4901. Idén is teknősmentés a Feneketlen-tónál
A tavaly megkezdett teknősmentési akció keretén belül 2017-ben összesen három idegenhonos teknősfaj 35 egyedét sikerült eltávolítani a Feneketlen‐tó területéről.
A tavaly megkezdett teknősmentési akció keretén belül 2017-ben összesen három idegenhonos teknősfaj 35 egyedét sikerült eltávolítani a Feneketlen‐tó területéről.
A klímaváltozás és a paraziták kiváló alkalmazkodóképességének köszönhetően a hagyományos értelemben vett parazitaszezon kezd eltűnni, és a téli időszakban sem csökken az élősködők száma. Éppen ezért fontos, hogy a négylábú kedvenceket egész évben védjük a külső paraziták ellen.
Huszonkilenc, macskáknak szánt, külső élősködők elleni rácsepegtető oldatot, úgynevezett spot-on készítményt vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A laborvizsgálatok szerint 6 termék nem tartalmazta a gyártó által garantált hatóanyag mennyiséget, másik 6 termék pedig nem rendelkezett magyarországi forgalmazási engedéllyel - közölte a Nébih az MTI-vel pénteken.
Immár hétévesek és remek egészségnek örvendenek a világ első klónkutyájának, a néhai Snuppynak életben maradt klónjai - derült ki a Szöuli Nemzeti Egyetem, a Michigani Állami Egyetem és az Illinoisi Egyetem kutatóinak közös tanulmányából, amelyben a szakemberek részletesen beszámolnak a kutyák fejlődéséről.
A Rex Kutyaotthon Alapítvány két közösségi kezdeményezést is indított 2017 novemberében. 22-én megnyitotta új közösségi terét, az Angyalkertet, valamint bemutatta egy országos állatvédelmi oktatási központ, a Felelős Állattartás Házának terveit.
Itt bizony azonnali beavatkozásra van szükség, egyébként a kiscicák elpusztulnak! Tanácsom, hogy az anyacicát sürgősen vigyék el homeopata állatorvoshoz, aki majd segít abban, hogy elfogadja a picinyeit. (Címlistát a www.homeopata.hu oldalon talál.) A tehéntej fehérje- és zsírtartalma jelentősen alacsonyabb a macskatejénél, ezért önmagában a kiscicák felneveléséhez nem elegendő. Vízzel higítva pedig egyenesen a kiscicák éhhalálát okozhatja. Az állatorvosi gyógyszertárakban vagy nagyobb eleségboltokban már kaphatók olyan készítmények, amelyek összetételükben hasonlítanak a természetes macskatejre. Amíg nem szerezte be a tejpótlót, ideiglenesen tejszínnel dúsított tehéntejet is adhat nekik, cumisüvegből vagy 2 ml-es, tű nélküli fecskendővel. 1 liter tejhez 1,25 dl tejszínt adagoljon és etetés előtt ne felejtse el felmelegíteni 38 Celsius fokra. Egyhetes korig 2-3 óránként kell szoptatni. Az egészséges újszülött kismacskák alkalmanként kb. 2 ml tejet szopnak, 4 hetes korukban már kb. 10 ml-t. Négy hetes koruktól fokozatosan szilárd táplálékot is adhat nekik, pl. kevés vagdalt marha-, vagy csirkehúst, joghurtot, vagy pépesített marhaszívet, tejszínes főzelékféléket. Ügyeljen arra, hogy a kiscicák 8 hetes korukig naponta hatszor kapjanak enni. Sok sikert a felneveléshez és kérem, tájékoztasson az eredményről!
Az oltások 90%-os védelmet biztosítanak, és mivel a parvón már átesett, azt nem kaphatja meg újra. Csak a gondos tartása a kutyusnak és az oltások beadatása a legjobb és legolcsóbb módszer.
Kisemlősöknél gyakori a gombásság, atkásság, tetvesség (esetleg vitaminhiány). Ezek a vakaródzás és szőrhullás leggyakoribb okai. Ezért mindenképpen állatorvoshoz kell vinni, aki megfelelő kezelésben részesíti!
A méhgyulladás diagnisztizálása nem nehéz ultrahangvizsgálat segítségével; ha folyadéktartalom van a méhben és az általános tünetek is erre utalnak, akkor száz százalékos méhgyulladás. Hozzáteszem, egy vérkép- (emelkedett fehérvérsejt-szám) vizsgálat egyértelművé teszi a diagnózist. A sok vízivás hátterében cukorbetegség is lehet, ami ilyenkor a tüzelés utáni 2 hónapban jelentezhet, ennek az oka a megváltozott hormonális háttér. Vércukormérés történt-e? Egyébként is a leírásából kitűnik, hogy nem volt biztos a diagnózisban a kolléga, ráadásul az álvemhes állat ivartalanítása nem célszerű, mert csillapíthatatlan álvemhesség alakul ki hosszú időre. Javaslom vizsgáltassa ki egy másik kollégával is.
Az antibiotikumos kezelés ilyen jellegű mellékhatása nem valószínű, az a gyanúm, hogy steroid injekciót is kapott a kutya, esetleg összeszívták a két szert és azért nem tűnt fel Önnek. Sok vízivást és vizeletürítést az antibiotikumik nem okozhatnak mellékhatásként! Ha kiválasztás-, vesemegbetegedésésre van gyanú, az vizelet- és vérvizsgálattal diagnosztizálható!