Módosult a védett és fokozottan védett fajok körét meghatározó miniszteri rendelet

Módosult a védett és fokozottan védett fajok körét meghatározó miniszteri rendelet
Módosult a Magyarországon védett és fokozottan védett fajok köre - derül ki a Vidékfejlesztési Miniszter rendeletéből, amely a Magyar Közlönyben jelent meg.

A Vidékfejlesztési minisztérium tájékoztatása szerint a változás alapja az a megállapodás, amit a természetvédelmi és vadgazdálkodási ágazat állami, illetve civil képviselői írtak alá a februári Fegyver, Horgászat, Vadászat Nemzetközi Kiállításon (FeHoVa).

csorgo_rece
Mostantól védett a csörgő réce is

 

A minisztérium közleményben tájékoztatta az MTI-t arról, hogy bizonyos madárfajok felkerültek a védett fajok listájára: a jövőben oltalom alatt áll a hazánkon átvonuló csörgő- és kerceréce. Védetté nyilvánították továbbá a mezőgazdaság szempontjából fontos, pocok- és egérpusztító menyétet is.

 

kercerece
Felkerült a listára a kerceréce is

 

Korlátozottan és szigorú feltételek mellett vadászható lesz ugyanakkor a nyári lúd. A szaktárca szerint az elmúlt évtizedekben olyan mértékben megnövekedett a magyarországi állománya, amely időnként komoly gondot jelentett a szántóföldi növénytermesztésben.

A minisztérium tájékoztatása szerint egyszerűsödik néhány szabály a trófeák behozatalával kapcsolatban. A könnyítés kizárólag olyan fajokra vonatkozik, amelyek Magyarországon nem honosak, vagy már gyakorlatilag eltűntek, más európai országokban viszont népes állományban élnek.

A könnyítésre példa, hogy a Magyarországon kóborlóként előforduló barna medve külföldön, jogszerűen elejtett példányainak trófeáját be lehet hozni az országba. A faj itthon továbbra is fokozott védelmet élvez.
A rendelet emellett védelmet biztosít azoknak a gerinctelen állatoknak, amelyeket erősen fenyeget az illegális kereskedelem, és óvja a 2001 óta Magyarországon újonnan előkerült és veszélyeztetett növény- és állatfajokat is. Az új szabályozás védi azokat az állatcsoportokat is, amelyek kiemelt szerepet játszanak a növények biológiai sokféleségének megőrzésében, a beporzásban és a vízi ökoszisztémák működésében.

A tárca közlése szerint a módosítás kiterjedt a védelemben részesülő fajok listájának az uniós természetvédelmi irányelveknek való teljes körű megfeleltetésére, valamint a fajok aktuális veszélyeztetettségi helyzetét és az új rendszertani és tudományos eredmények alapján történő felülvizsgálatára is. Utóbbi körbe sorolható egyes közösségi jelentőségű fajok védelmének erősítése, a nemzetközi kereskedelemmel és gyűjtéssel veszélyeztetett fajok, valamint a Magyarországról újonnan előkerült, csekély állománnyal rendelkező, veszélyeztetett fajok védelem alá helyezése.
A minisztérium szerint szükségessé vált továbbá a fajok természetvédelmi értékének felülvizsgálata is, mivel társadalmi értékjelző szerepük erősen meggyengült, és nem volt elég erős a szabálysértések elleni visszatartó erejük.

(MTI)

értékelés