6111. Mit ünneplünk az Állatok világnapján?
Az állataink igazi társaink, barátaink, segítőink lehetnek, és nem egyszer jobban kötődünk hozzájuk, mint egy-egy emberhez.
Az állataink igazi társaink, barátaink, segítőink lehetnek, és nem egyszer jobban kötődünk hozzájuk, mint egy-egy emberhez.
A kölyökkutyák gyakran vizelnek örömükben. Nem tudják kontrollálni magukat, és néha észre sem veszik, hogy ez történt.
Ha a saját egészségünkről van szó, ma már könnyen válogathatunk különböző vitaminkészítmények közül, és sokan tisztában is vagyunk vele, melyik vitamin miért fontos a szervezetünk számára. Azonban, ha négylábú kedvencünkre kerül a sor, már jóval nagyobb fejtörést okoz, szüksége van-e vitaminra, illetve ha igen, melyik a megfelelő választás? Jöjjön néhány válasz, amely segíthet jobban eligazodni a kutya és vitamin témában.
A hibrid kutyafajták létrehozása egyesek szerint ingoványos terep: szerintük nem lenne szabad csak úgy keresztezni 2 fajtát azért, hogy létrehozzunk egy harmadikat, ami talán, egy kis szerencsének is köszönhetően, azokat a tulajdonságokat fogja hozni, amiket szeretnénk. Mások ugyanakkor azzal érvelnek, hogy az összes, ma ismert és bejegyzett kutyafajta ugyanígy jött létre – miért ne lehetnének újabbak? Bárkinek legyen is igaza, a hibrid kutyák léteznek, és nagyon sokan kedvelik őket.
A férfi frizura divatot még napjainkban is a híres emberek hajviseleti határozzák meg. Leginkább a sportolók, a filmsztárok, és a zenészek szoktak lenni azok, akik a trendet diktálják ilyen téren. Éppen ezért nem ritka az, ha egy olyan konkrét elképzeléssel szeretnének elmenni az urak a fodrászhoz, amit az újságban, vagy a tévében láttak. Olyan szerencsés helyzetben van az erősebbik nem, hogy napjainkban már nem csak fodrászatba, de barber shopba is mehetnek akkor, ha igaz stílusos hajkölteményt szeretnének, hiszen az ilyen szalonokban nem csak a szakáll és bajusz vágásával, ápolással foglalkoznak!
Ez egy olyan probléma, amiről látatlanban biztosan nem lehet semmi érdemlegeset mondani, így én sem vállalkoznék erre. Hangosan gondolkozni azonban megpróbálnék: A fülön a szőr leggyakrabban attól hullik, hogy a kutya állandóan vakarja azt. Erre pár órányi megfigyelés után rá lehet jönni. Ilyenkor az szokott a baj lenni, hogy a hallójáratban van valamilyen folyamat, ami miatt a kutyának fáj a füle, ezért vakarni akarja. Ha így van, azt kezelni kell. Ha a fülben nincs semmi, és a kutya hozzá sem nyúl a füléhez, akkor viszont más lehetőségeket kell számba venni. Ilyenkor nem könnyű a valós diagnózist megtalálni,mert számtalan lehetőség jöhet szóba. Sokszor kell megvizsgálni, és többféle kiegészítő vizsgálat is szükségessé válhat. Én azt javasolnám, hogy a kezelő állatorvossal kellene ezt nagyon alaposan átbeszélni, és vele együtt eldönteni, hogy mi legyen a következő lépés.
A leírtak látászavart mutatnak ezért javaslom hogy vigyék el a kutyát egy szemészeti vizsgálatra.
Valószínűleg Enroxyl nevű antibiotikumot kapott. Az nem okoz ilyen mellékhatást. Önmagában a cukorbetegség is, de szinte az összes hormonális rendellenesség okozhat szőrhullást, kopaszodást. Idős macskában nem ritka a pajzsmirigy túlműködése.Lehet a háttérben daganat is, akár a hasnyálmirigy daganata . Ha még nem volt teljes vér labor kivizsgálás, én javasolnám a pajzsmirigy működésének ellenőrzését is. Érdemes lenne egy hasi ultrahang vizsgálatot is végezni a cicán. Ha a bőrőn is látható elváltozás a kopaszodó területen, vagy vakaródzik a cica, gondolni kell allergiás megbetegedésre is. A fokozott tisztálkodás is eredményezhet kopaszodást, sőt ilyenkor szőrgombóc is megülhet a macska gyomrában, beleiben.Ettől is hányhat rendszeresen. Ez röntgenvizsgálattal diagnosztizálható.
A láncon tartást felejtse el, ettől az is jobb, ha eleltatják, az ilyen örökbefogadásnak semmilyen értelme nincs sem állatvédelmi, sem állattartási szempontból. Csak az fogadjon örökbe kutyát, aki biztosítani tudja az állatnak a fajnak megfelelő tartási körülményeket !
A bélsárevés oka lehet, hogy a kutyusban kialakult és rögzült egy rossz szokás, de az is lehet, hogya kutyának ásványianyag-hiánya van. Ez utóbbi elsősorban a calcium és foszfor hiányos bevitelére vonatkozik. Rendszeresen adni kellene a kutyusnak magasabb calcium és foszfor tartalmú vitaminokat (Például a Pet-Champion nevű termékcsaládnak vannak ilyen készítményei). A leszoktatásnál azt javasolnám, hogy ne kézzel tessék ráütni a kutyusra, mert akkor az emberi kezet azonosítja kutya a fenyítéssel és a félelemmel. Ez később ahhoz vezethet, hogy félni fog a simogatásra közeledő kéztől és azt automatikusan megtámadhatja az önvédelme érdekében. A fertőzéstől való félelem nyilván ilyen esetben fokozottabb. Addig amíg nem sikerül a kutyust leszoktatni erről a szokásról, azt javaslom, hogy közelítsük meg a kérdést más szempontból. Gondoskodjunk a szájhigiéniáról! Vannak olyan szájtisztító folyadékok (pl: Vet Aquadent), melyeket elsősorban a fogkőképződés ellen találtak ki, de ilyen esetekben a szájhigiénia megteremtésére is használhatunk. Ezeket a folyadékokat ivóvízbe is lehet tenni, így a kutyus önmaga is elvégezheti szája fertőtlenítését. Természetesen a kutyával való foglalkozások után mindig alaposan kezet kell mosni! A táplálásról bővebben, hogy ne szenvedjen ásványianyag-hiányban a kuta:Nagytestű kutyafajták helyes táplálása >>