Egyre több helyen bukkannak fel a Scrum Masterek!

Aki kicsit is jártas az álláskereső portálokon, vagy épp gyakran látogat fel a LinkedIn oldalára, az bizony egyre többször találkozik a Scrum Master kifejezéssel, valamint az ilyen szakembert kereső hirdetésekkel.

Ha gyakorlottak vagyunk a projektmenedzsment terén, akkor mindenképpen érdemes utánajárni ennek a merőben új munkakörnek, hiszen ha megnézzük, nagyon is érdekes dologról van szó, amely ráadásul eléggé kifizetődő is. Éppen ezért mai cikkünket ennek a témának szenteljük!

Ki is az a Scrum Master?

A Scrum Master egy olyan rendkívül sokoldalú ember, aki többféle csapatot fog össze annak érdekében, hogy adott idő alatt összehangoltan elvégezzenek egy adott feladatot. Ez persze egyszerűen hangzik, ám a valóságban közel sem az. Először is jó, ha elvégezzük hozzá a Szinergia Kft. agilis képzését, mert ha valamire, akkor agilitásra bőven szükség lesz.

A Scrum Master lesz ugyanis az a személy, aki összefogja a különböző csapatokat, és adott sprintek alatt mindenben segíti őket, hogy el tudják érni a céljukat. Amint az ebből sejthető, meglehetősen összetett munkakörről van szó, így rengeteg sok emberi tulajdonság szükséges ahhoz, hogy valóban sikeresen el tudja valaki látni ezt a szerepkört.

Szükség lesz empátiára, agilitásra, arra, hogy hajlandó legyen tanulni, fejlődni. Tudnia kell konfliktust kezelni, valamint hatékonyan kommunikálni, illetve tudnia kell kihozni mindenkiből a legtöbbet.

A céges ceremóniamester

Nem, nem a hangulatért lesz felelős ez a fontos személy, hanem azért, hogy a Scrum Masterek által vezetett ceremóniákat levezényelje.

Ceremóniaként tekintünk ugyanis arra, amikor megtervezi az előtte álló sprintet, ahogy azt is, amikor a napi állapotmegbeszéléseket levezényli. Sőt, másik ceremónia a sprint áttekintése, illetve a retrospektív meeting is, ahol utólag értékeli az elvégzett munkát és az eredményeket.

Fontos megjegyezni, hogy ez a szerepkör rengeteg kommunikációval jár, hiszen nem csupán a csapattagok közötti kommunikációért felel a Scrum Master, de a projekt tulajdonosa felé is ő referál.

Ahogy látszik, nem egyszerű munkáról van szó, így nem csoda, ha egy tapasztalt szakember akár már a bruttó 1,5 millió forintos fizetést is megkaphatja.

Szabad a vásár!

Azt, hogy egyetlen cégnek dolgozunk alkalmazottként, vagy vállalkozói formában több céghez bedolgozunk, az saját egyéni döntésünk.

Akad, aki jobban szereti a mozgalmasságot és a változatosságot, míg más inkább az állandóságot preferálja. Ez a szakma mindenképpen megköveteli az agilitást és a változásokhoz való pozitív hozzáállást.

Ha alaposan végiggondoljuk, számunkra melyik az ideális, és a Szinergia Kft. vonatkozó képzésein is részt veszünk, valamint megvan bennünk az összes szükséges emberi tulajdonság, akkor egészen biztosan sikeres Scrum Masterekké válhatunk!

értékelés