- -
5
Hogyan segítsek a macskámnak elleni?
Elérkezett a nagy nap, amikor a vemhes macska készen áll világra hozni kiscicáit. Ezt a folyamatot szakmailag fialásnak nevezik. Valószínű, hogy semmit nem kell segítened a macskád ellése közben, csupán maradj mellette és bátorítsd! Még az is lehet, hogy reggel, amikor felébredsz, azt látod, hogy vemhes cicusod az éjszaka folyamán megfialt és gond nélkül szoptatja kölykeit. Ennek ellenére tudnod kellene, hogyan lehet helyben orvosolni a hirtelen adódó problémákat és mit kell tenned, ha szegénynek segítségre volna szükség ellés közben.

Viselkedés változások

Ezek közé sorolható a nyugtalan járkálás, lihegés, a túlzott tisztálkodás (különösen a nemi szervek környékén) és a túl sok nyávogás.

 

A vajúdás testi jelei

Iyenkor a normál testhőmérséklet csökkenésére lehet számítani. Az is előfordulhat, hogy a macska hányni fog. Néhány nappal a vajúdás előtt leereszkedik a hasa, mellbimbói pedig megnőnek és rózsaszínűre változnak.

 

A vajúdás

Beindulnak az összehúzódások és látható lesz a magzatburok. Ugyanakkor vér vagy más színű folyás is észlelhető. Lehetséges, hogy a legnagyobb szereped az egész folyamat alatt az lesz, hogy előkészíted a megfelelő helyet az elléshez és belehelyezed az anyamacskát.

 

macska, ellés, elletőláda, vajúdás, magzatburok, köldökzsinór
Ellő macska

Mire lesz szükséged?

1. Újságpapírokra

az elletőláda kibéleléséhez. Helyezz a láda aljára egy egész köteggel és, amint bepiszkolódnak egyenként távolítsd el őket!

 

2. Tiszta törölközőkre

a kiscicák megtisztításához és serkentésükhöz, ha szükséges.

 

3. Papírtörlőkre

ugyanarra a célra.

 

4. Egy külön dobozra

belehelyezni a kiscicákat, míg az anyamacska fial. Helyezz egy melegítő párnát a doboz aljára és takard le egy pokróccal vagy több törölközővel. Az a lényeg, hogy a cicákat megóvd a fagyástól anélkül, hogy megégesd őket. Soha ne tedd őket közvetlenül a melegítő párnára. Egy másik tiszta törülközővel takard le a dobozt, hogy bennmaradjon a meleg és megvédje őket a huzattól.

 

5. Egy szennyes kosárra vagy egy másik dobozra

a piszkos törölközőknek.

 

macska, elletőláda, kismacskák, szoptatás, tisztogatás

Szép családom van, ugye?


Mi történik a kiscicák születésekor?

Az ellési folyamat beindulásának okait még nem ismerik, de a tényezők közé tartozik a méh és a magzat súlya és mérete, valamint az anyamacska és a magzatok közötti hormonális egyensúly. Az ellés ideje alatt a méh ritmikus összehúzódásai fokozatosan erősödnek, hogy a magzatot a méhbe, majd a szülőcsatornába tolja. A méhlepény vagy a kiscicák születésével egyidőben, vagy az ellést követő 24 órán belül lökődik ki. A kiscicák a magzatburokban jönnek a világra, amelyet az anyamacska később eltávolít. Ha nem vesz tudomást a macskáról és az még mindig a magzatburokban van, akkor a te dolgod azt kivágni és egy érdes, száraz törölközővel történő dörzsölgetéssel, serkenteni a kiscica légzését. Jól bevált módszer a magzatburkok megszámlálása, így biztos lehetsz benne, hogy az összes meg van . Ha egy is bennmarad, állatorvosi beavatkozásra van szükség.

Az anyamacska úgy fogja serkenteni a kiscicák légzését, hogy az érdes nyelvével megtisztogatja őket. Ugyanakkor a köldökzsinórt úgy szakítja el, hogy a cica testétől három centiméternyire lerágja. Ez idő alatt, lehet, hogy a méhlepényt is megeszi. A kiscicák azonnal a mellbimbó felé csúsznak, ráragadnak és elkezdenek szopni. Gyakran előfordul, hogy 10-60 perc különbség van a születések között, bár a hosszabb időeltolódások sem ritkák. Ha az több négy óránál és biztos vagy benne, hogy maradtak még születetlen kiscicák , az anyamacskát meg kell vizsgáltatni egy állatorvossal.

Ugyanakkor úgy az anyamacskát, mint a cicákat, a születést követő 24 órán belül meg kell vizsgálnia az állatorvosnak, az anyamacskát pedig ivartalanítani kellene.

 

A teljes ellési folyamat időtartama

Általában, akár hat órát is eltarthat, amíg a nőstény macska világra hozza az összes cicáját. Az első cicának az aktív vajúdás kezdetét követő egy órán belül, meg kellene érkeznie, a többinek pedig 30-60 perc múlva. Két cica között, az anyaállat körülbelül 15 percet fog pihenni és ez idő alatt lehetővé kellene tenni számára, hogy a megszületett cicákat megszoptassa és megtisztítsa. Ha egy másik dobozban tartod a kismacskákat, helyezd vissza őket az anya macska mellé és segíts nekik megtalálni annak mellbimbóját. Ez ugyanakkor remek alkalom, hogy megkínáld étellel, egy korty tejpótló folyadékkal, esetleg sima, ízetlen joghurttal. Igen ritkán fordul elő, hogy hét óra elteltével egészséges kiscica születik, éppen ezért, ha ezt meghaladta, az anyamacskát és kölykeit el kell vinni az állatorvoshoz egy ellenőrzésre, főleg, ha biztos vagy benne, hogy még nem született meg az összes cica.

 

macska, ellés, vajúdás, kismacska, tisztogatás, szoptatás

Szia, mami...


A vajúdás alatt felmerülhető problémák:

Hosszantartó összehúzódások, a cicák születése nélkül

Ha az erős összehúzódások több, mint egy órán át tartanak, ez annak a jele, hogy sürgősségi esetről van szó és a macskát azonnal látnia kell egy állatorvosnak. Vizsgáltasd meg az anyamacskát is, meg a már megszületett kiscicákat is.

 

A méhben maradt magzatburok.

A méhben maradt magzatburok méhfertőzést okozhat. Hogy ezt a bármikor felmerülhető problémát ellenőrzés alatt tudd tartani, fontos megszámolnod őket (egy cicához, egy burok tartozik).

 

A szülőcsatornába szorult kiscica

Ha egy kiscica több, mint 10 percig be van szorulva a szülőcsatornába, az aggodalomra adhat okot és szükség lehet a beavatkozásodra. Dr. Mike Richards, egyik cikkében, a szüléshez való segítségnyújtáshoz szolgál, remek utasításokkal. Ne feledd, hogy, bár a legtöbb cica fejjel előre születik, a farral vagy farokkal történő születések előfordulási aránya mintegy 40% és normál születésnek tekinthetők.

 

Halva született kiscicák

Sajnos, ez néha előfordul. Neked annyit kell tenned, hogy eltávolítod a cicát, hogy az anya macska megszakítás nélkül folytatni tudja a többi cica világra hozatalát.

 

Szülés utáni vérzés

Bár egy kevés vérzés szülés után normálisnak mondható, a túlzott vérveszteség vészhelyzetre utal és állatorvosi beavatkozást igényel.

Amikor az összes kiscica megszületett, az anyamacska általában gondozni és táplálni fogja őket. Ügyelj rá, hogy bőségesen el tudja látni kölykeit cicatáppal és tejpótlóval, egészen addig, amíg a cicákat el nem választod. És ha valami gond merül fel az anyamacskával vagy kölykeivel, azonnali állatorvosi ellátásban kell őket részesítened.

értékelés