5681. A kihalás szélén áll a világ legkisebb főemlőse
Az összes makifaj közel egyharmada a kihalás szélén áll, köztük a világ legkisebb főemlőse is, az Microcebus berthae maki is.
Az összes makifaj közel egyharmada a kihalás szélén áll, köztük a világ legkisebb főemlőse is, az Microcebus berthae maki is.
Ingyenes fotókiállítás nyílik a velünk élő, ámde örökké rejtélyes cicákról, ahol talán megfejthetjük a macska-ember közötti kapcsolódások titkát.
A Leishmánia a horvátországi nyaralásokon jelent komoly veszélyt az ebekre, a lepkeszúnyog egyetlen csípése hegesedéssel járó sebeket, vese- vagy májelégtelenséget, valamint a száj és az orrgyulladást is előidézhet.
A veszélyeztetett fajok egyik legszebbje, észak-kínai leopárd érkezett a debreceni állatkertbe.
A föld mágneses mezőjét használhatják tájékozódási segédeszközként a kutyák - derült ki cseh és amerikai kutatók tanulmányából.
Ha egyébként minden rendben van vele,nem lehet, hogy ivarzó állat viselkedését mutatja ilyenkor? Azt javaslom, kérdezze meg a patkány tenyésztők valamelyikét. Ha ez nem szokásos jelenség náluk, akkor un. egzotikus állatokkal foglalkozó szakállatorvost keressen, aki meg tudja vizsgálni.
Kedves Gazdi! Sajnos részletes kivizsgálás nélkül nem lehet segíteni. El kell vinni állatorvoshoz. Üdvözlettel dr. Szaniszló Ferenc
Az Ön által leírtakból nem igazán derült ki számomra, hogy mi a diagnózis... Ha a röntgenvizsgálat rendben volt, akkor én inkább izom/ideg eredetű problémára (szúrás/harapás okozta phlegmone, zúzódás, húzódás) gondolnék, de ha nincs javulás, forduljanak másik állatorvoshoz...
Tisztelt Gazdi! Ez egy bőrdaganat. Azonnal vigye al állatorvoshoz a kutyát. Üdvözlettel Dr. Szaniszló Ferenc
Tisztelt Kókai József! Alapos vizsgálat nélkül a leírtakból nem lehet megállapítani a madár problémáját, ami bármi lehet a baktérium feldúsulástól az élősködőkön, szervi elváltozáson át a tojásvisszatartásig. Javaslom állatorvos felkeresését, ami a diagnózist követően valószínűsíthető antibiotikum kezelés miatt is elkerülhetetlen. A hullámos fiatalok koráról fióka korban a tollazat, a rózsaszín láb és a rózsaszín alapszínű viaszbőr árulkodik. Az idős madarak lába szarupikkelyes, a csőr viaszbőre repedezett lehet. De például egy 2 éves és egy egészséges 10 éves madár közt nem lehet a külső alapján különbséget tenni.