Rékasi lekenyerezte Lavinát
Novemberben jelenik meg a Német Juhászkutya Fajtamentés Alapítvány sztárnaptárja, aminek a bevételéből az épülő állatotthonukat szeretnék befejezni. A sztárok az első szóra a fajtamentők mellé álltak, és rövidesen kapható lesz a hírességek és a német juhászkutyák közös képeit tartalmazó naptár.

Német Juhászkutya  Fajtamentés Naptár sztárokkal

Novemberben jelenik meg a Német Juhászkutya Fajtamentés Alapítvány sztárnaptárja, aminek a bevételéből az épülő állatotthonukat szeretnék befejezni. A sztárok az első szóra a fajtamentők mellé álltak, és rövidesen kapható lesz az a naptár, ahol Ördög Nóri, Horváth Éva, a PaDöDő, Brunner Márta, Kapocs Zsóka, Azurák Csaba, Kovács Áron, Sebestyén Balázs, Váczi Gergő, Kucsera Gábor, Vujity Tvrtko és Rékasi Károly szerepel a mentett német juhászkutyák társaságában. Új sorozatunkban a naptárban szereplő négylábúakat mutatjuk be.

Rékasi Károly és Lavina

A csodaszép szuka, Lavina világbajnok ősök kölykeként, egy híres honi tenyészetben látta meg a napvilágot. A kutyával úgy tűnt, minden rendben van. Nem csak hogy gyönyörű volt, de a csípőröntgene is negatív lett, így tenyésztője komoly reményeket táplált vele szemben. Azonban kiderült, a kutya minden próbálkozás ellenére sem lesz vemhes. A tenyésztője ezután másokkal ellentétben nem sintértelepre dobta a kutyát, hanem a fajtamentők segítségét kérte Lavina további sorsának a rendezésében.

Lavina és Rékasi Károly
Az először kicsit nyugtalan Lavina sétát tett a népszerű színésszel a Duna parton.

Mivel a kutya öt éven át egy kennelben élt, nem volt egyszerű a családi élethez való szoktatása. Nem tudott lépcsőn menni, nem ismerte a gazdival való közös sétákat, a sajtot, a húst, csak a száraztápot, és komoly gondot jelentett először neki az ajtón belüli világ is. Ráadásul beleszeretett az őt ideiglenesen befogadó önkéntesünk családjába, így nehéz volt az igazi gazdinál való új élet elkezdése.

Rékasi Károly és Lavina futnak a Duna-parton
A kiadós futással Kari végképp belopta magát Lavina szívébe.

Szerencsére egy olyan gazdit sikerült neki találni, akivel kölcsönösen csak ők léteznek egymásnak, és ettől kezdve Lavina nagyon boldog kutya. Még sok mindent meg kell tanulnia, meg kell ismernie, de amikor a fajtamentők a jótékonysági naptárjuk fotózásán találkoztak vele, látszott Lavinán, hogy boldog kutya lett belőle. Mivel Lavina eddig alig találkozott férfiakkal, Rékasi Károlyt is fenntartásokkal fogadta. Ám Karesz ért a kutyák nyelvén, így egy kiadós futás, kis játszás után már Lavina is boldogan mosolygott a színész oldalán az optikába.

Rékasi Károly és Lavina, a német juhászkutya
És íme a végeredmény!

(Folytatjuk)

 

értékelés