6056. Ennyi cuki vörös panda kölyök született Nyíregyházán - fotók!
Az apróság születése azért is fontos esemény, mert fajtársai közül már csak 10 ezer példány él vadon, és fogságban nehezen szaporodnak.
Az apróság születése azért is fontos esemény, mert fajtársai közül már csak 10 ezer példány él vadon, és fogságban nehezen szaporodnak.
Természetes, hogy imádjuk a kutyánkat, sokan meg is pusziljuk, ölelgetjük, a kutyáról emberre terjedő betegségek miatt azonban néhány dolgot nem árt, ha betartasz!
A szemtanúk szerint azért ugrott rá a hattyúra a férfi, hogy szórakoztassa a hajón lévő társaságot.
A vezetési engedély megszerzése feledhetetlen és egyben meghatározó pont az ember életében. Amint az első jogosítvány kiváltása megtörténik, megnyílik előttünk a világ és végre mi magunk is részesei lehetünk a közlekedés legelterjedtebb formájának. Személygépkocsit vezethetünk és ezzel gyakorlatilag bárhová eljuthatunk, a világszerte kiépült infrastruktúrának köszönhetően. De idáig még rögös út vezet, amin egyesek könnyen, míg mások annál nehezebben haladnak végig.
Talán nem fogok mellélőni – kutyás emberként is mondom – nehéz olyan vitamint vagy gyógyszert találni, amit meg is eszik kis kedvencünk, nem köpi ki darabokban, vagy akár egyben is. Csomagolhatjuk bármilyen párizsiba, szalámiba, sonkába, keverhetjük a tápja mellé vagy dughatjuk el akár a házikosztban is, sok gazdinak nehéz dolga akad a vitaminok beadásával.
Vajon miért kellene olyasmit adni a kutyának, amit az ember nem enne meg...?? Krumplihéjat, dióhéjat, tökhéjat, dinnyehéjat, szilvamagot, szénát, szalmát, szemes kukoricát....stb. (sorolhatnám) ne tessék adni a kutyának!!
A biztonság kedvéért érdemes lenne egy féregtelenítést végezni a madarakon, de a leírtak alapján valóban legvalószínűbb, hogy párosodni szeretne. Az etetett vitaminok, fehérjék mennyiségének csökkentésén kívül nem sok teendője van, legfeljebb párt vehet a hullámosnak.
Mindenképpen ki kell vizsgálni az okát, vigyék állatorvoshoz! Lehet parazitológiai vagy más fertőző háttere. Az állatorvosi címtárunkban talál a VI. kerültben praktizáló állatorvost.
Gyakori, visszatérő kérdés: mit és hogyan adjunk enni a kiskutyának, különös tekintettel az anyától való elválasztás körüli időszakra (6-7-8 hetes kölyök). Sokan úgy gondolják, hogy az itatás kérdése megoldott: "tejet kell adni neki". Pedig ez nem is olyan egyértelmű. A tejet minden esetben fel kell forralni, majd lehűteni, és azonos mennyiségű vízzel ajánlatos hígítani. Még így is előfordulhat, hogy átmenetileg hasmenés, lágy széklet jelentkezik a szoktatás időszakában. Valójában a tejre ebben az esetben nem a beltartalmi értékei miatt van szükség, hanem azért, hogy annak íze, illata csábítóbb legyen a kiskutyának, és megtanuljon inni. Az ivás megtanulása ugyanis sokkal fontosabb és előrevalóbb, mint az evésé, ugyanis a fiatal állatokat jobban veszélyezteti a szomjazás, kiszáradás, mint az éhezés. Kölyökkorban gyakrabban fordul elő hasmenés, ami fokozott folyadékveszteséget jelent, és amelyre ebben a korban sokkal érzékenyebbek az állatok. Amint a kölyök rászokik az ivásra, fokozatosan lehet csökkenteni a keverékben a tej mennyiségét, és végül a tejet teljes egészében el kell hagyni. Mivel kínáljuk, etessük először a kiskutyát? Ne szárazeleséggel kezdjük! Még akkor sem, ha láthatóan szívesen és jóízűen nyammognak a kölykök a száraztápon. Jobb, ha kezdetben lédús, nedvesített eledelt (vagy beáztatott száraztápot) kínálunk, hogy a szilárd eleséggel együtt kellő mennyiségű folyadékot is felvegyen az állat. Erre kezdetben azért van szükség, mert ha a kölyök jóllakik szárazeleséggel, és nem fogyaszt kellő mennyiségű folyadékot (vizet), túlterhelheti a gyomrát, ami hányáshoz vezet, és rendellenes bomlási folyamatok indulhatnak meg az emésztőtraktusban, ami gyomor-bélgyulladást okozhat.
Ha megfelelő méretű a kalit akkor igen, de az első napokban fokozottan figyelje a viselkedésüket.