4901. Idén is teknősmentés a Feneketlen-tónál
A tavaly megkezdett teknősmentési akció keretén belül 2017-ben összesen három idegenhonos teknősfaj 35 egyedét sikerült eltávolítani a Feneketlen‐tó területéről.
A tavaly megkezdett teknősmentési akció keretén belül 2017-ben összesen három idegenhonos teknősfaj 35 egyedét sikerült eltávolítani a Feneketlen‐tó területéről.
A klímaváltozás és a paraziták kiváló alkalmazkodóképességének köszönhetően a hagyományos értelemben vett parazitaszezon kezd eltűnni, és a téli időszakban sem csökken az élősködők száma. Éppen ezért fontos, hogy a négylábú kedvenceket egész évben védjük a külső paraziták ellen.
Huszonkilenc, macskáknak szánt, külső élősködők elleni rácsepegtető oldatot, úgynevezett spot-on készítményt vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A laborvizsgálatok szerint 6 termék nem tartalmazta a gyártó által garantált hatóanyag mennyiséget, másik 6 termék pedig nem rendelkezett magyarországi forgalmazási engedéllyel - közölte a Nébih az MTI-vel pénteken.
Immár hétévesek és remek egészségnek örvendenek a világ első klónkutyájának, a néhai Snuppynak életben maradt klónjai - derült ki a Szöuli Nemzeti Egyetem, a Michigani Állami Egyetem és az Illinoisi Egyetem kutatóinak közös tanulmányából, amelyben a szakemberek részletesen beszámolnak a kutyák fejlődéséről.
A Rex Kutyaotthon Alapítvány két közösségi kezdeményezést is indított 2017 novemberében. 22-én megnyitotta új közösségi terét, az Angyalkertet, valamint bemutatta egy országos állatvédelmi oktatási központ, a Felelős Állattartás Házának terveit.
Szia Nem hiszem,hogy a táptól lenne. 1. Jó enne tudni, mivel, hogyan és hányszor fürdeted? Javaslatom: Minél ritkábban fürdesd, a sampont mindig higítsd fel és esetleg használhatsz kutyáknak való balzsamot is a szőrére. Átmenetileg esetleg Gliss Kur-t is fújhatsz rá, bár attól hamarabb zsírosodik a szőre. 2. Öröklötten is lehet rosszabb minőségű a bundája, kb. mint az emberi haj. Bármit teszel rá, akkor sem tudsz rajta javítani (tapasztalat, az enyém is ilyen). 3. A harmadik lehetőség, ami az eszembe ötlött, az az, hogy a másik kutya sokat játszik vele, esetleg tépkedi a bundáját. Az írásodból az derül ki, hogy orvos is látta már és kapott vitamint is. Szóval egészséges, boldog kis kutya. Így látatlanban a fürdésre tippelnék, de ha nincs nagy baja, akkor ne aggódj, ezt a bundát fél éves kora után majd leváltja majd.
Az elszíneződés hátterében többféle ok lehet (az egyszerűtől a bonyolultig). Egy állatorvosi vizsgálat, esetleg mintavétel (labor) közelebb vinne a megoldáshoz.
Egyéb Malawi-tóból származó nem túl agresszív sügérfélekkel tartanám őket együtt, de túl sokat már nem tennék ekkora akváriumba! Amennyiben a felállás a két négyes csapatban nem 1/3 a hímek javára, a jövőben könnyen problémái lehetnek a jelenlegi társítás kapcsán is! Másik kérdésében érdeklődött, hogy mennyi ideig élnek ezen halak: általában elmondható, hogy a halak élettartama tartási körülményektől függően meglehetősen nagymértékben változhat. A hasonló méretű Malawi-tavi sügérfélék jó körülmények között nagyjából 10 évig élhetnek.
Szia Még sosem hallottam, hogy infra lámpa miatt kiritkult volna egy kutya bundája, de nem vitatkozom a tenyésztővel, neki ebben több tapasztalata lehet. Ha viszont tényleg az infra lámpától ritkult meg, akkor csak annyit kell tenni, hogy megszüntetitek az infralámpát és alternatív megoldást kerestek a kis kutya melegítésére, akkor a szőr majd magától szépen visszasűrűsödik. Esetleg adhattok neki egy kis vitamint, az soha sem árt. Ebben az esetben azonban tünetet kezelni felesleges, az okot kell megszüntetni.
Az ivartalanítás optimális idejéről megoszlanak a vélemények szakmai körökben is. Van, aki már egészen fiatal korban javasolja, van, aki az ivarérés utáni időpont mellett teszi le a voksot. Vannak érvek egyik és másik megoldás mellett is. Én az ivarérés utáni időpontot támogatom, amikor a másodlagos nemi jelleg már kialakult (véleményem szerint küllemre szebbek az ilyenkor ivartalanított állatok). A gyógyulási idő kb. 8-10 nap. Ilyenkor vesszük ki a bőrvarratokat.