4876. Bemutatták a debreceni állatkert új szibériaitigris-kölykeit
A Debreceni Állat- és Növénykert augusztus végén született szibériaitigris-kölykei (Panthera tigris altaica) bemutatójukon 2017. október 10-én.
A Debreceni Állat- és Növénykert augusztus végén született szibériaitigris-kölykei (Panthera tigris altaica) bemutatójukon 2017. október 10-én.
Pszichológusokat, gyógypedagógusokat, lovasokat és gyógytornászokat vár az idén 20 éves Magyar Lovasterápia Szövetség 2017. október 16. és 29. között Sarlóspusztára, az immár hagyományosnak mondható lovasterápiás továbbképzésére.
Jó megfigyelő vagy csak mázlija van? Ez a macska jobban játszik itt piros, hol a pirost, mint sok embertársunk!
Szinte már hagyományként, idén ősszel kilencedik alkalommal hirdeti meg a Mars Magyarország a „Segíts a menhelyeknek!” kampányt, melynek keretében ismét az állatmenhelyek és négylábú lakóik megsegítésére siet az élelmiszergyártó vállalat.
Egyik legszebb őszi látványosság a daruk vonulása a lemenő nap fényében. Idén is már több mint 150 000 daru gyüleketik a sekély vizes éjszakázóhelyen.
Nehéz döntenem, hiszen én nem látom a beteg állapotának súlyosságát. Sajnos ez a veleszületett hiba a kor előrehaladtával súlyosbodik, illetve a fizikális megterhelések során halálos kimenetelű légszomjhoz is vezethet. Javaslom, hogy fogadják el a kollégám tanácsát, kiváló szakember és személy szerint én maximálisan megbízom az ő döntésében. A szavatossági kérdésben az az álláspontom, hogy ha van adásvételi szerződésük, akkor érdemes visszakövetelni a pénzt vagy új kiskutyát kérni. A peren kívüli megegyezést javaslom, mert a perek nagyon elhúzódnak és sokára van pozitív eredményük.
Ez attól függ, hogy szeretnének-e kiállításra járni és hogy mennyire tudják tisztán és rendben tartani a szőrét. Nagy melegben nyugodtan meg lehet nyíratni (így természetesen kicsit jobban viselik a hőséget), de nem kötelező.
A kistestű kutyák előbb válnak ivaréretté, általában 6-8 hónaposan.
Az Ovarid tablettát vagy a Pill-can tablettát tudom ajánlani, elég jól kormányozható időtartamra felfüggesztik a tüzelést. Minimális a mellékhatás valószínűsége, de tudni kell, hogy egyik kezelés sem alkalmazható 2 évnél hosszabban, utána engedni kell egy két tüzelést. Tilos idős állatnak (7 év felett) és emlődaganatos kutyának adni ezeket.
A legbiztosabb az ultrahangos vemhességvizsgálat. Semmilyen egyéb módszer előbb és pontosabban nem ad diagnózist. Ezt a fedezéstől számított 24-26. naposan lehet már elvégeztetni.