegedés, amelynek során súlyos panaszok léphetnek fel, és halállal is végződhet. Tippeket adunk a halálos betegség elkerülésére!
A szívférgesség a kutyák életét fenyegető megbetegedés, amelynek során súlyos panaszok léphetnek fel, és halállal is végződhet. Tippeket adunk a halálos betegség elkerülésére!
A Némó nyomában mesét nagyon szerettük, mától mozikban a következő rész is. Az első film szereplői visszatérnek a folytatásban, de újabb tengerlakókat is megismerhetünk.
Közel egy időben született meg három dámszarvasborjú a Szegedi Vadasparkban, kettő közülük a Kárpát-medencében is élő európai dámszarvas (Dama dama), a harmadik azonban a különleges természetvédelmi helyzetű mezopotámiai dámok (Dama mesopotamica) közé tartozik.
A hazánkban felcseperedő görög teknőcök kevés kivételtől eltekintve magukon hordják a súlyos tartáshibák jegyeit. Torz páncél, papagájcsőr szerű szarukáva, beteg ízületek. A legtöbbjük az ivarérett kort sem éri meg, pedig jól tartani őket ugyanolyan könnyű, mint rosszul.
A fajkutyatenyésztők legnagyobb amerikai szervezete, az American Kennel Club (AKC) június 22-én bejelentette, hogy az ősi magyar pásztorkutyát, a pumit a 190. fajtaként felvette a hivatalos kutyafajták legrégebbi amerikai jegyzékére.
A tünetet okozhatja ütésből eredő belső sérülés, de akár fertőzés is. Ha a madárka székletének állaga az egészségesnek megfelelő, akkor "B" vitamin-os itatás, esetleg meleg helyre való elkülönítés hozhat eredményt. Az éjszakai repkedésből keletkezett sérülések 2-5 wattos éjjeli fény alkalmazásával elkerülhetők.
Ez a faj viszonylag nagyobb mérete miatt könnyebben tartható együtt halakkal, mint a manapság igen elterjedt red cherry garnéla (Neocaridina sp). A garnéláknál egyébként általában igaz az, hogy külön akváriumban sokkal jobban látjuk őket, sokkal szebb színeiket mutatják, sokkal nyugodtabban viselkednek, mint halak mellett, ezért tartásukat elsősorban külön számukra berendezett akváriumban javaslom. Természetesen, aki a "halas" akváriuma élővilágát szeretné változatosabbá tenni, az is megteheti, ebben az esetben a faj mellé békésebb, kistestű halfajokat lehet társítani (dél-amerikai sügérfélék pl. általában kizárva). Az akvárium méretére nem tudnék különösebb ajánlást mondani, ha külön akváriumuk van, akkor egy egész kis akváriumban (akár 15-20 literes) is szép kis közösséget lehet kialakítani, ha halakkal tartjuk, akkor feltehetően azokhoz van igazítva az akvárium mérete, és ez határozza meg a tartható garnélák számát, tehát a "mekkora akváriumban?" kérdésre nem tudok sajnos egzakt választ adni.
Fűtési szezonban megfigyelhető, hogy a malacok több szőrt hullatnak, mint máskor. Emellett a szőrhullást okozhatja valamilyen parazitás fertőzés (atka, gomba), érdemes lenne kicsit tüzetesebben átvizsgálni az állatkát, hogy nincsenek-e rajta sebek, esetleg kisebb kopasz foltok. Másrészt idősebb tengerimalacoknál a szőrhullás már lehet a kor vele járjója is.
Kezdő tengerimalac-gazdi koromban én is próbálkoztam a pórázon sétáltatással, de bevallom, nem volt nagy sikerem. A végén egyszerűen már nem volt szívem a malacra adni a hámot, mert olyan keservesen próbálkozott kibújni belőle. Ebből okulva, és ezen túl is azt tudnám mondani, hogy a tengerimalacok rendkívül stressz-érzékeny állatok (gondoljunk csak arra, hogy összerezzenek, bármilyen idegen hangra), nem kellene őket kitenni ennek a megpróbáltatásnak. Másrészt ha a pórázt arra használná, hogy kivigye az állatkák legelészni a kertbe (nekem annak idején ez volt az elképzelésem a pórázzal kapcsolatban), inkább javaslom a karám felállítását. Erre alkalmas akár a ketrec teteje is, de kereskedelmi forgalomban kaphatók különböző rácsok is, amivel be lehet keríteni a legelésző tengerimalacot. Utcára kivinni a malacot pedig azt gondolom, elég nagy stressz lenne egy ilyen kicsi állatnak.
Kapható olyan macskaajtó, amelyet a macska nyakörvére szerelt chip vezérel. Azaz, csak akkor nyit, ha a saját macskánk közelít az ajtóhoz. Idegen macskák előtt zárva marad.