4876. Bemutatták a debreceni állatkert új szibériaitigris-kölykeit
A Debreceni Állat- és Növénykert augusztus végén született szibériaitigris-kölykei (Panthera tigris altaica) bemutatójukon 2017. október 10-én.
A Debreceni Állat- és Növénykert augusztus végén született szibériaitigris-kölykei (Panthera tigris altaica) bemutatójukon 2017. október 10-én.
Pszichológusokat, gyógypedagógusokat, lovasokat és gyógytornászokat vár az idén 20 éves Magyar Lovasterápia Szövetség 2017. október 16. és 29. között Sarlóspusztára, az immár hagyományosnak mondható lovasterápiás továbbképzésére.
Jó megfigyelő vagy csak mázlija van? Ez a macska jobban játszik itt piros, hol a pirost, mint sok embertársunk!
Szinte már hagyományként, idén ősszel kilencedik alkalommal hirdeti meg a Mars Magyarország a „Segíts a menhelyeknek!” kampányt, melynek keretében ismét az állatmenhelyek és négylábú lakóik megsegítésére siet az élelmiszergyártó vállalat.
Egyik legszebb őszi látványosság a daruk vonulása a lemenő nap fényében. Idén is már több mint 150 000 daru gyüleketik a sekély vizes éjszakázóhelyen.
Kedves Dalma! A Magnesium carbonicum CH5-ös vagy CH 9-es potenciáját lehet használni. DE!, ha már 1,5 hete kijön a kiskutyából minden, amit szopik, akkor érdemes lenne egy alapos kivizsgálás, ugyanis lehet, hogy valamilyen fejlődési rendellenesség, anatómiai probléma okozza a tüneteket, és azon nem fog segíteni a homeopátia. Mielőbbi gyógyulást kívánok a kiskutyának! Üdvözlettel: Andrea Dr. Kopócsi Andrea, holisztikus állatorvos, homeopata 06 (20) 928-4425 www.kimintvet.hu info@kimintevet.hu
Bármennyire is aggaszónak tartják a helyzetet, jelenleg szerintem is tanácsos várni még egy kicsit. Ha a kutyájuk kicsit idősebb lenne, rögtön emlődaganat(ok)ra gyanakodnék, de így sem kizárható ez a lehetőség. Az eltelt 2-3 hét még nem 40-60 nap, ezt szerintem is tanácsos kivárni. Ha addig nem változik semmi, akkor mindenképpen szaporodásbiológiában jártas állatorvosnak kellene megmutatni, és vele konzultálva kellene megtalálni azt, hogy mi is ez valójában, ill. megbeszélni a megoldást (kezelést). Olvass tovább! Hogyan ápoljuk emlődaganatos kedvencünket? 10 éves pulinknál emlődaganatot diagnosztizáltak. Milyen homeopátiás szerek léteznek a kezelésre?
Kedves Mónika! Velem beszélt telefonon ... :) Üdvözlettel: Dr. Kopócsi Andrea, holisztikus állatorvos, homeopata www.kimintvet.hu info@kimintvet.hu
Kedves Hölgyem/Uram! Ha a nyuszi rosszul veszi a levegőt, akkor mindenképpen érdemes lenne mihamarabb felkeresni egzozikus állatokra szakosodott állatorvost, további vizsgálatok céljából. Üdvözlettel Meier Krisztina
Üdvözlöm! Első körbe egy hörcsögös egzos orvoshoz kellene vele menni. ( Ilyenkor igazából azonnal kellett volna az első jelnél) merre laktok? Úgy tudok segíteni, kihez érdemes menni. Ha már nem eszik és nem is iszik, pluszba csak remeg ott nagy a baj. Mindenképp itatni kell és pépesítve adni neki enni. 2 évesen még nem számít öregnek a hörcsög. Bőven élhetnek még 1-2 évig még. Azt h ilyen állapotban amúgy mennyi ideje va ha orvos sem látja. Nem sok sajnos.