5726. Ezt a kóbor kutyát nem csak befogadták, de munkát is adtak neki
Eleinte elzavarták az autószalon dolgozói, de kitartásának köszönhetően Tucsonnak ma már nem akármilyen tető van a feje felett.
Eleinte elzavarták az autószalon dolgozói, de kitartásának köszönhetően Tucsonnak ma már nem akármilyen tető van a feje felett.
Tudod milyen fertőzések terjedhetnek a folyókban, tavakban, amik veszélyesek a kutyádra? Így védheted meg a kedvencedet a vízben terjedő betegségektől!
A megfelelő eljegyzési gyűrű felkutatása nem mindig egyszerű, hiszen tényleg minden részletében tökéletesnek kell lennie. Az eljegyzés egy igen jeles esemény a szerelmespárok életében. Amikor a férfi letérdel a szeretett hölgy elé, hogy feltegye neki a sorsdöntő kérdést, miközben átnyújtja számára a csodaszép ékszert, tulajdonképpen az örökre szóló érzelmeiről ad tanúbizonyságot. Ez pedig egy igazán felemelő pillanat, ami örökre a pár emlékezetébe vésődik.
A kilencvenes években, illetve a kétezres évek elején nagy népszerűségnek örvendtek a zenekaros pólók. Ezek a felsők árulkodtak az illető zenei ízléséről anélkül, hogy akár egy szót is kellett volna szólnia, így lényegében üzenetet hordoztak magukban. Mindenkinek volt legalább 1-2 darab, de az igazi rajongóknak akár egész gyűjteménye is volt belőlük.
Miközben a 3 évnél idősebb kutyák közül ötből négynél jelentkeznek fogproblémák, a gazdák 90%-a mégis úgy gondolja, hogy a kutyája teljesen egészséges. Erre a problémára és a kutyák szájápolásának fontosságára hívja fel a figyelmet most több mint 250 magyar állatorvos, akik a Fogápolási Hónap keretében ingyenes fogorvosi ellenőrzést biztosítanak az általános konzultációra vitt kutyáknak.
Kedves Nikolett! Jó lenne tudni, hogy a cica köhögése száraz vagy hurutos, hogy mikor köhög (napszakhoz, mozgáshoz, evéshez, iváshoz köthető-e)! Első lépésben próbálja ki a STODAL szirupot napi 1 mokkáskanálnyi mennyiségben egy héten át. Ha nincs javulás, akkor egyedileg kell a legmegfelelőbb szer(eke)t megkeresni számára. Ehhez mindenképpen kérje homeopata állatorvos segítségét, aki egy részletes állapotfelmérés és az esetlegesen szükséges egyéb vizsgálatok elvégzése után célzottabb kezelésben tudja részesíteni a cicát. Mielőbbi jobbulást kívánok kedvencének! Üdvözlettel: Dr. Kopócsi Andrea, homeopata állatorvos (06 20 928 4425) Kutyabaj és macskajaj homeopátiás kezelése (letölthető zsebkönyv)
A leírtak alapján cirkovírus aktiválódhatott a madár szervezetében. Madarakra specializálódott állatorvosnak kellene megmutatni. A tollképződést "A" és "E" vitaminik, aminosavvak segítik elő. Az orvosi konzultáció azért is szükséges, mert tollképződési zavart egyaránt okozhat vitaminok, nyomelemek hiánya, mint túladagolása. Cikovirusról többet>>
Az etető és itató edényeket a kalit oldalára kellene rögzíteni, az ülőrudakat az edények mellé, úgy, hogy azokról kényelmesen elérje az eleséget a madár. Műanyag ülőrúd helyett természetes faágat kell használni, mivel ebből még más problémák is adódhatnak. Az ülőrúd vastagságát az határozza meg, hogy a madár legalább 1/3 részben, legfeljebb 2/3 részig átérje a lábujjaival a karmok végéig. A hinta most inkább csak zavaró, gátolja a szárnyhasználatot. Két ülőrúd kerüljön be a lehető legtávolabb egymástól, úgyhogy a kalit oldalrácsozatán ne törjön a faroktoll. Kis madár, nagy igények: mekkora legyen a kalitka? Mi legyen a madár kalitkájában? Kalitka vagy volier legyen a madár otthona?
Az állatpatikákban többféle nyugtató hatású gyógyszert lehet kapni de sajnos ezek hatása nem mindig kielégítő. A biztosabban ható gyógyszerek receptkötelesek hiszen ezek pontos adagolása elengedhetetlen. A szükségesnél kisebb mennyiségű nyugtató nem hat megfelelően a túladagolás pedig nagyon veszélyes állapotot eredményezhet. Ezért azt javaslom hogy valmelyik helyi állatorvossal beszélje meg ezt a problémát. A macskák testsúlyát le kell mérni a megfelelő mennyiségű nyugtató kiszámításához. A macskák karomtalanítása
A feltett kérdésére sajnos így nem lehet (jót) válaszolni! Elsősorban a kezelő állatorvost kellene megkérdezni, vele megbeszélni a helyzetet. Ha azonban nem érhető el, akkor másnak (így nekem is) kevés az az információ, ami rendelkezésre áll. A "némi eltérés a máj és veseértékekben" nem mond így semmit, nekem is biztosan más a "némi", és másik állatorvos is mást tekint "némi" értelmezése. Előbb-utóbb biztosan sikerül elérni az állatorvos kollégát, így javaslom, hogy keresse őt kitartóan. Olvass tovább! Homeopátia és emlődaganat: hogyan ápoljuk kutyánkat, macskánkat? Daganatos a kutyám, mit tegyek?