Coolio, az észak-kínai leopárd a debreceni állatkert új lakója

A veszélyeztetett fajok egyik legszebbje, észak-kínai leopárd érkezett a debreceni állatkertbe.

Észak-kínai leopárd (Panthera pardus japonensis) érkezett a Debreceni Állat- és Növénykertbe. A hím egyed az Európai fajmegőrzési tenyészprogram keretében utazott Magyarországra egyenesen a dániai Ree Park Safariból szafariparkból. A faj az élőhely-csökkenés és az orvvadászat következtében a Természetvédelmi Világszövetség vörös listáján szerepel.

Coolio, az észak-kínai leopárd

A Debreceni Állatkert, Növénykert és Vidámpark Facebook-oldala számolt be az új jövevény érkezéséről. Coolio 2018 őszén született, és miután megszokta új lakóhelyét, már a kifitón is látható. Coolio apja egyébként az első debreceni születésű észak-kínai leopárd, aki 2009-ben költözött a dániai Ebeltoft állatkertjébe. A Nagyerdei Kultúrpark reményei szerint idővel Coolio is párt kap majd. A debreceni állatkert 2004 óta az észak-kínai leopárdok mentsvára: a hazai állatkertek közül egyedül itt szaporodtak sikeresen.

MTI/Czeglédi Zsolt

Az észak-kínai leopárd az egyik legészakabbra élő leopárd-alfaj, ebből adódóan pedig trópusi társainál nagyobb testmérettel és dúsabb szőrzettel rendelkezik. Jellemzően nagyobb vadakkal, főként vaddisznóval és szarvassal táplálkozik, de a madarakat és rágcsálókat sem veti meg. A téli párzási időszakot és az anyai utódgondozást leszámítva magányosan él és erősen territoriális.

A leopárd az egyik legnagyobb elterjedési területtel rendelkező nagymacskafaj, azonban az élőhely-aprózódás és az orvvadászat a kihalás szélére sodorta ezt a csodás fajt, ezért valamennyi alfaja szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

értékelés