- -
5

Tavaszodván, amikor elkezdték ringatni színpompás virágaikat a tulipánok, s fehér szirmaikkal integettek vissza a jácintok, Durci, az első születésnapját ünneplő cicalányunk is egyre kevesebbet heverészett az ágytakarón. Valami furcsa izgalom lett úrrá rajta. 

Talán maga se tudta miért, de egyre gyakrabban ugrott föl az ablakpárkányra, s csak úgy nézett kifelé. Mintha várt volna valamit, vagy valakit. Olykor még a karmait is megcsikorgatta az ablaküvegen, ami egyfajta különleges nyikorgó - nyafogó hangot hallatott. - Hát persze - mondta a feleségem megértően -, ott ugrándoznak az ablak előtt a fán a madarak. Nem is lenne igazi macska, ha nem akarná levadászni őket. De ezt az éktelen csikorgást igazán abbahagyhatná...
- Ha kinyitod neki az ablakot, biztosan abbahagyja - válaszoltam csak úgy foghegyről.
Kinyitotta. A cica ruganyos léptekkel végigsétált az ablakpárkányon, fölnézett az egymást kergető, vidáman csivitelő madarakra, még rájuk is ijesztett csattogva remegő állkapcsával, de többre nem volt hajlandó. Leült a párkány sarkára és mélabús tekintettel vizslatta a lila - fehérbe öltözött orgonabokrokat.
- Már tavaly is nagyon szerette a virágokat - mondtam. - Emlékezz rá, valamennyit végigszaglászta a kertben. A vázákat meg mind fölborogatta az asztalon, annyira odáig volt a bennük lévő virágokért.
- Valóban - hagyta jóvá megállapításomat a nejem -, nagyon érzékeny a szagokra, meg az illatokra, de hát azért cica, nem?
- Azért, a fenét - kontrázott rá épp belépve Maris néni, a minden lében kanál szomszédasszonyunk. - Azért, mert lusta, randa dögök. Kikaparják a kertben a legszebb virágaimat, hogy eltüntessék a piszkukat. No persze csak addig, míg el nem töröm a lábát valamennyinek. De hát azt el is kell ásni, mert olyan büdös, hogy kilométerekről megérzi a szagát az ember. A kutyáról nem is beszélve. A Morzsikám már a szomszéd utcából kiszagolja és akár a pórázt is kitépi a kezemből, úgy rohan utánuk. Még a szája is habzik belé. Szegény kis Morzsi... Csak idegesítik ezek a büdös dögök.

 

cica, macska, tavasz
"Már tavaly is nagyon szerette a virágokat..."

 

 

- No, de hát ezek legalább elkaparják - mondtam némi éllel - nem úgy, mint a te kutyád. Városszerte szétpotyogtatják a piszkukat, az ember meg lépten - nyomon beletrafál. Mit mondjak? Az se éppen jázmin illatú...
- Az én Morzsim piszkába ugyan nem lépsz bele, mert én mindig összeszedem utána. Arról meg nem tehetek, hogy mások trehány disznók.
Miközben ekképp megvitattuk a szagok és illatok mikéntjét, Durci fölpattant ültéből, nyávogott egyet az orgonabokor felé, aztán átfutott a szobán és letelepedett az ajtó előtt, mint aki sürgős kibocsátást kér. Nem a szükségét kellett elvégeznie, hiszen az alom a konyhában van, s ahhoz jól ismerte a járást.
- Úgy látszik, a kertbe szeretne lemenni - állapította meg a nejem.
- Bezzeg néhány hete még akkor se jött, ha ölbe vittem volna. Fázott a szentem...
- Ó, hogy oda ne rohanjak!... - húzta el a száját a szomszédasszony. - Csináltass neki prém bundácskát, meg halina csizmácskát, hogy meg ne fázzon a drágaságom! Nálunk hajdan tudod hol aludtak a húszfokos hidegben a macskák? A szalmakazalban. Ha nagyon hideg volt, megszánták, és beengedték az istállóba. Még hogy ölbe veszik, nehogy megfázzon a talpa a hideg kövön... Angol vécét nem csináltatnál neki?
- Pedig ez valamiért ki akar menni - állapította meg a nejem.
- Hát akkor hadd menjen - vágtam rá. - Várj, majd én kiengedem, s megnézem, mi olyan sürgős neki. Tavasz van, lehet, hogy...
- Lehet, bár olyan fiatalka még, gondolod, hogy...?
- Édesem! Elmúlt egy éves. Macskáéknál ez már a felnőtt kor kezdete...

 

macska, cica, tavasz
"Mintha várt volna valamit, vagy valakit..."

 

 

Gyorsan felhúztam a cipőmet, kinyitottam az ajtót, s követtem a meg - meglóduló, aztán megtorpanó, visszanéző macskát. Úgy viselkedett, mintha nekem akart volna megmutatni valamit. Amint leértünk a kertbe, körbejárta a bimbózó, nyíló virágokat, a lábamhoz simult, aztán elindult az orgonabokor felé. Enyhe tavaszi szél legyezte az ágakat, de mintha valami más is mozgott volna abban a bokorban... Egy ideig vártam, de Durci nem jött vissza. Többször is elkiáltottam a nevét, nem jelentkezett. Majd lejövök érte később - gondoltam. - Biztosan talált valami érdekes játékot, vagy netán azt a múltkor látott barátot...
Ráhibáztam. Amikor vagy két óra múltán lementem érte a kertbe, s elkiáltottam a nevét, kissé vonakodva, de előbújt az orgonabokrok közül. Odajött hozzám, de látszott rajta, hogy nincs igazán ínyére a hazamenetel. Valami visszatartotta. Hozzám dörgölőzött, aztán a bokorhoz szaladt, majd újra vissza.
- No, ezt már csak megnézem - szóltam Durcihoz, s követtem az orgonákhoz. Ő meg elkezdett nyafogni, sétálgatni föl - alá a bokor előtt, mintha onnét akarna előcsalogatni valakit. Nagy igyekezete nem is maradt eredménytelen. Egy hosszúfülű, bozontos farkú, vörhenyes kandúr óvatoskodott elő a zöld levelek közül és ugrásra készen sandított rám a bizalom legcsekélyebb jele nélkül. Durci azonban nem hagyta annyiban a dolgot. Hol hozzám törleszkedett, hol meg a vörhenyes barátjához. Megsimogattam a cicát, s a másik felé is olyan mozdulatot tettem, mintha enni adnék neki. Megtette a hatását a barátságos mozdulat, kijött a bokor elé. Méltóságteljes, büszke macska uraság volt. Valami olyan alkat, mintha egy sziámi macska, meg egy mókus keveréke lett volna. Szeméből eltűnt a félelemmel vegyes bizonytalanság. Még tán mosolygott is egy kicsit. Rám nézett, biccentett a fejével, megcsóválta bozontos farkát, aztán Durcihoz simult és eltűnt a bokor mögött.
Másnap délután a langyos napsütésben üldögéltünk a feleségemmel, amikor nagyokat szökellve hozzánk futott Durci. Aztán néhány perc múlva megjelent az orgonabokrok tövében a vörhenyes kandúr. A mi cicánk elé sietett és odavezette a szaletlihez, ahol ő szokott napozni. Mindketten leheveredtek a langyos kőre és elkezdtek hemperegni, miközben le nem vették rólunk a szemüket. Mintha azt kérdezték volna: „ Na, mit szóltok hozzánk?"
- Te, ez a vörös macska, ez kandúr, ugye? - kérdezte a feleségem.
- Az - feleltem mély szakmai meggyőződéssel.
- A Durci barátja. Látod, milyen rendes, bemutatja nekünk.
- Akkor hát ez egy igazi... első...- Igen, igazi macska szerelem. És a Durcinak biztosan az első is.Így, négyesben töltöttük az egész délutánt. Mi a kerti hintán ülve, egymás kezét szorongatva idéztük fel hajdan volt első szerelmünket, ők meg ott a szaletli kövén élték át a magukét.
Vacsora után épp a tv - híradót néztük, amikor egyszer csak elénk perdült Durci. Hozzánk törleszkedett, mintha meg akarna köszönni valamit, aztán jókedvűen szökellt egy nagyot, és végigrohant az egész lakáson. De nem volt elég, hogy az összes ablakpárkányt végigtrappolta, még az asztal - meg a szekrények tetejére is fölhágott. Rohant, mint egy megszállott - akár a mérgezett egér, mondaná Maris néni -, mégse vert le semmit.
- Te jóságos Isten! - csapta össze a kezét a nejem. - Megőrült ez a jószág, vagy mi történt vele?
- Semmi, drágám - mondtam mosolyogva. - Egyszerűen csak boldog, és meg akarja osztani velünk a kis macska szíve legféltettebb titkát.

 

macska, szerelem, cica
Macskaszerelem
értékelés