Fülöncsíp a randicsiga!

A tengerparti turisták közül sokaknak első dolga begyűjteni mindent, ami él és mozog a vízben, szárazföldön egyaránt.

- Ne haragudj, megadnád a telefonszámodat?
- Benne van a telefonkönyvben.
- De hiszen még a nevedet se tudom!
- Az is benne van!

Mennyivel hatásosabb lehet ennél egy jópofa vicces indítás, ha ismerkedünk. Vagy mégsem olyan egyszerű? Lássuk, hogy ment a srácnak a tengerparton!

A tengerparti turisták közül sokaknak első dolga begyűjteni mindent, ami él és mozog a vízben, de legalábbis jó eséllyel hazavihető.

Néhány - egyelőre kevésbé lepusztított - tengerparti helyen kifejezetten kérik is az ott pihenőket, hogy ne vigyenek haza több kiló kagylót, csigát és egyéb élőlényt a nyaralás emlékére. Egyrészt, a nem mellékes környezetkárosítással egyidejűleg a tengerlakók is nagy valószínűséggel szívesebben maradnának lakóhelyükön, bár az emberek erről ritkán kérdezik meg a véleményüket.

A tengert halljuk a kagylóban. Biztos? De hogyan?

Az meglehetősen egyértelmű, hogy nem a tengert halljuk a kagylóban. A magyarázatot kissé másfelé kell keresnünk. A környezetünkben mindig van egy kisebb alapzaj.

A kagyló méretei és formája révén felerősít bizonyos frekvencia-tartományban hallható hangokat, és ez a zaj, amit hajlamosak vagyunk a tenger zúgásának tulajdonítani.

Az elszántabbak és "menőbbek" akár a tengerisünöket is felhozzák a kövesebb részekről, ami persze nem mindig teljesen veszélytelen vállalkozás.

A kagylók, csigaházak taperolásával és elhordásával leginkább a bennük lakó rákocskákkal tolhatunk ki jó eséllyel, hiszen a figyelmes szemlélő egy idő után meglepődve veheti észre, hogy a kipécézett csigaház szó szerint arrébb mászott a tengerfenéken. A nagyobbacska példányokat fülünkre helyezve meghallgathatjuk a tenger zúgását is.

A most választott filmecskéből megtudhatjuk, mi mindent tudhatunk meg az által, ha a fülünkre helyezünk egy szimpatikusabb példányt!

A napokban francia biológusok egy szőrös rákot találtak a Csendes-óceán mélyén. A korábban azonosítatlan teremtmény annyira szőrös, hogy a tudósok nemes egyszerűséggel "jeti-ráknak" nevezték el az állatkát. A kutatók azt is elmondták az APF hírügynökség munkatársának, hogy a fehér színű állat nagyjából 15 centiméter hosszú, és 10 lábán selymes, fehér szőr látható. Az állatot 2 300 méter mélyen találták.

A "jeti" lett a legújabb tagja a Galatheoidea családnak, azon belül is a Decapoda (10 lábúak) rendjének. Ide tartozik többet között a garnéla, a tarisznyarák és a homár is. A hivatalos neve egyébként Kiwa hirsuta, ahol Kiwa a helyi polinéz kultúrában a kagylók, rákfélék istennője, a hirsuta pedig szőröset jelent. A 19. század vége óta ez az első alkalom, hogy új képviselőjét találják ennek a családnak. A felfedezés hírét a Zoosystema nevű lapban tették közé, ami a Francia Nemzeti Természettörténeti Múzeum lapja.