Nemzeti vágta 2010

Nemzeti vágta 2010
Vasárnap este befejeződött a magyar városok és falvak ünnepe, a Nemzeti Vágta. A budapesti Hősök terén Demecser település versenyzője, Gajdos Zsolt emelhette magasba a bajnoki cím dicsőségének szimbólumát, a Nemzeti Vágta díszkardját, és vihette haza nevezőjének a 20 millió forintos fődíjjal együtt. A második helyet Érsekhalma, a harmadik helyet pedig Bordány szerezte meg. Az ötnapos országimázs-fesztivál minden eddigi nézői rekordott megdöntött.

A vasárnap esti döntőbe jutott legjobb települések izgalmas küzdelemében végül Demecser községét képviselő Gajdos Zsolt vágtatott át elsőként a célvonalon Doru nyergében. A második helyen az Érsekhalmát képviselő Molnár Gyöngyi végzett Malőr nevű lován, a harmadik helyezést pedig a bordányi Virág András szerezte meg Katyusa nyergében. Idén előszőr adták át a „Magyar Lófajták Győztese“ díjat, amelyet Káder Tokió nevű, kisbéri félvér fajtájú paripával, a Villány színeiben induló hagyományőrző huszár, Papp Kornél vehetett át. A győztes lovas 200.000 forinttal gazdagabban térhetett haza, a nevező település pedig ingyen indulhat a következő évi Nemzeti Vágtán.

A települések versenye mellett más küzdelmeknek is helyet adott a Nemzeti Vágta. A Széchenyi év tiszteletére épített Széchenyi Pályán 3 napon keresztül folyamatosan mutatkoztak be a különböző lovas szakágak képviselői, és jó hangulatú lovasversenyek zajlottak. A Hősök terén vasárnap a gyermekek részére rendezett Kishuszár Vágtán Kovács Roland diadalmaskodott Papról.

Fábry Sándor Nemzeti Vágta
Fábry Sándor figyel. Fotó: Tamás Péter.


A magyar városok és falvak ünnepének történetében először elevenedett meg hagyományteremtő céllal a Kocs községben nagy múltra visszatekintő kocsitoló verseny. A község legjobbjai egy sportolókból és egy médiaszemélyiségekből álló csapatot hívtak ki. A Fábry Sándor élő kommentálásával kísért első Vágta Kocsitoló versenyt végül sportolók csapa nyerte. Bárdosi Sándor, Dzsudzsák Balázs, Katus Attila, Kovács Ági, Kozmann György, Kucsera Gábor jóvoltából a Magyar Sport Jövőért Alapítvány százezer forinttal gazdagodott.

A Nemzeti Vágta Döntőjének napján, immáron harmadszor mérték össze lovas tudásukat a jótékonysági sztárfutam hazai hírességei, így Hajas László, Hujber Ferenc, Kaszás Géza, Mészáros Árpád Zsolt, Pintér Tibor és Terecskei Rita, akik közül idén Pintér Tibor lélegzetelállítóan izgalmas hajrával nyerte meg a versenyt. Tibor nyereményét, azaz százezer forintot az árvízkárosultak megsegítésére ajánlotta fel.

Kaszás Géza Nemzeti Vágta
Kaszás Géza. Fotó: Tamás Péter.


Dr. Tamás István, a Nemzeti Vágta elnöke örömmel számolt be arról, hogy 11 sikeres vidéki előfutam megrendezésével immáron 10 hetes országos rendezvénysorozattá bővült a Nemzeti Vágta, amelyet minden eddiginél nagyobb figyelem kísért.

A versenyre hetvenkét település nevezett, az idei Nemzeti Vágtának 9 határon túli magyar település is a vendége volt. A Hősök terén megrendezett műsoroknak több mint 300 fellépője volt, a számos díszvendég között 44 polgármester és az új kormány több minisztere, államtitkára is megtisztelte figyelmével az idei Nemzeti Vágtát.

értékelés