4901. Idén is teknősmentés a Feneketlen-tónál
A tavaly megkezdett teknősmentési akció keretén belül 2017-ben összesen három idegenhonos teknősfaj 35 egyedét sikerült eltávolítani a Feneketlen‐tó területéről.
A tavaly megkezdett teknősmentési akció keretén belül 2017-ben összesen három idegenhonos teknősfaj 35 egyedét sikerült eltávolítani a Feneketlen‐tó területéről.
A klímaváltozás és a paraziták kiváló alkalmazkodóképességének köszönhetően a hagyományos értelemben vett parazitaszezon kezd eltűnni, és a téli időszakban sem csökken az élősködők száma. Éppen ezért fontos, hogy a négylábú kedvenceket egész évben védjük a külső paraziták ellen.
Huszonkilenc, macskáknak szánt, külső élősködők elleni rácsepegtető oldatot, úgynevezett spot-on készítményt vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A laborvizsgálatok szerint 6 termék nem tartalmazta a gyártó által garantált hatóanyag mennyiséget, másik 6 termék pedig nem rendelkezett magyarországi forgalmazási engedéllyel - közölte a Nébih az MTI-vel pénteken.
Immár hétévesek és remek egészségnek örvendenek a világ első klónkutyájának, a néhai Snuppynak életben maradt klónjai - derült ki a Szöuli Nemzeti Egyetem, a Michigani Állami Egyetem és az Illinoisi Egyetem kutatóinak közös tanulmányából, amelyben a szakemberek részletesen beszámolnak a kutyák fejlődéséről.
A Rex Kutyaotthon Alapítvány két közösségi kezdeményezést is indított 2017 novemberében. 22-én megnyitotta új közösségi terét, az Angyalkertet, valamint bemutatta egy országos állatvédelmi oktatási központ, a Felelős Állattartás Házának terveit.
Nagyon sürgősen vigye állatorvoshoz!
Kedves Noémi! A kennel köhögés valóban lehet makacs lefolyású betegség. A gyógyulásban az immunerősítők, gyulladáscsökkentők, köhögéscsillapítók, és megfelelő antibiotikumok segíthetnek. Fontos a köhögés okaként kizárni a szív eredetet, valamint hosszas, nem szűnő köhögés esetén légcső és tüdő RTG készítése is indokolt lehet, valamint esetleg mikrobiológiai mintavétel, hogy pontosan lehessen tájékozódni a fertőzés okáról.
A szarv növekedését elsősorban genetikai tényezők befolyásolják és kevésbé függ a táplálástól. Türelmet javaslok és a várva várt szarvak hamarosan kifognak nőni.
1./ a) Megpróbálhatja az anya macska nyálával, szőrének illatával preparált törlőkendővel áttörölni a picit és a továbbiakban mellőzni, hogy az Ön 'ember szaga' kerüljön rá. b) Megpróbálhatja az anya macska emlőit kicsit megnyomni, hogy néhány csep anyatej jelenjen meg és akkor a pici száját odatenni - segítve a szopás/szoptatás folyamatának megindulását. 2./ Ha a próbálkozásaok nem vezettek eredményre, akkor - mesterséges táplálékbevitel nélkül - kicsik a túlélés esélyei.
Igen lehet allergia is, (külső- vagy belső okok is lehetnek) de más jellegű bőrbetegség is. Hasonló tüneteket produkálhatnak azok a kutyák is akik 'unalmukban' vagy valamilyen stresszhelyzet okán kezdik el nyalogatni, rágni valamilyen testrészüket.