Minden tóba lehet halakat telepíteni, nem mindegy azonban, hogy melyikbe, milyet! Ügyeljünk a választásra. Mutatjuk a trükköket.

Milyen halat és mennyit?

Általában azt javasolják, hogy a tó felületének egy négyzetméterére legfeljebb 25 cm halat telepítsünk, azaz a halak testhosszúsága összesen ennyi legyen. Újonnan épített tó esetében várjunk a növények beültetése és a tó feltöltése után néhány napot; ez alatt az idő alatt letisztul a víz, elpárolog a klór (ha vezetékes vízről töltöttük fel).

koi


Koi

A nagyra növő, színes koipontyok csak nagy tavakba valók. A koi állandó turkálásával kavarja az iszapot, csipkedi a növényeket, kisebb tóban csak megfelelően nagy kapacitású szűrővel próbálkozzunk a tartásával. Sajnos gyakran kitúrja a növényeket, és friss, zöld hajtásaikat is élvezettel fogyasztja. Kártétele ellen védekezhetünk úgy, hogy a tavirózsák konténerét sűrű szemű hálóval, szitaszövettel vesszük körbe, ennek a tő körül egészen a felszín fölé kell emelkednie. Turkálás ellen lapos kavicsokat helyezhetünk az aljzatra, különösen a növények töve köré. A legelésről azonban nem tudjuk leszoktatni. Nagyon hamar kezessé válik, szinte kézből veszi el az ennivalót. Valódi háziállat lesz belőle, ezért nagyon fájó, ha azzal szembesülünk, hogy már nem fér be a tóba, és meg kell válni tőle...

Bővebben: Koi ponty tartása

Aranyhal

Kisebb és közepes tavakba (kb. 20 m2 vízfelületig) leginkább az aranyhalat ajánljuk. A legellenállóbb a közönséges aranysárga és tarka változat. 80-100 cm mély vízben károsodás nélkül áttelel. A különlegesebb fajták (oroszlánfejű, fátyolfarkú, teleszkóp stb.) sokkal sérülékenyebbek. A tavirózsák levelei között cikázó aranyhalcsapat szemet gyönyörködtető és pihentető látvány. A növényekre pedig jóval kisebb veszedelmet jelentenek, mint a koik; csak az egészen aprókat (pl. békalencse) fogyasztják. Gyakrabban járnak a felszínen, így sokat látjuk őket.

Bővebben: Aranyhalak az akváriumban

aranyhal

Hazai halak

"Aranyos" színű halak hazai vizekben is élnek. Az őshonos aranycompó citromsárga színű, nagyon szép hal; egyetlen hátránya, hogy jobbára a fenéken tartózkodik.

compo

Másik színes halunk a jászkeszeg változata, az aranyjász. Oxigénigényes hal, patakbefolyás, vízesés környékén érzi csak jól magát.

aranyjasz

A halak túlszaporodását legkönnyebben úgy gátolhatjuk meg, ha naphalakat telepítünk a tóba. Ezek a sügérféle halak nem aranyszínűek, de nagyon szépek. Fentről nézve ez kevésbé érvényesül, de gyakran kijönnek a partszegélyi sekély részekbe, ahol láthatjuk őket. Elfogyasztják az ikrát és az esetleg kikelt ivadékot is, így szabályozzák az állományt.

naphal

Forrás: kapanyel.blog.hu

értékelés