Kedves Dr. Háziállat!
A tegnapi napon a kutyusunk farktövén, belül egy kinövést vettünk észre, ami már vérzik. A mai napon elvittük az orvosunkhoz. Sajnos valósság vált a félelmünk, daganat :-( Azt még nem tudni, hogy milyen típusú, hormonális, azaz jó indulatú, vagy carcinoma. Biopsziát nem vett az orvosunk, azt mondja, hogy nem mindig hozza a várt eredményt, mert elképzelhető, hogy nem sikerül pont onnan kicsipnie, ahol pontos infot kaphatunk. Azt mondta, hogy mindenképpen a műtétet javasolja, ki kell metszeni a daganatot. Tett még egy javaslatot, mégpedig, hogy célszerű, általában így szokták, ivartalanítani is kellene, azaz eltávolítani a heregolyóit.
Ha hormon eredetű a daganat, akkor ez esetleg megelőzheti a további problémákat, viszont, ha rossz indulatú, akkor nincs jelentősége. Készített egy UH-t is, ahol az eredmények viszonylag jók lettek, vese, máj teljesen ok, a lépében némi beszűrődéseket lát, de nincs baj, viszont a prosztatája meg van nagyobbodva. Semmi jelét nem tapasztaltuk, hogy gondja lenne vele, nincs gyakori vizelési ingere, stb. Még az is lehet, hogy a kora miatt nagyobbodott meg, akár az idős férfiaknál. Igazán kielégítő választ nem kaptunk arra vonatkozóan, hogy a prosztata növekedése megállna-e, ha eltávolítja a heréit....
Félek tőle, hogy ez egy bevált protokoll. Már csak azért is, mert azt mondta, hogy ha kimetszette a daganatot, utána küldi el szövettanra, ezt követően derül ki, hogy milyen típusú is a daganat. Csak kérdem Én, ha már kivette a heréit, és kiderül, hogy rossz indulatú, akkor ez úgysem segít, sőt esetleg több problémát okozunk a kutyusnak a további 1 seb gyógyulásával
. Egyébként semmi változást nem tapasztaltunk rajta, jó kedvű, jó az étvágya, stb. Vért is vett a kutyusunktól, annak holnap estére lesz meg az eredménye. A műtétet szerdán el is tudná végezni. A daganat kimetszését illetően nincsenek kétségeink, tudjuk, hogy ha műthető, akkor meg kell tenni. Viszont a herék eltávolításában már eléggé nagy kétségek gyötörnek bennünket. Utána néztünk kicsit a neten, wikin, ott úgy tűnik, hogy a jövőt illetően több a kedvezőtlen hatás, mint a kedvező.
Teljesen tanácstalanok vagyunk, mit tegyünk, hogy jó döntést hozzunk? Ő, olyan Nekünk, mint a második gyermekünk.
Kérem, próbáljon meg segíteni! A válaszát előre is nagyon köszönöm!
A végbél környékén lévő daganatok sajnos a legtöbbször elég agresszívek. Az állatorvosok szerintem igen alaposan körbejárta a kérdést, a javaslatával én magam is egyetértek. Azzal is, hogy a herélését ajánlotta. Önöknek azt kell eldönteniük, hogy hallgatnak-e a szakember javaslatára, vagy sem. Első esetben tegyék, amit javasolt. A második esetben nincs más út és mód, mint az, hogy újabb állatorvoshoz kell elvinniük, ahol újabb vizsgálat történik majd, és újabb javaslat születik. Ami vagy megegyező lesz az elsővel, vagy eltér attól. A kérdés csak az, hogy ekkor kinek hiszen majd? Az állatorvos és a gazdi viszonya bizalmi viszony. Csak akkor működik, ha a gazdi bízik az állatorvosában és annak tudásában (mindaddig, amíg valami meg nem ingatja ezt a bizalmat).