A karácsony a szeretet ünnepe, hiszen ilyenkor összegyűlik a család apraja-nagyja, és együtt töltik azidőt. A karácsonyt megelőző időszak viszont sokak számára stressz forrása lehet, hiszen ahhoz, hogy egy igazán emlékezetes és szép karácsonyt tudjunk varázsolni családunknak, alaposan fel kell készülni időben az ünnepekre.

A karácsony lehet stresszmentes is

Mi most öt tippel próbálunk segíteni, hogyan hangolódjunk stresszmentesen a karácsonyra:

  1. Az egyik legfontosabb talán az idő, az hogy időben elkezdjünk mindent beszerezni. Miért ne lehetne már jóval korábban megvásárolni azt, amire karácsonykor lesz majd szükség? A polcon, a szekrényben elfér egy jó ajándék még akkor is, ha csak hetek, hónapok múlva lesz rá szükség.
  2. Segíthet, ha előre összegyűjtjük, összeírjuk, mi mindent szeretnék elintézni az ünnepekig, hiszen a listánkra többször rápillantva, biztos nem felejtünk el semmit, amit addig megszerettünk volna valósítani
  3. Engedjük el az idegeskedést, a görcsös megfelelni akarást karácsonykor! Abban az esetben, ha az ember stresszel, rágörcsöl bizonyos dolgokra, hajlamos gyengébben teljesíteni, arról nem is beszélve, hogy könnyen megkeserítheti nem csak a saját, de környezte életét is. A lényeg végül úgy is mindig az, hogy együtt lehessünk azokkal, akiket szeretünk.
  4. Hajlamosak vagyunk ilyenkor túlzásokba esni a költekezés terén. Kezdjünk el hónapokkal korábban takarékoskodni, hiszen a karácsony egy „drága” ünnepnek számít. Találjunk ki egy limitet, amit a vásárlások, ajándékok terén nem akarunk túllépni, és tartsuk is magunkat ahhoz! Ne essünk abba a hibába, hogy pár nap miatt hosszú hónapokra adósságba verjük magunkat!
  5. Olyan ajándékot találjunk, ami hosszútávon boldoggá teheti új tulajdonosát, és nem csak az újdonság erejével hatva néhány nap alatt megunja.

Egy könyv mindig jó és időtálló ajándéknak számít, legyen szó gyermekről vagy felnőttről. Abban az esetben, ha szeretteit egy jó könyvvel lepné meg, biztos nem lő mellé. Az Kuplio.hu oldalon most Libri kuponkód és Líra kuponkód segít abban, hogy kedvezményesen vásárolhassanak családjuknak, barátaiknak.

értékelés