4971. A brit uralkodó utolsó corgi kutyája is elpusztult
II. Erzsébet királynő utolsó corgi kutyája is elpusztult, több mint hetven évnyi korszakot lezárva a brit uralkodó életében.
II. Erzsébet királynő utolsó corgi kutyája is elpusztult, több mint hetven évnyi korszakot lezárva a brit uralkodó életében.
Május 6-án ismét megrendezik a Felelős Állattartás Napját az újpesti Rex Állatszigeten.
A Visegrádi-hegységben és a Pilisvörösvári-medencében 56 kilométer, lóval is végigjárható túraútvonalat alakítottak ki, valamint négy erdei szálláshely mellett nyári istállókat létesítettek - mondta a Pilisi Parkerdő Zrt. vezérigazgatója az Apátkúti Vadászházban tartott sajtótájékoztatón.
Május elsején szabadtéri kutyabarát fürdőt nyílik Tiszafüreden, a Morotva Kerékpáros Pihenőpark előtti területen, az ottani holtág szabadstrandi részén. Ez lesz az első ilyen jellegű szolgáltatás az ország keleti részében - közölte a város polgármestere az MTI-vel.
Rendhagyó kampánnyal hívja fel a tudatos örökbefogadásra a figyelmet a Rex Alapítvány, a május 6-án második alkalommal megrendezett Felelős Állattartás Napja alkalmából. A felelős állattartás első lépése ugyanis azon társ megtalálása, akivel hosszú távon együtt tudunk élni. Ezért a leendő gazdiknak meg kell ismerniük új védencük tulajdonságait, még a nagy döntés meghozatala előtt.
Tisztelt Kérdező! Sajnos nincs rá biztos módszer, hogy itatóra szoktassuk állatunkat. Meg lehet próbálni a gyümölcsleveket (elsősorban az otthon préseltekre gondolok), vagy kevés mézzel kevert tejet, utóbbit csak akkor, ha már elmúlt 3 hónapos a hörcsög. Ha így sem tudja felkelteni az érdeklődését, nem nagyon valószínű, hogy itatóra fog szokni. Üdvözlettel: Rózsa Nikoletta
Mutassa meg állatorvosnak. Meg kell állapítani érzi-e a farkát, nincs-e vizeletürítési problémája? A sérült(bénult) farkat amputálni kell, mert azt a földön fogja húzni, ami állandó sérülésekkel járhat. Ha nem a tövében tört el teljesen, akkor van esély arra, hogy összeforr, de azt is rögzíteni kell, ami nem könnyű dolog.
Amennyiben a fejtetőn nem látszik tollhiány, akkor ez bizony tolltépés. A kakaduk többsége a lábtőnél kezdi a tollak kiszedegetését, majd a hason később a háton folytatja. Néhány madarász kiegészítővel foglalkozó üzletben lehet kapni tolltépést akadályozó spray-ket (Szőregen vettünk ilyet a Galambázis-nál, hazai forgalmazója a belga tulajdonú Versele-laga). A hatásosságuk viszont kétséges, előfordulhat, hogy a kezelés során fellépő stressz és ennek következményeibe(felborult immunrendszer) halhat bele a madár. Eredményt lehet elérni állandó elfoglaltság biztosításával(például rendszeresen pótolt frissen vágott fűzfaágak rágcsálása), ha szelíd a madár, úgy a vele töltött időszak maximalizálásával. Tolltépős jákót teljesen tünetmentessé sikerült tenni azzal, hogy párt vettünk neki(sajnos rövid volt az öröm, mert egy gátlástalan nyíregyházi madarász úgy szabadult meg beteg nagypapagájaitól, hogy eladta nekünk, és a bennük lévő, sajnos későn felfedezett baktérium lefertőzte az ekkor már fiókát is nevelő tojót, amelynek halála után a hím tolltépése újrakezdődött,). Végül megemlítem, hogy amennyiben a fejtetőt is látható a tollhullás, úgy nem zárható ki cirkovírus jelenléte sem. Ez nem gyógyítható, de immunerősítő szerek használatával hosszú évekre is tünetmentessé tehető. Viszonylag új és meglehetősen hatékony immunerősítő a Vetri-DMG, vagy az immunglobulin Adenosan. Az esetleges fertőzések felderítésére javaslom keressen fel olyan, laborral rendelkező profi szakorvost, mint a Gödöllőn és K.K.Halason is rendelő Dr.Beregi Attila, vagy a szentesi Dr. Dobos András.
Kedves Gazdi! A leírása alapján egyéb információk hiányában nagyon nehéz eldönteni, hogy egy ún. emocionális rohamról (félelem roham) vagy fájdalomtünetről van szó. Minden esetre azt javasolnám, hogy vérvizsgálat és belgyógyászati vizsgálat elvégzését kérje állatorvosától, ha szükséges, az ortopédiai kivizsgálást is! Ha mindez negatív, nagy valószínűséggel egy fiatal epilepsziáról van szó, amely a későbbiekben kezelés híján egy stabil rohamfrekvenciát fog kialakítani. Ha minden vizsgálati lelet negatív, akkor egyértelmű, hogy epilepsziás roham zajlott 2 alkalommal, de azt is figyelembe kell venni, hogy az epilepszia mellett társbetegségek is jelen lehetnek. Egyéb információk érdekében telefonon vagy e-mailen is el tud érni. Dr. Kiss Gabriella www.kutyaepilepszia.hu 360-0334 kissgabriella@vipmail.hu
Kedves Gazdi! A 3 éves epilepsziás tacskó kutyusa a levele alapján feltehetően nagyon félt a kölyökkutyustól. Amikor a kutyák idegesek, feszültek, bármilyen okból kifolyólag, nagyon gyakran előfordul, hogy hánynak. Az ágy alatti gubbasztás és nem evés depresszív tünetekre enged következtetni. Ha a 4 hetes kölyökkutyus tünetmentes, nem hány, és jó az általános állapota, valamint a hányás és a búskomorság csak a tacskó kutyusra jellemző, valamint figyelembe véve azt, hogy a második napra már egyértelműbben jelezte, hogy nem akar kapcsolatot teremteni a kiskutyával, a szorongásos neurózis tünetei szinte egyértelműek. Az epilepsziás kutyák és emberek nagyon gyakran különböző pszichés betegségekben szenvednek, a modern nagypotenciálú antiepileptikumok már az epilepszia betegségeknek ezt a vonatkozását is képesek kezelni. Tanácsot nagyon nehezen tudok adni, mert nem ismerem a tacskó kutyus rohamtípusát, valamint a habitusát sem. Egyéb információk érdekében kérem, hívjon a 360-0334-es telefonszámon, mert így talán tudok válaszolni minden kérdésére. Üdvözlettel: Dr. Kiss Gabriella