4901. Idén is teknősmentés a Feneketlen-tónál
A tavaly megkezdett teknősmentési akció keretén belül 2017-ben összesen három idegenhonos teknősfaj 35 egyedét sikerült eltávolítani a Feneketlen‐tó területéről.
A tavaly megkezdett teknősmentési akció keretén belül 2017-ben összesen három idegenhonos teknősfaj 35 egyedét sikerült eltávolítani a Feneketlen‐tó területéről.
A klímaváltozás és a paraziták kiváló alkalmazkodóképességének köszönhetően a hagyományos értelemben vett parazitaszezon kezd eltűnni, és a téli időszakban sem csökken az élősködők száma. Éppen ezért fontos, hogy a négylábú kedvenceket egész évben védjük a külső paraziták ellen.
Huszonkilenc, macskáknak szánt, külső élősködők elleni rácsepegtető oldatot, úgynevezett spot-on készítményt vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A laborvizsgálatok szerint 6 termék nem tartalmazta a gyártó által garantált hatóanyag mennyiséget, másik 6 termék pedig nem rendelkezett magyarországi forgalmazási engedéllyel - közölte a Nébih az MTI-vel pénteken.
Immár hétévesek és remek egészségnek örvendenek a világ első klónkutyájának, a néhai Snuppynak életben maradt klónjai - derült ki a Szöuli Nemzeti Egyetem, a Michigani Állami Egyetem és az Illinoisi Egyetem kutatóinak közös tanulmányából, amelyben a szakemberek részletesen beszámolnak a kutyák fejlődéséről.
A Rex Kutyaotthon Alapítvány két közösségi kezdeményezést is indított 2017 novemberében. 22-én megnyitotta új közösségi terét, az Angyalkertet, valamint bemutatta egy országos állatvédelmi oktatási központ, a Felelős Állattartás Házának terveit.
Ekkora akváriumban a felsorolt halak közül bármely fajból sem lenne szabad tartani egyetlen párt sem. Ezek nagyra növő halak, 50 literes akváriumméret alatt egy példányt sem lenne szabad tartani belőlük, ebből következően a kérdésre helyes válasz nincs. Ahhoz, hogy elkerülje a pusztulást mielőbb drasztikusan csökkenteni kell a létszámot, újra kell gondolni a dolgokat. Javaslom Horn Péter - Zsilinszky Sándor Akvarisztika című könyvét tájékozódási pontul. Remélem az első kudarcok nem szegik kedvét, sok sikert kívánok e nagyszerű hobbi műveléséhez! :)
Langyos vízzel megnedvesített vattával lehet törölgetni a végbéltájékot, de gyakran van szükség állatorvos segítségére: ha nagyon feszes a kiskutyák hasa és láthatóan kínlódnak.
Szerintem sem lesz semmi baja a napi kis adag méztől és Calopettől. Ugyanez a helyzet a táppal kapcsolatban is.
A német juhász kutyusuk epilepsziájával kapcsolatban egy nagyon pontos kórrajzot írt le. Sajnos öröklött, fiatalkori epilepsziával állunk szemben. Az öröklött epilepsziák esetében az első Ön által leírt rohamtípus - fejrázást, nyugtalanságot követő nagyroham - általában 1-5 éves kor között szokott jelentkezni. Sajnos a Ön kutyusának az epilepsziája nem tudott csendben maradni a kutya legalább 1 éves koráig, amely arra utal, hogy nagyon súlyos szervi károsodás van az agyban, melynek a talaján ilyen fiatalon is megindultak a rohamok. A rohamzajlás, amit leírt, nagyon tipikus; kezdetben csak a fejrázást és a nagyfokú nyugtalanságot látták, majd ezt követően jelentkezett a generalizált nagyroham. A rohamtünetek halántéklebenyi epilepsziás gócot jeleznek. A Sertan tabletta nem volt rossz választás, mert az epilepsziás gócot nagyon szépen blokkolja az agyban, de a kutyus esetében egy generalizált szert is be kéne állítani a fokális készítmény mellé. A tapasztalatom az, hogyha már 6 hónapos kor alatt a számtalan rohamtípus közül a legsúlyosabb rohamjelenséget mutatja a kutya, ez a rossz prognózisú epilepsziák közé tartozik. Sajnos az epilepszia az agy idült betegsége, amely csak több évi gyógyszerszedés után gyógyulhat, de ez a halántéklebenyi epilepsziákra egyáltalán nem jellemző. Önmagában a grand mal roham nem jár fájdalommal, hiszen a kutya eszméletlen, de az Ön által leírt rohambevezető tünetek viszont igen, valamint a rohamot követő percek és órák. Sajnos az egész országban hárman foglalkozunk epilepsziával, és sajnos az állatorvos-képzés ezen a területen sem megfelelő, ezért a kollégák néha tanácstalanok az epilepszia betegség prognózisának a meghatározásával kapcsolatban. Természetesen felelőtlenség lenne a részemről az azonnali euthanasiát javasolni, hiszen kivizsgálás (EEG, pszichiátria) nem történt a részemről, csak a 20 éves tapasztalatomra vagyok hagyatkozva. Ha sikeres is lesz a gyógyszerbeállítás, talán a legjobb eredmény, ami elérhető az adott esetben, az egy-két havonta jelentkező roham. Bővebb információkat a www.kutyaepilepszia.hu oldalon talál (elérhetőségeket is). Üdvözlettel: Kiss Gabriella
Ha egy kutyának vagy egy embernek ilyen gyakran vannak rohamai, ez mindenképpen tartós antiepileptikum szedést indokol. Sajnos Magyarországon az állatorvosi epileptológia oktatása nagyon minimális, ennek következtében az epilepszia szigorú törvényszerűségeivel, a gyógyszerindítás időpontjával és a gyógyszerbeállítás szigorú alapelveivel sem lehetnek tisztában. a praxisban dolgozó kollégák. A kutyusa epilepsziájával kapcsolatban nem tudok nyilatkozni, hiszen nem tudom, milyen fajta, mennyi idős, milyen típusú rohamai vannak (többszáz féle rohamtípus létezik, és kizárólag a rohamtípusának megfelelő antiepileptikumot szabad csak felírni). Bővebb információkért ajánlom a www.kutyaepilepszia.hu honlapom meglátogatását, itt az elérhetőségeim is fennvannak. Ha igényt tart a kutya epilepszia gondozásba vételére és kivizsgálására, kérem hívjon, vagy küldjön e-mailt a részletek megbeszélése érdekében!