Örökbefogadás 2023-ban: ezekre figyelj, mielőtt kutyát vállalsz

Egy menhelyi kutya sokkal érzékenyebb, mint egy kiegyensúlyozott környezetben nevelkedett, így több mindent kell mérlegelned, mielőtt az örökbefogadás mellett döntesz! Mutatjuk, mikre figyelj!

Az örökbefogadás nemcsak minket, embereket tehet próbára, hanem az új jövevényt is. Sőt! Számára minden új: a köryezet, az emberek, az illatok, az ingerek. Mivel az örökbefogadás a mi felelősségünk, az is a mi feladatunk, hogy az örökbefogadott kisállat minél hamarabb megszolja az új otthonát, és biztonságban érezze magát.

Az életstílusodhoz, személyiségedhez illő kutyát vállalj!

Nem mindegy, hogy milyen személyiségű és fajtájú kutyust választottál, hiszen van, amelyik kiegyensúlyozott viszonylag kevés mozgással is, amíg mások igénylik a napi 1-2 órás sétát, lemozgatást. Azt azonban fontos tudnond, hogy kivétel nélkül minden kutyának szüksége van a napi szintű mozgásra. Vagyis olyan kutya nem létezik, amelyiknek csak az egészségügyi séta elég lenne. Ettől függetlenül sajnos, vannak, akik csak napi néhán percre viszik ki a kutyájukat a szabad levegőre, ez azonban nem azt jelenti, hog ez így is van rendjén.

A legszembeötlőbb jele annak, hogy  kutyádban túlteng az energia, ha kikaparja a virágföldet, ha megrágja a használati tárgyakat, szétszedi a párnát, a kanapét, vagy ha mély krátereket ás a kertben. Fontos, hogy a kutyádat fizikilag és mentálisan is megdolgoztasd - utóbbit különböző játékokkal tudod elérni -, és persze, utána jutalmazd.

Az sem mindegy, hogy hány éves a kutya, akit örökbe szeretnél fogadni, mint ahogy az sem, hoy bohókás, örökmozgó, vagy inkább nyugodtabb, heverészősebb típus. Gondold át - reálisan (!!!) -, hogy te milyen életet élsz, és ahhoz mérten dönts az adott kutyus mellett!

A kerti kutyának is kell a séta és a játék!

Fontos tudnod, hogy a kertben tartott kutyával is ugyanúgy el kell menned sétálni, játszani, nem elég a kerti futkározás. Ingerekre, szaglászásra, hosszabb ideig tartó rendszeres mozgásra neki is szüksége van! Különösen oda kell figyelned erre, ha örökbefogadott kutyád van: ha megszokja a ház körüli szagokat, újak után néz, és ha még nem szokta meg az új otthonát, és nem alakult ki a kötődés, könnyen megszökhet. Ha láttál már ivarzás idején kutyát kerítést mászni, akkor tudod, hogy ha egy kutya el akar jutni A-ból B-be, egy egészen magas drótkerítés sem lehet akadály. Ne várd meg, amíg ez bekövetkezik, és sétáljatok rendszeresen!

Játssz minden nap a kutyáddal!

Soha ne kiabálj vele, helyette menjetek kutyasuliba!

Soha, de soha ne kiabálj a kutyáddal! Nagyon sok menhelyi kutya már traumatizálva érkezik a menhelyekre, így csak tovább ronthatsz a helyzeten: az agresszivitástól kezdve a félelemig bármit kiválthatsz a kutyádból. Ne keverd a határozott hangsúlyt a kiabálással: az előbbi hasznos, az utóbbi káros. tegyük hozzá: ez nem csak menhelyi jutyák esetében igaz.

Ha úgy érzed, nehezen megy a sétáltatás, vagy nem hallgat rád a kutyád, menjetek el kutyaiskolába. Nem tudhatod, hogy előtted milyen élete volt - sajnos, a legtöbb esetben igen nehéz sorssal érkeznek a kutyák a menhelyekre -, éppen ezért (is) légy nagyon türelmes! Ő rád van utalva, csak rád számíthat, a te felelősséged, hogy kiegyensúlyozott légkört, és biztonságos otthont teremts a számára.

Nem mindegy mivel eteted!

Nem is olyan régen, néhány éve még megszokott dolog volt, hogy a kutyáknak házi maradékot adtak a gazdáik, azonban ahogy egyre inkább előtérbe került az állatvédelem, világossá vált: attól, hogy a csontot megemészti, az nem jelenti azt, hogy a kutyák gyomra bármit képes lenne feldolgozni. Sem a sok szénhidrát, sem bizonyos gyümölcsök (pl. szőlő), sem a szárnyasok szilánkos, balesetveszélyes csontjai nem tesznek jót neik, sőt, kifejezetten károsak.

A minőségi tápokban elegendő mennyiségű vitamin és ásványi anyag van, és akkor is érdemes rászoktatnod, ha eleinte nem akarja megenni. Te vagy a gazdája, a te felelősséged, hogy egészségesen etesd! Persze, nagyon sok irányzat létezik (pl. a nyers koszt), aminek utánanézhetsz, és dönthetsz mellette. A lényeg, hogy minőségi tápot, ételt adj a kutyádnak!

Azzal is számolnd kell, hogy esetleg fehérjeallergiás - ma már sajnos, egyre több kutya érzékeny a csirkére, ami viszont adalékanyagként még olyan tápokban is megtalálható, aminek a címkéjén marha, hal vagy egyéb ízesítés áll. A speciális tápok nem olcsók, rendszerint 10 kiló 15-20 ezer forint.

Egy kutya pénzbe kerül!

Az, hogy menhelyről fogadsz örökbe kutyád, nagyon szép dolog, de állj a realitások talaján, és csak akkor tedd meg, ha van pénzed arra, hogy gondoskodj róla. Ha kertben tartod, fontos, hogy legyen neki egy jól szigetelt ház, ami minimum 40 ezer forintál indul. Persze, ha értesz hozzá vagy van a családban barkácsolsában jártas segítséged, sokkal kevesebből is kihozhatod.

A kutyáknak nincs TB-jük, neked kell kifizetned az orvost (is)!

Bármilyen betegsége van, orvoshoz kell vinned - ha még kölyök, ez sűrűbben fordul elő -, és biztos lehetsz benne, hogy akár nagyvárosban, akár vidéken élsz, nem olcsó egy-egy állatorvosi látogatás, pláne nem egy műtét.

Gondoskodnod kell a kötelező és ajánlott oltásokról is, valamint a rendszeres féreghajtásról, adott esetben a bűzmirigye kinyomásáról, a fogkő levételéről, valamint a különböző paraziták (kullancsok, bolhák, szúnyogok) elleni védelemről - ezek mind pénzbe kerülnek. Ugyanúgy, mint egy kutyaágy, egy kinti kutya matrac, a játékok - és akkor adott esetben a kutyakozmetikust és egyéb rágcsákat, jutifalatokat még meg sem említettük.

Az egyedülléthez is hozzá kell szoktatnod!

Ha egyedül élsz, és most home office-ban dolgozol, de a koronavírus előtt rendszeresen az irodában dolgoztál, akkor számolnod kell azzal, hogy nemsokára újból visszatér az élet a régi kerékvégésba és ez a kuytádat is érinti. Mivel most hozzászokik az állandó jelenlétedhez, már most el kell kezdened hozzászoktatni az egyedülléthez, hogy lekerüld a szeparációs szorongás kialakulását.

Tartsd be a fokozatosság elvét, és eleinte csak menj át egy másik szobába 1-1 órára: a lényeg, hogy ne legyetek együtt 0-24-ben egy térben. Később növelheted az időtartamot, de eleinte ezeket az időpontokat a séták utánra tedd, amikor a kutyád lefáradt.

Időben kezdd el hozzászoktatni az egyedülléthez!

Később ugorj le a sarki boltba, ahonnan tudod, hogy 15-20 perc múlva visszatérsz. De ne hagyd síri csendben ott a kutyádat, helyette hagyd bekapcsolva a tévét, vagy valamilyen zenét Így könnyebb lesz a kutyusodnak is az egyedül töltött idő. ASokat segíthet egy ruhadarab is, amin a te illatod van, ugyanis ez megnyugtatja a kutyát.

Alakíts ki menetrendet!

Azzal már az elején tisztában kell lenned: az első néhány hétben biztos, hogy sokidőre és energiára lesz szükség ahhoz, hogy a kutyád, cicád beilleszkedjen. És még ennél is több türelemre és odafigyelésre! Sokat segíthetsz a saját és az új családtag helyzetén is, ha kialakítasz egy napi rutint, ami ad egyfajta keretet az életének. Ez sokat segíthet a szeparációs szorongás elkerülésében is, hiszen egy idő után tudni fogja, hogy mi után mi következik.

értékelés