6111. Mit ünneplünk az Állatok világnapján?
Az állataink igazi társaink, barátaink, segítőink lehetnek, és nem egyszer jobban kötődünk hozzájuk, mint egy-egy emberhez.
Az állataink igazi társaink, barátaink, segítőink lehetnek, és nem egyszer jobban kötődünk hozzájuk, mint egy-egy emberhez.
A kölyökkutyák gyakran vizelnek örömükben. Nem tudják kontrollálni magukat, és néha észre sem veszik, hogy ez történt.
Ha a saját egészségünkről van szó, ma már könnyen válogathatunk különböző vitaminkészítmények közül, és sokan tisztában is vagyunk vele, melyik vitamin miért fontos a szervezetünk számára. Azonban, ha négylábú kedvencünkre kerül a sor, már jóval nagyobb fejtörést okoz, szüksége van-e vitaminra, illetve ha igen, melyik a megfelelő választás? Jöjjön néhány válasz, amely segíthet jobban eligazodni a kutya és vitamin témában.
A hibrid kutyafajták létrehozása egyesek szerint ingoványos terep: szerintük nem lenne szabad csak úgy keresztezni 2 fajtát azért, hogy létrehozzunk egy harmadikat, ami talán, egy kis szerencsének is köszönhetően, azokat a tulajdonságokat fogja hozni, amiket szeretnénk. Mások ugyanakkor azzal érvelnek, hogy az összes, ma ismert és bejegyzett kutyafajta ugyanígy jött létre – miért ne lehetnének újabbak? Bárkinek legyen is igaza, a hibrid kutyák léteznek, és nagyon sokan kedvelik őket.
A férfi frizura divatot még napjainkban is a híres emberek hajviseleti határozzák meg. Leginkább a sportolók, a filmsztárok, és a zenészek szoktak lenni azok, akik a trendet diktálják ilyen téren. Éppen ezért nem ritka az, ha egy olyan konkrét elképzeléssel szeretnének elmenni az urak a fodrászhoz, amit az újságban, vagy a tévében láttak. Olyan szerencsés helyzetben van az erősebbik nem, hogy napjainkban már nem csak fodrászatba, de barber shopba is mehetnek akkor, ha igaz stílusos hajkölteményt szeretnének, hiszen az ilyen szalonokban nem csak a szakáll és bajusz vágásával, ápolással foglalkoznak!
Sok olyan esetet láttunk, ahol a gazdi felhívott minket, hogy nagyon agresszív az 5-6 hónapos kutyája. Sajnos nem mindegyik ember tudja megítélni, hogy a kutya valójában agresszív, vagy csak játszani akar (el kell ismernünk, hogy a kutyák időnként durván játszanak). Azonban a felnőtt korú kutyák egy része hajlamos az agresszióra. Ebben a kérdésben mindenképpen egy jó kutyaiskola segítségét kellene kikérni, megmutatni a kutyát szakembernek, mert nem minden esetben kell ugyanúgy eljárni és sajnos ebben az esetben, ha elrontunk valamit, nagyon nagy károkat lehet okozni. Azonban minden gazdinak, aki úgy érzi, hogy a kutyája agresszív, ajánlom figyelmébe Jan Fennel könyvét, a Kutyapszichológiát, amelyben megismerkedhetünk néhány ilyen esettel és a falkarend ideális kinézetével. Annyit azért nem árt tudnunk, hogy egy falkában a falkarend felállítása és megtartása pozíció megerősítéssel, néha harccal jár, amely azonban ritkán végződik komolyabb sérüléssel. Az alfa ezeket a harcokat képes leállítani, azonban a gazdák többsége nem áll rangban a kutya felett, így ennek kimenete nem biztosított, valamint a harc bármikor újra előfordulhat. Amit most azonnal kipróbálhat: EZért az javaslom, hogy játék közben, amikor a kutya elkezd morogni és/vagy harapni, akkor koppintson a gazda a kutya orrára egy üres műanyag palackkal és ugyanekkor mondja határozottan, hogy "nem!". Majd azonnal forduljon el a kutyától, és sétáljon arrébb. Ezzel kilép a gazda a kellemetlen játékból. Később - 5-10 perc múlva a gazdi visszamehet a kutyához és a gazdi hívhatja ismét játszani a kölyköt. Ha megint elkezd morogni vagy harapni, ugyanez a teendő. Egészen addig kell ezt következetesen végezni, míg az eb megtanulja: játszani lehet, de közben vigyázni kell a másikra. Ugyanakkor olvassa el, kérem, a "Hogyan legyek falkavezér?" című cikket és kövesse a benne leírtakat.
Gyógyszereket, kezelési módszereket ajánlani alapos vizsgálat nélkül nem lehet, ill. nem szabad. El kell vinni állatorvoshoz, el kell végeztetni pár vizsgálatot, és meg kell beszélni, hogy a kapott eredmények, a tünetek súlíyossága alapján milyen probléma jöhet szóba, milyen kezelés szükséges. Még az sem kizárt, hogy egészen más okok miatt van a fulladás és a légszomj.
Kedves Gazdi! Tilos a mazsola, cukorbeteg lehet tőle az állat!!! Ezeket adjon neki: A deguk étrendjében kerülni kell a magas cukortartalmú táplálékokat, pl. az aszalt gyümölcsöket. A friss gyümölcsnek nincs túl magas cukortartalma, ezért a friss zöldség és gyümölcs nem okoz problémát (bár itt is érdemes kerülni a magasabb cukortartalmúakat, pl. málna, szőlő). Friss víz is mindig legyen előttük. Napi kétszer 1 teáskanálnyi degueleség, széna, friss fűféle vagy lucerna, friss répa, uborka, brokkoli, paradicsom, karfiol adható nekik. A sok zsírt tartalmazó eledelt (olajos magvakat) is kerülni kell, mert könnyen elhíznak, ami szintén hajlamosítja őket a cukorbetegségre. Egyelőre még vitatott, hogy a deguk elő tudják-e állítani a C-vitamint, vagy ugyanúgy rászorulnak a C-vitamin kiegészítésre, mint pl. a tengerimalac, ezért érdemes a vizükbe C-vitamint is tartalmazó vitaminkiegészítőt adagolni (pl. Gervivet vitacseppek rágcsálóknak). A degu és a cukorbetegség >> A degu tartása >>
A szükséges meleget egy asztalilámpa, vagy spotlámpa jobban biztosítja. A fénysugár középpontjában kb. 35 celsius fok legyen. A madárkák fajától függ, hogy mivel kell táplálni. Hárman vannak, így a galambfélék kizárhatók, valószínűleg énekesmadarak, melyek ebben az időszakban alapvetően rovarevők. Van remény a felnevelésre, mert maguktól kérik a táplálékot(a kényszer etetések ritkán járnak sikerrel). Állatkereskedésekben általában kapható lisztkukac, vagy viaszmoly lárva(utóbbi kevésbé kitines), melyekkel biztonsággal lehet nevelni. Ha elfogadják az aszpikos macskatápot, az jelentősen megkönnyítené a nevelésüket. Az ivóvíz ne legyen túl hideg, etetés után kapjanak néhány millilitert. A begy ne legyen túl keményre töltve, a begytartalom lehetőleg teljesen ürüljön ki két etetés között.
Dávid, elnézést a jól megkésett válaszért... valószínűleg több időt kell hagyni a kígyónak, h akklimatizálódni tudjon.. ez azt hiszem mostanra ki is derülhetett... Üdv-Éva