Szakembereink: Dr. Horváth László - non stop állatorvos
"Az évek során nagyon sok kutya- és macskatulajdonos tisztelt meg bizalmával, így ma már közel 1000 kis páciensre tehető az általam rendszeresen gondozott állatok száma."

non-stop-allatorvos
Bemutatkozik dr. Horváth László

Tanulmányaimat 1981-ben fejeztem be az Állatorvostudományi Egyetemen, majd közel másfél évtizeden át ennek az intézménynek a belgyógyászati klinikáján dolgoztam. Ez idő alatt részt vettem a hallgatók oktatásában, a kutatómunkában és természetesen a mindennapi klinikai gyógyító munkában.

Végigjártam a szakmai szamárlétra egyes fokozatait, 1993-tól már egyetemi adjunktus voltam. A klinikán eltöltött hosszú évek során elsősorban a kisállatok belgyógyászati betegségeinek specialistája lettem, különösen a fertőző betegségek diagnosztikája és gyógykezelése terén értem el szép eredményeket (közel 10 évig voltam a klinika fertőző osztályának vezetője).

Számos szakmai cikk, valamint tankönyvi fejezetek szerzője vagyok. Pár hónapon belül pedig megjelenik majd egy nagyobb lélegzetű könyv is a kedvenc állatok tartásával kapcsolatosan, amelyben a kutya- és macskatartással kapcsolatos fejezeteket én írtam. 1995. őszétől dolgozom magánállatorvosként, bár a klinikai munka mellett már a nyolcvanas évek elejétől kezdődően folytatok magánpraxist.

Fő szakterületem jelenleg a sürgősségi betegellátás. Az elmúlt közel egy évtizedben olyan sürgősségi betegellátó szolgáltatást alakítottam ki, amelyre nagy igény mutatkozik egy ekkora város állategészségügyi ellátó rendszerében. Emellett az évek során nagyon sok kutya- és macskatulajdonos tisztelt meg bizalmával, így ma már közel 1000 kis páciensre tehető az általam rendszeresen gondozott állatok száma.

BESZÉLGETÉS
A Háziállat Online kérdez - a szakember válaszol

Mikor döntött úgy, hogy állatorvos lesz?
Nem sokkal azelőtt, hogy be kellett adni a felvételi jelentkezési lapot. De nem bántam meg, akármennyire is hirtelen elhatározás volt!

Mi a legemlékezetesebb történet a praxisából?
Nagyon sok emlékezetes esetem volt, nem tudnék most kiemelni hirtelen egyet sem. De a honlapomon van egy oldal, ahol olvasható néhány érdekes történet a munkámról.

Van esetleg kedvenc állata?
Elsősorban a kutyákat és macskákat szeretem, úgy érzem, hogy ezekhez értek igazán. Kedvenceim még a lovak is, sajnos amióta az egyetemről eljöttem, már csak hobbiszinten van velük kapcsolatom.

Tart otthon állatokat?
Több kutyám is volt, a legutóbbi egy tacsi, aki több mint 18 évet élt, szegényt idén májusban vesztettük el. Volt már cicánk is, emellett van egy görögteknősünk és egy ékszerteknősünk is. És előbb, mint utóbb biztos, hogy újra lesz kutyánk is!

Mit javasolna egy kezdő állattartónak?
Leginkább azt, hogy mielőtt beszerezné az áhított kedvencet, igyekezzen előre minél több információt beszerezni a tartásával, ellátásával, a szükségleteinek a kielégítésével kapcsolatban. Nagyon nem jó dolog azt látni, amikor a szerencsétlen kis állatnak amiatt alakul ki valamilyen baja, vagy betegsége, hogy a gazdája tudatlan, felkészületlen volt!

Hol lehet Önt elérni szükség esetén?
Azt gondolom, hogy aki ezt a kis riportot most olvassa a neten, annak van internetes hozzáférése. Így azt mondanám, hogy erről (beleértve minden részletkérdést is) legjobb a honlapomról információkat szerezni:

értékelés