A legszebb öreg spániel
Annak ellenére, hogy Stump, a sussex spániel, már betöltötte a 10. életévét, ő lett a Madison Square Garden-ben megrendezett Westminster Kennel Club kutyaszépségversenynek egyik győztese.

„Nem akart egy kicsit sem megállni", mondta Scott Sommer, Stump gazdija, az Associated Press újságíróinak. „Azt hittem, hogy mulatságos lesz". Szálló füleivel és fáradt járásával is közismert kutya lett az Egyesült Államokban és elkerülhetetlenül a Madison Square Garden versenyének kedvence. Az öreg eb megleckéztette mindazokat, akik azt hitték, hogy a Westminster egy olyan verseny, ahol a fiatal és édes kutyák vannak előnyben. Ha emberi években számolnánk Stump életkorát, már 70 éves lenne! Egy nyugdíjas, akinek minden papírja rendben van! Stump 2004-ben elhagyta az arénát egy ismeretlen betegség következtében. Szerencsére az állatorvosok közbeléptek, és megmentették az életét.
Ahogy Scott Summer mondta, a Sussex Spániel kutyák elérhetik akár a 15 évet is. Stump nem az egyetlen idősebb kutya, aki hasonló versenyen nyert. 1999-ben a 8 éves Papillon-t választották, bár Stump volt az első, aki megkapta a neves Westminster díjat.
Abban a pillanatban, amikor a zsűri egyik tagja, Sari Tietjen kihirdette az új bajnok nevét, a közönség tapsviharral köszöntötte, és az emberek ujjongása elnyomta a Madison Square Garden-beli hatalmas teremben a kutyák ugatását.

spánel, kutya, kiállítás
Stump, a legszebb öreg spániel

 

A verseny kíméletlen volt: a zsűrinek választania kellett egy óriás schnauzer (az amerikaiak kedvence), egy brüsszeli griffon, a Tiger Woods nevű skót vizsla, egy pudli (aki már 94 versenyen nyert), egy terrier és egy puli közül.
„Megmutatta, hogy képes rá. Azt csinálta, amit látni akartunk", mondta Sari Tietjen. Miután kihirdették a győztest, Stump rövid bemutatót tartott a zsűrinek egy általa ismert trükkből: azt a pozíciót vette fel, amellyel ételt kér, ezzel megköszönve a zsűrinek a választást.
A New York-i Westminster Kennel Club kutyaszépségversenyén 170 fajtából és egyéb változatokból több mint 2500 kutya vett részt, akik először jelentkeztek erre a megmérettetésre. Az Uno nevű beagle volt a legnépszerűbb nyertes, mivel fajtájából ő volt az első, aki díjat kapott.

 

 

értékelés