-
takarító
-
Asszisztens
-
Óvodapedagógus
-
sofőr
-
Kőműves
-
Szállodai recepciós állás
-
karbantartó
-
TIG hegesztők
2024. 11. 21
-
Csomagoló - Webshop Munkatárs
2024. 12. 04
-
Contract fulfillment specialist
2024. 12. 07
-
Adminisztratív diákmunka
2024. 12. 07
-
Contract fulfillment specialist
2024. 12. 07
-
Elektromos karbantartó / Plc technikus
2024. 12. 07
- További állások »
- Álláshirdetés-feladás »
Legyen szó gyászoló kutyákról, bánatos lovakról, vagy saját magukat partra vető bálnákról, az állatok által elkövetett öngyilkossági esetek listája igen hosszú. Az állatok szuicid viselkedésének tanulmányozása azonban talán közelebb juttat minket ahhoz, hogy megértsük az emberek magatartását. Legalábbis ezt mutatják egy nemrégiben publikált tanulmány eredményei.
A huszadik század elején alakult ki az a felfogás, hogy az öngyilkos állatok tulajdonképpen modellként szolgálnak bizonyos emberi viselkedési formáknak. Ha újraértelmezzük az öngyilkosság fogalmát, rájövünk, hogy a stressz annyira károsítja a testet és a lelket, hogy az a szervezet teljes összeomlásához vezet. Az öngyilkosság sokszor nem is egy döntés következménye.
Bizonyos értelemben a fogalom ellentétes értelmet nyer. A legutóbbi kutatások fényében az emberi, valamint az állatok által elkövetett öngyilkosság nem akaratlagos cselekedet, hanem az adott körülményekre adott válasz. Az elmúlt évszázadok során számtalan olyan esetről tudunk, amikor az állatok saját maguk vesztét okozták. 1845-ben például az Illustrated London News egy „különleges öngyilkossági esetről" számolt be, amelynek főszereplője egy „szép, ápolt külsejű, fajtatiszta újfoundlandi kutya" volt.
Az újfoundlandi napok óta búskomor, és szokatlanul élettelen volt, aztán az emberek látták, ahogy „vízbe veti magát és szándékosan elsüllyed a habok között, anélkül, hogy bármelyik végtagját is mozdítaná. A kutyát kimentették és cölöphöz kötözték. De rögtön azután, hogy sikerült elszabadulnia, ismét a vízbe ugrott és megpróbálta vízbe fojtani magát. Ezt néhányszor még megismételte, aztán úgy tűnt, hogy végül sikerült elég ideig tartani a fejét a víz alatt ahhoz, hogy elérje azt, amit akart, és, amikor kihúzták a vízből, már halott volt.
Az ilyen történetek az akkori társadalom értékrendszerét tükrözik. A XIX. században az állatok által elkövetett öngyilkosságokat a bántalmazás, őrület, vagy az állat szerelmével, hűségével való visszaélés következményének tekintették, akárcsak a ember esetében fellépő szuicid viselkedést. A XIX. század előtt azonban senkinek sem volt ennyire pontos fogalma az öngyilkosság okairól, az állatok viselkedését viszont már a ezekben az időkben is arra használták, hogy ezáltal a szuicid emberi magatartást tanulmányozzák.
Szent Ágoston és (Aquinói) Tamás szerint az öngyilkosság a természet és Isten törvényeivel szembeni vétek. Szerintük a természetben előforduló öngyilkossági esetek hiánya azt bizonyítja, hogy az embereknek nincs joga elpusztítani magát. „Aquinói Tamás nem is tévedhetett volna ennél nagyobbat." – állítja Thomas Joiner a Floridai Állami Egyetem pszichológusa, a nemrég megjelent „Mítoszok az öngyilkosságról" című könyv szerzője. „Szinte hihetetlen, hogy milyen ravasz a természet. Minden általunk ismert szervezet képes valamilyen módon elpusztítani önmagát, főként azért, hogy a saját faját védje, és megvédje az örökítő anyag tisztaságát." – állítja Joiner.
A borsólevéltetvek például, ha úgy érzik, hogy egy katicabogár fenyegeti őket, képesek felrobbantani magukat, ezáltal pedig riasztják és megóvják a többi fajtársukat, sőt, a robbanás néha a katicabogarat is elpusztítja. A levéltetvek szó szerint öngyilkos merénylők.
A hatalmas különbség az állatvilágban látott példák és a modern emberek között az, hogy az emberek hajlamosak félreértelmezni a természet példáit. Vannak olyan öngyilkosságok, amelyek tényleg megmentik másik életét, de az évente elkövetett milliónyi sikeres öngyilkossági kísérletből senkinek sem származik haszna. A korai társadalmakban az öngyilkosságnak valószínűleg szakrális céljai is voltak, a modern társadalomban viszont nincs semmilyen haszon abba, ha valaki öngyilkos lesz. Az öngyilkos újfoundlandi példája nem azt jelenti, hogy az állatok ugyanúgy gondolkodnak, mint az emberek, hanem azt, hogy „a komoly betegségeknek gyakran súlyos következményei vannak.