5856. Koronavírus: így fertőződhettek meg a gorillák coviddal
A világon ez az első eset, hogy majmokban is kimutatták a koronavírust.
A világon ez az első eset, hogy majmokban is kimutatták a koronavírust.
A Fressnapf vásárlói közössége most már több esztendeje bebizonyítja, hogy a barátságnak és összefogásnak fantasztikus ereje van. Az „Összefogás az állatokért” kezdeményezés keretében már évek óta támogatjuk az állatokkal dolgozó szervezetek munkáját. Hálásak vagyunk vásárlóinknak azért, hogy idén 11 972 500 forinttal segíthetjük a Kutyák Határok Nélkül Alapítvány munkáját, akik az adományt speciális mentőkutyák képzésére és ellátására, valamint egy saját kiképző terület vásárlására fordítják.
A fényképészek által használt sablonhátterek helyett a már meglévő fényképeid felhasználásával egyedi fotófalat alakíthatsz ki otthonodban. A hagyományos, egydarabos képkeretes fotók megjelenítése sosem volt tökéletes megoldás. Egy otthoni fotófal segítségével azonban végre elérhetjük, hogy a képek a szükséges számban és a méltó helyükre kerüljenek. Így a legtöbb fontos emlék egy falra kerül, szebbé téve ezzel a szimpla hétköznapokat is. Életed legszebb pillanatai a nappalid falán kelhetnek életre.
A homeopátia egy alternatív orvoslási módszer, az orvostudomány egyik ága. Mivel a hagyományos orvosláshoz képest a homeopátia igen szelíd gyógymód, ezért sokan nem is tekintenek rá hatékony eszközként, sokkal inkább áltudománynak tartják. Azonban a homeopátiás orvoslásnak is megvan a maga szerepe a gyógyításban, használatával igen jó eredmények érhetőek el.
Az érdekes formájú gyógynövény, amit fogyasztanak teaként, használnak ételek fűszerezéséhez, és számos egészségügyi problémára is megoldást nyújt - ez mind igaz a gyömbérre. Az egzotikus növény a magyar gasztronómiában ugyan nem túl elterjedt, de ez cseppet sem jelenti azt, hogy el kellene hanyagolnunk! Ehelyett inkább nézzünk meg néhány érdekességet vele kapcsolatban.
Kedves gazdi! Alapvetően a számára kifejlesztett szuper prémium táp legyen a tápláléka, de néha (max. heti egy-két alkalommal) kaphat belsőséget.
Diétáztatni kell, tápot elvenni tőle árpadarát adni neki Probiotikum tartalmú vitaminnal is kiegészíthető
Kedves OLvasónk! Nem írta, hogy hány éves a pati, milyen nemű stb. Így nehéz válaszolni, el kellene vinni állatorvoshoz. Általánosságban ezeket tudjuk írni:Átlagosan 2 év szokott lenni a patkányok élettartama. Sajnos náluk is egyre gyakoribbak a daganatos megbetegedések, melynek orvoslása a műtéti eltávolítás. Ilyen korban nyilván az altatás kockázatával is számolni kell. A daganat jó vagy rossz indulatúságát szövettani vizsgálattal lehet eldönteni.Ha nem kívánják már műtétnek alávetni a kis patkányt, akkor én mindig azt szoktam mondani, hogy ameddig az étvágya, kedélye rendben van, a napi rutinjának megfelelően viselkedik, akkor nem kell még az elaltatásra gondolni. Ha viszont azt tapasztalják, hogy az állat étvágytalan, gubbaszt, nem érdeklődik a környezete iránt akkor talán ideje elgondolkodni arról, hogy el kellene engedni őt és állatorvosukhoz fordulni, hogy átsegítse őt a végleges álomba. Bővebb infó: http://patkanyblog.blogspot.hu/2011/11/tumorok.html
Kedves Gazdi! Tisztán csontot nem előnyös adni. Ha csontot etetünk, azt tegyük az etetés után. Ami még előnyösebb, hogy csontos húst adunk a köret mellé, de ilyenkor sem nagy mennyiségben. Csontos húst legkorábban 3-4 hónapos kortól adhatunk, de ebben a korban a fogváltást megkönnyítendő a nagyobb csöves csont (pl. marhalábszár) rágcsálását ajánlom. Szilánkosan törő, éles (pl. baromfi felső kar) illetve egybe lenyelhető csontot (pl. sertés csigolya) ne adjunk. Idősebb kutyának csontot csak kis mennyiségben, óvatosan szabad adni, mivel ilyenkor a bélműködés renyhébb és gyakran a fogazat sem tökéletes. Nagy mennyiségű csont egyébként fiatalabb állatban is bélsárrekedést okozhat, így ez mindenképp kerülendő. -A legjobb, ha sertés csontot adunk neki. (alaposan megfőzve)- A velős, és a lapockacsont is remek eledel. (alaposan megfőzve)- Hetente 1-2 alkalomnál többször ne adjunk csontot a kutyának. Ha gyakrabban kap gondjai lehetnek a tápanyag kiürítésével, a túl sok csont etetése bélrendszeri problémákat okozhat.- Mindig nagyon alaposan főzzük meg, soha ne adjuk nyersen!- A kutya fogainak nagyon jót tesz a rágódás a csonton!- A csont tisztítja és erősíti a fogakat!
Kedves Petra! irány az állatorvos, mielőtt komolyabb baj lesz. Otthon, házilagos kezeléssel nem biztos, hogy meg tudja ezt gyógyítani, előfordulhat, hogy idegen test van a talppárnában.