Állati, ahogy gyógyítanak!
A kutyák és delfinek gyógyító "hatásáról" már sokat hallhattunk. De tudtad, hogy a cicák, a halak, és a lovak is képesek segíteni a testi és lelki problémáinkon? Nem csak gyerekeknél, hanem felnőttek és idősek kezelésében is szép eredményeket értek már el ezekkel az állatokkal.

Gyógyító delfinek

Az intelligens vízi állatok pszichés és érzelmi folyamatait - az emberhez hasonlóan - az un. limbikus rendszer irányítja, valamint ez szabályozza szexuális vágyukat, illetve társadalmi viselkedésüket is. Ez a hasonlóság pedig igencsak megkönnyíti a delfin és az ember közötti kapcsolat kialakulását. A delfinek által kibocsátott hangok bizonyítottan pozitívan hatnak az autista és a Down-szindrómás, illetve a halmozottan sérült gyerekekre.

delfin terápia
A közösen végzett játékos gyakorlatok alatt a gyerek és a delfin fizikailag és lelkileg is egyre közelebb kerül egymáshoz.

A terápia első napján a kis páciens távolról ismerkedik az állattal, utána viszont már meghatározott feladatokat kap, amelyeket közösen kell megoldaniuk, pl. labdát adogatnak egymásnak. Következő lépésként a lurkó különféle kézjelekkel utasítja az állatot, aki az instrukcióknak engedelmeskedve „táncra perdül", vagy éppen tapsol az uszonyaival. Ám a legörömtelibb pillanatokat kétségkívül akkor élik át az apróságok, amikor együtt úszhatnak a delfinekkel. Ilyenkor a terapeuta karján a gyermekkel a vízbe ereszkedik, így a kis beteg megsimogathatja az állatot, aki néhány perc múlva már egyedül húzza őt hátuszonyával. A közösen végzett játékos gyakorlatok alatt a gyerek és a delfin fizikailag és lelkileg is egyre közelebb kerül egymáshoz. Olyannyira, hogy a vízi „terapeuták" az addig teljes elszigeteltségben élő gyerkőcökből is képesek olyan reakciókat kiváltani, amelyekről a kezelőorvosok már régen lemondtak, pl. többször teremtenek szemkontaktust, mint korábban. A delfinterápiás központok kialakításakor a szakemberek elsődleges szempontnak tekintik, hogy az állatok szabadon élhessenek, vagy legalábbis hatalmas medencékben lubickolhassanak. A legtöbb ilyen centrum az Egyesült Államokban található, de az egyiptomi, az izraeli, a spanyol és a holland tengerparton is léteznek már hasonló intézmények.

Négylábú terapeuta: a kutya

A kutyák fontos szerepet játszhatnak az érzelmi vagy értelmi problémákkal küzdő, vagy pl. mozgáskorlátozott gyerekek és felnőttek gyógyításában. Olyannyira hatékonyak, hogy akár az autista csöppségeket is képesek kimozdítani zárt belső világukból.

terápiás kutya
A kutyák fontos szerepet játszhatnak az érzelmi vagy értelmi problémákkal küzdő, vagy pl. mozgáskorlátozott gyerekek és felnőttek gyógyításában.

 

A kutyaterápia a szorongók vagy a depressziósok orvoslásában is bevált, a páciensek a kezelés alatt először az állattal barátkoznak össze, aztán fokozatosan a terapeutával is szóba elegyednek. Kutyusokkal emellett a beszédfejlesztésben is látványos eredményt lehet elérni. Például az óvó néni kérésére a gyerekek először köszöntik a foglalkozásra érkező négylábút, aki baráti ugatással reagál a kedves fogadtatásra. Következő feladatként a kis páciensek „felöltöztetik" az állatot, ehhez a kellékeket egy zsákból veszik elő, méghozzá behunyt szemmel. Közben a fejlesztő terapeuta kérdéseket tesz fel a kotorászó apróságnak, aki a válaszaival hangosan azonosítja a kezében lévő pórázt vagy nyakörvet, majd ráadja azt a kutyára. A foglalkozást követően jöhetnek a játékos nyelvi gyakorlatok, amelyek után a legügyesebbek jutalmul labdázhatnak a türelmesen asszisztáló ebbel.

Kopoltyús doktorok

A halak gyógyító erejét számos vizsgálat és kísérlet igazolja, emellett lélekgyógyászként is megállják a helyüket. Egy amerikai pszichiáternő nemrégiben Alzheimer-kórban szenvedők étkezési szokásait jegyezte le. A betegek egyik csoportjának szobájába színes díszhalakkal teli akváriumot helyezett. A kísérletező kedvű doktornő tíz hétig figyelte a pácienseket, majd a tesztidőszak végén megállapította: az akváriumos szobák lakóinak étvágya megnőtt, a látvány hatására több mint tíz százalékkal többet ettek a kontrollcsoportba tartozó társaiknál. Mivel a kutatást egyéb vizsgálatok is alátámasztják, a szakemberek egyértelműen kijelentették: a terápia kiváló stressz- és feszültségoldó, a kopoltyúsok társaságában rendszerint még a depressziós betegek állapota is javul.

Terápiás halak
A hal-terápia nem ezt jelenti, de halkedvelőknek talán ez is megfontolandó :)


Cica segít a kórházban

Biztató eredményeket könyvelhet el az a kelet-csehországi klinika, amely a hosszú kórházi tartózkodásra kényszerülő páciensek kezelésére macskaterápiával rukkolt elő. A cicás gyógymódot elsősorban pszichés problémákkal küszködök kiegészítő terápiájaként alkalmazták, de az új módszer egyéb betegségek gyógyítására is hatékonynak bizonyult. Jónás kandúr jelenléte felvidította és bizakodóbbá tette a kórtermek fogságában pihenőket, akik így gyorsabban felépültek. A klinika egyik főnővére örömmel újságolta: a gyógycica hatására egy agyvérzése után lábadozó idős hölgy idővel ismét talpra állt.

terápiás macska
A cicás gyógymódot elsősorban pszichés problémákkal küszködök kiegészítő terápiájaként alkalmazták, de az új módszer egyéb betegségek gyógyítására is hatékonynak bizonyult.


Gyógyulás a nyeregben: lovasterápia

A hippoterápiát elsősorban ortopédiai, mozgásszervi rendellenességek orvoslására javasolják a szakemberek. A lovaglás ugyanis javítja a merev testtartást, fejleszti az egyensúlyérzéket és a mozgáskoordinációt.

Lovas terápia
A lovak is nagyszerűen szerepelnek a terápiás foglalkozásokon

A lovas terápia másik típusát, a gyógypedagógiai lovaglást főként értelmi fogyatékosoknak, viselkedészavarral, kommunikációs, illetve lelki problémákkal küzdő gyerekeknek és felnőtteknek ajánlják. Az utóbbi esetekben a kezelés a páciens és a ló között kialakult kötődésre épül. A tapasztalatok azt mutatják, a lovasterápia pozitívan hat az értelmi fogyatékosok koncentrálóképességére, érzékelésére, emellett fejleszti emlékezőtehetségüket és figyelmüket.

értékelés