CÍMKÉK kutya kutyafajták
Crufts 2009 – élőben az interneten!
A világ legnagyobb kutyakiállítása visszatért NEC-be, Nagy Britanniába, Birminghambe. Csütörtöktől, március 5-től vasárnapig, március 8-ig lehet megcsodálni a világ legszebb kutyáit az interneten.

Mivel a BBC brit televízió visszautasította az élő verseny közvetítését, a szervezők ebben az évben az internet segítségével fogják élőben közvetíteni az eseményt. A világ kutyakedvelői csütörtöktől figyelmüket Birminghamre fordítják, ugyanis ott kezdődik a 2009-es Crufts, a nagy-britanniai Kennel Club szervezésében.

Az esemény idén 4 napon át zajlik - 2008-ban közel 23.000 kutya és 160.000 látogató volt jelen - és több verseny is lesz ugyanabban az időben. Különböző kutyafajták mutatkoznak be a zöld szőnyegen, egy szakértőkből álló zsűri leellenőrzi őket, majd kihirdetik a nyertes fajtákat.

A verseny legvágyottabb díja a „Legjobb a Showban" díj. A megmérettetés vasárnap este történik, amikor a megnyert csoportokból kiválasztják a faj standardjainak megfelelő legszebb, legelegánsabb kutyát. Ez az elismerés a legnevesebb trófea, amit egy kutya és gazdája megkaphat.

Március 4-én a Kennel Club bejelentette, hogy azok, akik nem tudnak eljutni a Cruftsra, élőben nézhetik az interneten az esemény közvetítését, mely egyben premiernek is számít. Minden versenyszámot élőben közvetítenek, Peter Purves és Frank Kane kommentálja az eseményeket.

A Kennel Club sajtószóvivője, Caroline Kisko fontosnak tartotta elmondani: „A kutyák, de még inkább a gazdák évről évre türelmetlenül várják a versenyt. Ebben az évben az élő internetes közvetítésnek köszönhetően a világ bármely részéről követhető lesz az esemény, így együtt örülhetünk a kutyáknak és helyüknek, szerepüknek társadalmunkban.
Gyakorlatilag mindenki, aki élőben nézi a rendezvényt, úgy érezheti magát, mintha ő is részese lenne a versenynek. Nagyon büszkék vagyunk erre az eseményre, és kimondottan örülünk, hogy sikerült megoldani az online közvetítést, miután megtudtuk, hogy a BBC nem adja élőben. Meg vagyunk győződve, hogy ez a verseny kiváló lehetőség a kutyás szervezetek, a gazdik és kutyaszerető emberek találkozásának, tehát úgy gondoljuk, hogy a verseny továbbra is fontos helyet foglal el a kutyák az életében."

élő, internet, kutyakiállítás

 

A BBC brit nemzeti televízió februárban bejelentette, hogy 40 év után először nem közvetíti e rangos eseményt, ugyanis egy nemrég sugárzott dokumentumfilmben fény derült arra, hogy egyes kutyafajok számára mennyire veszélyes az a fajta táplálkozás módszer, melyet egyben a Kennel Club is bátorít. A tökéletesség elnyerése végett a gazdák néha nem fordítanak kellő hangsúlyt a kutyák egészségi állapotára.

értékelés