A lovak is gyerekként örülnek az első hónak
Hogyan viselkednek a lovak az első hóban? Mint a gyerekek, nézd csak!

A Dales póni, a Fríz, a Clydesdale és a Shire keveredésével jöttek létre az erős, kedves, értelmes, könnyen tartható Gipsy Vanner lovak, a cigány karavánok tökéletes kocsilovai. De hóangyalokként is feltalálják magukat!

 

 

Játék az első hóban

Egy kicsi mozgás hidegben is kell, mondja a lovasedző


Nagy hidegben is meg kell mozgatni a lovakat (akár karámban körbehajtva – ésszel, irányítottan), csak használ nekik, levezeti a felgyülemlett belső energiákat – tanácsolja Nyírő László lovasedző. Bár fárasztónak tűnik, de energiát ad nekik és az unalom ellen is jó, hiszen nem mozognak annyit maguktól, mint melegebb időben. A tudat kell nekik, hogy dolgoznak és hogy hallják az ember hangját. Persze ne izzadjanak le!

Kis karámba, főleg ha le van fagyva és a ló istállógőzös, ne tedd ki lovadat, mert nagy a sérülés veszélye, hiszen nem tud megállni időben, ha elkezd ugrálni, vágtázni. Ha van fedeles, ne sajnáld télen beleengedni a lovakat jártatni, hemperegni, javasolja a szakember.

Elsősorban nem az a fontos, hogy takaróba bugyoláld a lovat – folytatja – hiszen a Jóisten adott neki téli szőrzetet, hanem az, hogy megfelelően gondozd. Ne álljon huzatos helyen, ne maradjon vizes, ne tapadjon össze a szőre semmilyen szennyeződéstől, mert a szőrszálak közötti levegő adja a hőszigetelést. Ha megfelelően van táplálva és tartva lovad, akkor nem fázik meg. (forrás: lovasok.hu)

értékelés