Cuki lajhárbébi született Szegeden

Igazi kényelemben van tehát része, hiszen a lajhárok többnyire hassal fölfelé mozognak vagy pihennek az ágakon.

A közhiedelem szerint lassú állatok. Ez igaz is, de nem csak mozgásuk, hanem anyagcseréjük is. A lassúságuk oka egyrészt, hogy főleg alacsony tápértékű, nehezen emészthető faleveleket fogyasztanak, másrészt mozdulatlanságuk a rejtőzést is segíti a ragadozók elől. Bár ne gondoljuk őket teljesen védtelennek, tekintélyes méretű fogaikkal és karmaikkal védekezni is tudnak, de a nagyragadozókkal szemben ez kevés. Jobb, ha nem is veszik őket észre, ebben segíti őket az, hogy a lassú állatokat a természetben benövi az alga. Valóságos kis minitársulás alakul ki így a lajhárokon, algával és számos rajta fejlődő, élő rovarral.

A vendégízületesek közé tartozó, tehát a hangyászokkal és tatukkal rokon lajhárnak régen sokkal több faja élt, köztük akadtak olyanok, amelyek elefánt méretűre is megnőttek – de ők természetesen nem fákon mozogtak. Van olyan feltételezés, hogy az amerikai megafauna egyik legnagyobb méretű faját, az óriáslajhárt a kontinenst a Bering-szoros (pontosabban akkor átjáró) felől meghódító emberek pusztították ki.