Adónk 1%-át most már a Pilis-Budai Kutyamentőknek is ajánlhatjuk
A 2012-es esztendő jelentős fordulópont a Pilis-Budai Kutyamentő csapat történetében. Ez az első év, amikor jogosultak lettek a személyi jövedelemadó társadalmi szervezetek részére felajánlható 1%-ának gyűjtésére, amit leghamarabb 2012 októberében utal át részükre az adóhatóság.

Miközben hisznek a mesékben, álmodnak is. Mint mondják: "Álmodunk kevesebb kóbor, éhező, balesetes kutyát; álmodunk gyógyulást, jó minőségű eledelt, meleg kuckót és jobbnál jobb gazdikat a védenceinknek; és álmodunk felelősebb, érzékenyebb társadalmat. Álmodj velünk!"


Mostantól úgy is segíthetsz az álom megvalósításában, hogy személyi jövedelemadód bevallásakor az adód 1%-át felajánlod a Pilis-Budai Kutyamentők javára. Adószám: 18001044-1-13

Az 1%okból összejött összeg várhatóan október – november környékén kerül számlánkra, ezért addig is nagyon nagy szükségünk van segítségetekre, adományaitokra! Nagyon sok “beragadt” kutyánk van, sokan hetek – hónapok óta a gondozásunkban vannak. A Szilveszteri dömpingből összeszedett kutyák nagy része balesetes volt, ellátásuk igencsak felemésztette anyagi kereteinket. Ezért kérjük, ha bármennyivel is hozzá tudsz járulni anyagilag költségeinkhez utalj számlaszámunkra:
CIB Bank: 10701427- 49914203-51100005

pilis-budai-kutyamentok_2_01

2012 január 1-től a társasági és osztalékadóról rendelkező törvény (1996. évi LXXXI. Törvény) módosítása lehetővé teszi, hogy nem csak magánszemélyként, hanem gazdálkodó szervezetként is az előző évekhez képest kedvezőbb feltételekkel nyújthass támogatást Egyesületüknek.

A közhasznú státusz elnyerésével és a törvény változásával lehetőség nyílt arra, hogy az egyesületünknek jutatott adomány, juttatás, térítés nélkül átadott eszköz a vállalkozás érdekében felmerült költségek között elszámolható legyen.

33568 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2011. évi 140. szám

6. A Tao tv. 3. számú melléklete a következő B/17. ponttal egészül ki:
(A vállalkozási tevékenység érdekében felmerülő egyes költségek, ráfordítások)
„17. az adóévben adomány jogcímen visszafizetési kötelezettség nélkül adott támogatás, juttatás, térítés nélkül átadott eszköz könyv szerinti értéke, térítés nélkül nyújtott szolgáltatás bekerülési értéke, feltéve, hogy az adózó rendelkezik a közhasznú szervezet, a kiemelkedően közhasznú szervezet, az egyház, a közérdekű kötelezettségvállalás szervezője által az adóalap megállapítása céljából kiállított igazolással, amely tartalmazza a kiállító és az adózó megnevezését, székhelyét, adószámát, az adomány összegét és a támogatott célt, továbbá közhasznú szervezet, kiemelkedően közhasznú szervezet esetében a közhasznúsági fokozatot;…”

Hamarosan megjelenik honlapunkon is egy új menüpont: Közhasznúsági jelentések címmel, melybe feltesszük az utóbbi két év pénzügyi elemzését is. És természetesen a jövőben minden évben felkerül majd ide a kötelező jelentés is.

értékelés