Akvárium

Mitől lettek a neonhal úszójára fehér pöttyök?

kategória Akvárium
Kérdező jkriszta24
Szakember Mizsák Norbert

Kérdés

Tiszteletem! Szeretném vázolni a helyzetet. Édesanyámnak vettem egy akváriumot. Mindent a megfelelő módon végeztünk! Fokozatos betelepítés és hasonlók. Egy bizonyos díszállat boltból vettünk mindent. 10 db neonhallal kezdtük. Remekül érezték magukat, semmi bajuk nem volt. Melléjük vettünk 2 szívóharcsát, akik takarítottak az akváriumban. Majd édesanyám betért 1 hete egy másik helyre, ahol rézlazacokat vett elsőre 6 db-ot. A gond megkezdődött. A rézlazacok közül kettő agresszív volt és állandóan zavarta a legkisebbet, ráadásul a neonhalakat sem hagyták enni. Ezt követően a boltban javasolták, hogy még 6 rézlazacot vegyünk és kaptunk 3 csigaevőt, plusz két algaevő harcsát, és 1 új növényt. Hazahoztuk. Nem is volt semmi.

Majd 3 napja érzékeltük, hogy nagyon furcsán néznek ki a neonhalak. Fehér pöttyök jelentek meg az úszójukon és a hátukon. Majd hirtelen pusztulásnak indultak. Édesanyám a rézlazacokat visszavitte oda, ahonnan vette és kapott helyettük neonhalakat 12 db-ot! Hazahozta, de sajnos én erről nem tudtam, így az új egyedek is bekerültek a betegek közé... Az eredeti 10 neon, akiket elsőként vettünk, mind elpusztult! A 3 csigaevőn is láttam a pöttyöket és elég passzívak. Felhívtam azt a boltot, ahol elsőként vásároltunk és egyből javasolták a víz hőmérsékletének 28 fokra emelését (26-ról) és gyógyszert is adtak. Tegnap kezdtük a kúrát. A maradék 12 neonból 9 maradt életben. Közben elpusztult az algaevő harcsából is egy. Kapnak jelenleg: Parakill Turbót. Tegnap kaptak 5ml-t és holnap kapnak 5ml-t! A helyzet a következő! A két szívóharcsának semmi baja. Az 1 db algaevő harcsának is úgy tűnik semmi baja. A zebra díszcsíkok pöttyösek még mindig és az egyik elég furán úszik, időnként jobbra dől. A 9 neonhallal változás van: a vörös hasuk fehér lett!!!!! Pöttyöket nem láttam rajtuk, de a vörös színük eltűnt és fehérek lettek!!!! Kérdésem, hogy mit lehet tenni??? Megmenthetőek??? Vagy el fognak pusztulni ezek is??? Üdv: Kriszta

Válasz

Szia A betegséget ami a neonhalaidon volt darakórnak hívják és a kezelés megfelelő volt amit alkalmaztál rájuk, de a neonhalak nagyon érzékenyek a gyógyszerekre. Ha a darakór elmúlt ajánlott egy 30 % vízcsere elvégzése és aktívszenes szűrés használata a gyógyszermaradványok eltávolításához. Gyógykezelés után használj sera fistamint a halak jobb kondiba hozására. Üdv Norbi

Vissza a kategória többi kérdéséhez »
Vissza a többi kérdéshez »