5856. Koronavírus: így fertőződhettek meg a gorillák coviddal
A világon ez az első eset, hogy majmokban is kimutatták a koronavírust.
A világon ez az első eset, hogy majmokban is kimutatták a koronavírust.
A Fressnapf vásárlói közössége most már több esztendeje bebizonyítja, hogy a barátságnak és összefogásnak fantasztikus ereje van. Az „Összefogás az állatokért” kezdeményezés keretében már évek óta támogatjuk az állatokkal dolgozó szervezetek munkáját. Hálásak vagyunk vásárlóinknak azért, hogy idén 11 972 500 forinttal segíthetjük a Kutyák Határok Nélkül Alapítvány munkáját, akik az adományt speciális mentőkutyák képzésére és ellátására, valamint egy saját kiképző terület vásárlására fordítják.
A fényképészek által használt sablonhátterek helyett a már meglévő fényképeid felhasználásával egyedi fotófalat alakíthatsz ki otthonodban. A hagyományos, egydarabos képkeretes fotók megjelenítése sosem volt tökéletes megoldás. Egy otthoni fotófal segítségével azonban végre elérhetjük, hogy a képek a szükséges számban és a méltó helyükre kerüljenek. Így a legtöbb fontos emlék egy falra kerül, szebbé téve ezzel a szimpla hétköznapokat is. Életed legszebb pillanatai a nappalid falán kelhetnek életre.
A homeopátia egy alternatív orvoslási módszer, az orvostudomány egyik ága. Mivel a hagyományos orvosláshoz képest a homeopátia igen szelíd gyógymód, ezért sokan nem is tekintenek rá hatékony eszközként, sokkal inkább áltudománynak tartják. Azonban a homeopátiás orvoslásnak is megvan a maga szerepe a gyógyításban, használatával igen jó eredmények érhetőek el.
Az érdekes formájú gyógynövény, amit fogyasztanak teaként, használnak ételek fűszerezéséhez, és számos egészségügyi problémára is megoldást nyújt - ez mind igaz a gyömbérre. Az egzotikus növény a magyar gasztronómiában ugyan nem túl elterjedt, de ez cseppet sem jelenti azt, hogy el kellene hanyagolnunk! Ehelyett inkább nézzünk meg néhány érdekességet vele kapcsolatban.
Kedves László! Természetesen lehet szelídebb módon is kezelni az ilyen tüneteket. Ehhez viszont jó lenne pontosabban ismerni a megbetegedés hátterét, hogy pontosan milyen jellegű a köhögés, mi ront, mi javít a kutyus állapotán, stb. Amit így látatlanban is tudok javasolni, az a Sticta pulmonaria D6 napi 3x. Ha egy hét adagolás után sem enyhülnek a panaszok, mindenképpen keressen fel egy homeopata állatorvost, aki a kutyus részletes tüneteinek a megismerése után ki tudja választani azt a szert, mely egyedileg a legjobban illik kedvence tüneteihez, és hozzásegítheti őt a teljes gyógyuláshoz. Ha szeretné, én is szívesen segítek (06209284425). Mielőbbi gyógyulást kívánok kedvencének: Dr. Kopócsi Andrea.
A felsoroltak közül vislit nem javasolt a hörcsögnek adni. Fontos hogy a takarmány minimum 15% rostot tartalmazzon mert ez szükséges a normális emésztéshez és bélműködéshez.Szárított eleséget is kaphat,de akkor az ivóvízellátásról is gondoskodni kell.Nem igazán tudom hogy milyen fehérjementes ennivalót tudna adni,tehát minden nap kapjon fehérjét is.
Kedves Trik! A tünetek hátterében lehet mozgásszervi, neurológia, szív-érrendszeri elváltozás, de akár anyagcserezavar is. Amennyiben nyugalomban tünetmentes, vagy a tünetek gyengék, de mozgatásra erősödnek, akkor lehet keringési, vagy mozgásszervi betegség, és kevésbé valószínű, hogy anyagcserezavar lenne a háttérben. Ha a tünetek már az első mozdulatoknál is erősen jelentkeznek, akkor – elsősorban a kora miatt – feltehetően valamilyen anyagcserezavar, vagy súlyosabb szív-érrendszeri betegség lehet a háttérben. A labilis mozgás oka lehet hátulsó testfél gyengesége, amikor a hátulsó lábak gyengék, és alig tartják meg a cicát. Lehet a csípőizület kopása (ritkán), vagy a gerinccsatorna szűkülete miatt (ütés, bevérzés, daganat) is. Labilis mozgást okoz az egyensúlyzavar is, aminek a hátterében lehet agyvérzés, agyi ödéma (például „napszúrás” miatt), okozhatja toxikus állapot (alkohol – erjedő gyümölcsök), etilén-glikol (fagyálló – most nem időszerű), metaldehid (egyes csigairtók, gyepkezelők). Agyhártya- vagy agyvelőgyulladás létrejöhet fertőzés miatt is, például fülrühösség okozta idült külső, majd belső hallójárat-gyulladás következményeként. Labilis mozgást eredményezhet látászavar (szaruhártya vagy a szemlencse elváltozásai, cukorbetegség), és vérszegénység (anaemia) is. Az utóbbi háttere lehet toxikózis (például patkányméreg - kumarin, warfarin), trauma (ebben az esetben nem lenne jó étvágy), vagy anyagcserezavar (idült veseelégtelenség). A teljesség igénye nélkül összeállított felsorolásból azért látszik, mi-mindent kell még megkérdezni, megvizsgálni ahhoz, hogy a feltett kérdésre biztos választ adjak. Mindemellett, ha az Ön által leírt tünetekből (labilis mozgás, megtartott étvágy, 14 éves kor), valamint a szóba jövő betegségekből TippMixet készítünk, az X-et az idült veselégtelenség mellé tenném. Miért? A vese kapacitása kb. ötszöröse a szükségesnek. Ennek előnye, hogy nagy szükség esetén az egyik vesénket bátran felajánlhatjuk hasznosításra, és a másikkal pedig teljes életet élhetünk. A diagnosztikai hátránya viszont, hogy a veseműködés 60-80%-át elveszíthetjük anélkül, hogy észrevehető tünetek jelentkeznének. Ha a funkciókiesés lassan alakul ki, akkor a klinikai tünetek jelentkezése nélkül különböző anyagcserezavarok alakulnak ki, amelyeket csak rendszeres műszeres vizsgálattal lehet kimutatni. Az elégtelen működés egyik jele, hogy csökken a vese hormontermelése, ezért lassul a vörösvértestek képzése, ami lassan kialakuló vérszegénységhez vezet. Ennek következtében gyengül a szervezet oxigén-ellátottsága, ami másodlagosan az agy, máj, szív- és vázizmok, valamint a vese további funkciócsökkenését eredményezi. A folyamat ezért önmagát is erősítő „ördögi kör”, aminek egyik klinikailag már megfogható tünete a terhelésre jelentkező, majd később a terhelésre súlyosbodó egyensúlyzavar. Az elégtelen működés másik jele, a vér foszforszintjének emelkedése. A kalcium-foszfor arány fenntartása érdekében a csontokból kiáramlik a kalcium, gyengítve a csontot, és emelve a vér kalcium szintjét. Ennek a folyamatnak egyik következménye a csontritkulás, ezen keresztül mozgásszervi instabilitás lesz. A másik következmény az érelmeszesedés miatt romló keringés, szédülés, egyensúlyzavar. Ismételten felhívom figyelmét, hogy ez egy tipp és nem diagnózis, amelyet az állat klinikai vizsgálata során tapasztaltalt tünetek, valamint a szükséges labor- és műszeres vizsgálatok során mért paraméterek vagy megerősítenek, vagy kizárnak. Tisztelettel: dr, Keleti Zoltán – Állategészségház, Vértesszőlős
Mivel sajnos "beráncosítani" már nincs lehetőség, én - bár kiállításon nyilván így nem sok esélye lenne - inkább örülnék a dolog pozitív oldalának: kevesebb bőrbetegség, stb. Nem tudom, nem merül-e fel egy másik apa lehetősége: kutyáknál egy alomban több kannak is lehet kölyke. Amennyiben ez egy genetikai "hiba" lenne, nem hiszem, hogy az egészségét másban befolyásolná.
Kedves Gazdi! Ezek szerint a höri már jó kezekben van, kezelik. Bizzon a Kollégában! Üdvözlettel Dr. Szaniszló Ferenc www.vetlabor.hu