Madarak

Nimfapapagájom beteg

kategória Madarak
Kérdező fmarton

Kérdés

Jó napot kivánok!

Egy olyan problémával fordulok önhöz, mely 7 éves nimfa papagájomat közel 1 hónapja bántja, minden kezelés ellenére. A dolog ott kezdődött, hogy pár hete könnyezni kezdett a bal szeme. Kis élete során még átesett kétszer ilyesmin, de akkor elmúlt néhány napon belül szemkenöcs alkalmazásával. Most azonban semmi változást nem hozott, sőt, egyre rosszabb lett, mignem egy borsószem nagyságu daganat keletkezett a szeme sarka és a csőre között. Időközben többféle antibiotikumot is adtam neki, tabletta, szemcsepp és kenöcs formájában, a helyi állatorvos tanácsára, de semmi eredményt nem tapasztaltam. Sajnos a doki nem szakosodott madarak orvoslásában is, úgyhogy ennél többet nem segithetett, más orvos pedig nincs a közelben. Annyit még megjegyzek, hogy máskülönben madaram nem kelt nagybeteg benyomást, ugyanúgy eszik-iszik mint ezelőtt, ugyanúgy tollászkodik. Kedélye sem változott, ugyanis papagájom máskülönben is csendesebb természetű, és ugyanúgy szereti ha simogatom, mint előtte, sőt, szinte keresi a társaságomat. Ennek ellenére, amint a mellékelt fotó is mutatja, papagájom szenved. Már alig tudja kinyitani a szemét. Ezért nagyon szivesen fogadnám az ön szakképzett véleményét is, mivel egészen tanácstalan vagyok, mivel segithetném még a kis tollas barátomat, hogy végre kilábaljon ebből a betegségből. Előre is nagyon köszönöm a segitségét.

Tisztelettel, Ferenczi Márton

Válasz

A tünet feltehetően chlamydia eredetű. Erre utal az is, hogy a felületi kezelés után ismételten jelentkezett.Pontos diagnózist labor vizsgálat adhat. Esetlegesen tályog is kialakulhatott. Egyéb vizsgálat nélkül tetran alapú kenőcsöt kellene alkalmazni külsőleg, egyidejüleg szélesspektrumú, tetran hatóanyagú antibiotikum itatásával(etetéssel). Pl.Tetracyklin. Túladagolásra vigyázni kell, miként arra is, hogy a szükséges mennyiséget megkapja. A kezelési idő12-14 nap.

Vissza a kategória többi kérdéséhez »
Vissza a többi kérdéshez »