Az állatokat nem csak szeretni lehet
Az állatok egészségügyi előnyeik mellett, azzal, hogy rész vesznek napi tevékenységeinkben és velünk együtt dolgoznak, érzelmileg, pszichológiailag és társadalmi szempontból is segítenek minket.

Az állatok segítenek nekünk felépülni a komoly betegségből, és átlépni egy szeretett személy elvesztésén. A gyerekek gyakran kisállataikhoz fordulnak vigaszért, hogyha egy barátjuk vagy családtagjuk meghalt vagy elköltözött. A bánatos felnőttek is, akiknek nincsen közeli emberi támogatójuk, kevésbé lesznek depressziósak, ha van egy háziállatuk.

kutya, barát, társ
Egy kutya mellet nem lehet szomorkodni

 

Az állatok segítenek...

kevésbé nyugtalannak lenni, és nagyobb biztonságban érezni magunkat

A gazdik kevésbé félnek attól, hogy egy bűncselekmény áldozataivá válhatnak, amikor a kutyusukkal sétálnak, vagy ha otthonukban van egy kutya.Nem nézhetsz egy alvó cicát úgy, hogy közben feszült vagy.

 

realaxálni és csökkenteni a mindennapi stresszt

A háziállatok segítenek ellazulni és elterelni figyelmünket problémáinkról és aggodalmainkról. Ehhez nincsen feltétlenül szükségünk fizikai kontaktusra. Az akváriumi halak vagy a madarak tevékenységeinek a figyelése is nagyon megnyugtató tud lenni. Természetesen legtöbbünk a cicák és kutyák dédelgetésével teljesen bele tud feledkezni mindenbe, ami egyaránt relaxáló nekünk és az állatkánknak is.

cica, baba, gyerek
A cica cirógatása, érintése segít megőrizni az egészségünket

 

fizikai kapcsolatot teremteni

Az a képességünk, hogy megérintsünk valamit és cirógassuk nagyon fontos. Egyre több és több tanulmány igazolja az érintés fontosságát a fizikai és érzelmi egészségünk megőrzése érdekében.

 

jó kedvre derülni

A háziállatok csökkentik a magányosság és elszigeteltség érzését azzal, hogy társaságukat nyújtják minden generáció számára. A gondozó otthonok bentlakói számára minden bizonnyal igaz ez, de az ott dolgozó személyzetre és az önkéntesekre is egyaránt. A gondozó otthonok bentlakói többet mosolyognak, beszélnek, többször érintik meg az embereket és tárgyakhoz, figyelmesebbek és óvatosabbak és több kellemesebb időszakban van részük és kevésbé esnek depresszióba, ha állatok vannak jelen életükben.

 

kevésbé magányosnak érezni magunkat

Az állatok csökkentik a magányosság vagy elszigeteltség érzetünket. Hogy legyen valamink, aminek a gondját kelljen viselnünk. Mindenkinek kell az, hogy érezze szükség van rá, és hogy legyen valami, aminek a gondját kelljen viselnie. Sok idősebb ember, akik egyedül élnek elmondhatják, hogy kisállatuk értelmet ad az életüknek.

 

mozgásban maradni

Egy házikedvenc gondozása segíthet abban, hogy sokkal aktívabbak maradjunk. Ez nem csak azért igaz, mert több gyakorlatot végzünk a kutyánkkal való sétálás alatt, hanem mert az etetéssel, tisztán tartással és az állatunknak való dolgok cipelésével növeljük aktivitásunkat.

 

életünket összetartani

Az állatok biztosítják életünk összetartó erejét. Az állatunk számára szükséges dolgok beszerzése befolyásolja napi rutinunkat és olyasvalamit ad az életünknek, hogy mindig legyen mit csinálnunk és amire várjunk minden nap. Az emberek jönnek és mennek, de a házikedvencünk velünk van nappal és akkor is, ha a nap véget ér.

 

sokkal több és minőségibb társasági kapcsolat kialakításában

A háziállat beszerzése előtt és után megkérdezett családok elmondták, hogy boldogabbak azóta, amióta bekerült a háziállat a családba. Egy a veteránok kórházában készített felmérés azt mutatja, hogy a bentlakók sokkal többet beszélgettek egymással, amikor egy kutya jelen volt a szobában, mint amikor nem volt jelen a kutya a szobában. Egy gondozó otthon különleges gondozó egységben élő Alzheimer-kórban szenvedő betegek egymás közötti szocializációjában is növekedést véltek felfedezni a kutyák jelenlétének köszönhetően. A bentlakók egy hosszabb ideig tartó tevékenységben sokkal figyelmesebbek voltak az aktivitás ideje alatt, amikor egy állat is jelen volt.

ló, állat, lovaglás
Az állatok a legjobb barátaink

 

Az állatok jelentős mértékben befolyásolják a saját magunkkal és az élettel szembeni általános érzéseinket. A kutyák, macskák, madarak, hörcsögök, deguk, lovak, teknősbékák és a többi háziállat kivételes tehetséggel megáldott tanárok és gyógyítók.

értékelés