Vörös riasztás – itassuk a madarakat!

A hőség különösen a fészket éppen ilyenkor elhagyó, ezért még „rutintalan" fiókákat érinti hátrányosan, mert egyrészt nem ismerik a környék vízlelőhelyeit, másrészt pedig az eleséggel érkező szülők hívása és az élelemért való koldulás sok mozgással, hőtermeléssel jár.

A segítségnyújtás legegyszerűbb módja, ha kertünkbe, lakásunk erkélyére, ablakpárkányra itatót teszünk és gondoskodunk az állandó vízutánpótlásról. A kertészeti áruházakban is kapható 40-50 cm átmérőjű 5-7 cm mély műanyag virágalátét tökéletesen megfelel a célnak, de alkalmazhatunk bármilyen nagyobb méretű edényt. Ezt a talajra helyezve a madarak mellett kisemlősöknek, pl. a sünöknek is sokat segítünk a hőség átvészelésében. Minél több kertbe, parkba kerülnek ilyen egyszerű itatók, annál nagyobb eséllyel találnak rá a fészket elhagyó fiókák.

Az ágak között szabadon költő madárfajokra jellemző, hogy fiókáik a teljes önállósodás és a tökéletes röpképesség elérése előtt elhagyják a fészket, és attól minél távolabb - a szülők segítségével - magányosan próbálnak boldogulni.

A kézenfekvő kockázatok mellett ennek a viselkedésnek az az előnye, hogy lerövidül az az időszak, amikor a fészket megtaláló ragadozó a teljes fészekaljat el tudja pusztítani. Mivel a korai fészekelhagyó madarak ekkor még nem önellátóak és a teljes értékű repülés eléréséig 5-10 napig még fejlődniük kell, a szülők a sűrű növényzetben rejtőzködő fiókákkal hanggal tartják a kapcsolatot, így találják meg és etetik folyamatosan őket. Az ilyen fiókát nem szabad felvenni, főleg nem szabad bevinni a lakásba, mert ezzel csak túlélési esélyeiket csökkentjük.

Bár ezek a magányosnak tűnő fiatal madarak az esetek túlnyomó többségében nem szorulnak a segítségünkre, mert a korai fészekelhagyás egy, a túlélésüket segítő finoman hangolt viselkedési mechanizmus, ha ilyen hőségben bágyadt, lihegő, bizonytalan mozgású, menekülni képtelen egyedeket találunk – vízbe mártott ujjunkkal – megitathatjuk és árnyékos helyre tehetjük őket.