A gyors gyógyulás egyik fontos tényezője a higiénia

Talán nem mondunk azzal újat, hogy sokkal gyorsabban fel lehet épülni bármiféle betegségből vagy épp műtét után, ha a megfelelő higiéniai körülmények állnak a rendelkezésünkre. Nem nehéz elképzelni, melyik ember gyógyul meg előbb: aki tiszta, rendes és rendezett körülmények között lábadozik, vagy az, amelyik koszos, rendezetlen helyen kénytelen küzdeni a felépülésért.

Sőt, még csak nagyon kosznak sem kell lennie ahhoz, hogy megnehezítse a gyógyulást, elég egy nem megfelelően fertőtlenített kéz, amely a sebhez ér, és máris megvan a baj. Éppen ezért a kórházakban a hagyományos, otthon bevált módszerek nem lesznek elégségesek, hiszen itt nyílt sebek, legyengült immunrendszerű emberek igényelnek egészen más fokú tisztaságot, mint az egészséges emberek a saját otthonaikban. A Higienia.net kórház higiéniai termékei éppen az ilyen helyzetekben nyújtanak hathatós segítséget.

Milyen termékekre lesz szükség a kórházakban?

Mutatjuk is, hogy a fentebb említett webáruházban miket lehet beszerezni, aminek a segítségével könnyebben biztosíthatóak az optimális higiéniai feltételek:

  • Higiéniai papírok széles választéka biztosítja, hogy mind a kézmosás, mind a WC-használat, mind pedig az egyéb ápolási-gondozási feladatok során kifogástalan minőségű törlőkendőkkel dolgozhatunk.
  • Speciálisan kórházi környezetre készített tiszítószereket is be lehet itt szerezni, amelyek mikrobiológiai szinten képesek felvenni a küzdelmet a kórokozókkal szemben.
  • Ezekhez természetesen takarítógépek és -eszközök is szükségesek, ám ezért sem kell más üzletbe menni.

A kórházi tisztaság nem csupán az emberi akaraterőn, hanem a megfelelő eszközök és szerek használatán is múlik!

Extra felelősség!

Egy beteg embert ellátni, róla gondoskodni, a felépülését biztosítani és támogatni kiemelt felelősséggel jár, amelyhez extra feladatok társulnak.

Ilyen többek között a higiéniai körülmények megfelelő mértékű biztosítása is, mert anélkül még egy rutinműtét is tragédiába torkollhat.

Éppen ezért kiemelt figyelmet kell szentelni annak, hogy a megfelelő tisztítószereket alkalmazvaa megfelelő mennyiségben és rendszerességgel, sőt a megfelelő alapossággal történik a takarítás, fertőtlenítés.

Ehhez természetesen minden eszközt meg kell adni a munkatársaknak, akár az Il Contatto Kft. segítségével!

Nem csak egy ember élete múlik ezen…

Minden orvos és egyéb kórházi munkatárs tisztában van azzal, hogy nemcsak a beteg élete van a kezükben, hanem általában még egy egész család sorsa is múlik azon, hogy a beteg mikor épül fel, vagy felépül-e egyáltalán.

Éppen ezért minden kórház kiemelt felelősséggel tartozik azért, hogy a lehető legtisztább, leghigiénikusabb környezetet biztosítsa a rábízott embereknek, hogy azok minél hamarabb hazatérhessenek szeretteikhez, és saját otthonukban folytathassák a lábadozást.

A feladatban egyetlen gyógyászati intézmény sem marad egyedül, hiszen az Il Contatto Kft. éppen ebben a nemes küldetésben nyújt hathatós támogatást mindenkinek, aki igényli!

értékelés