6111. Mit ünneplünk az Állatok világnapján?
Az állataink igazi társaink, barátaink, segítőink lehetnek, és nem egyszer jobban kötődünk hozzájuk, mint egy-egy emberhez.
Az állataink igazi társaink, barátaink, segítőink lehetnek, és nem egyszer jobban kötődünk hozzájuk, mint egy-egy emberhez.
A kölyökkutyák gyakran vizelnek örömükben. Nem tudják kontrollálni magukat, és néha észre sem veszik, hogy ez történt.
Ha a saját egészségünkről van szó, ma már könnyen válogathatunk különböző vitaminkészítmények közül, és sokan tisztában is vagyunk vele, melyik vitamin miért fontos a szervezetünk számára. Azonban, ha négylábú kedvencünkre kerül a sor, már jóval nagyobb fejtörést okoz, szüksége van-e vitaminra, illetve ha igen, melyik a megfelelő választás? Jöjjön néhány válasz, amely segíthet jobban eligazodni a kutya és vitamin témában.
A hibrid kutyafajták létrehozása egyesek szerint ingoványos terep: szerintük nem lenne szabad csak úgy keresztezni 2 fajtát azért, hogy létrehozzunk egy harmadikat, ami talán, egy kis szerencsének is köszönhetően, azokat a tulajdonságokat fogja hozni, amiket szeretnénk. Mások ugyanakkor azzal érvelnek, hogy az összes, ma ismert és bejegyzett kutyafajta ugyanígy jött létre – miért ne lehetnének újabbak? Bárkinek legyen is igaza, a hibrid kutyák léteznek, és nagyon sokan kedvelik őket.
A férfi frizura divatot még napjainkban is a híres emberek hajviseleti határozzák meg. Leginkább a sportolók, a filmsztárok, és a zenészek szoktak lenni azok, akik a trendet diktálják ilyen téren. Éppen ezért nem ritka az, ha egy olyan konkrét elképzeléssel szeretnének elmenni az urak a fodrászhoz, amit az újságban, vagy a tévében láttak. Olyan szerencsés helyzetben van az erősebbik nem, hogy napjainkban már nem csak fodrászatba, de barber shopba is mehetnek akkor, ha igaz stílusos hajkölteményt szeretnének, hiszen az ilyen szalonokban nem csak a szakáll és bajusz vágásával, ápolással foglalkoznak!
Kedves Gazdi! Az Ön által leírt tünetek alapján feltétlenül indokoltnak látok egy alapos, mindenre kiterjedő kivizsgálást, hogy minél hamarabb kiderülhessen, mi áll kedvence nehézlégzésének a hátterében. Ugyanis minél hamarabb fény derül a problémára, annál hamarabb lehet elkezdeni a gyógykezelését. Ha homeopátiás terápiát szeretne a kutyusnak, ahhoz fel kell, hogy keressen egy homeopata állatorvost, miután megtörtént a kivizsgálás. Ha szeretné, én is szívesen segítek: 06 (20) 928-4425. Mielőbbi jobbulást kívánok kedvencének: Dr. Kopócsi Andrea
A térdizület gyulladása igen fájdalmas,nyilván emiatt rosszkedvű,agresszív a cica.Bízzunk benne hogy a kapott gyógy- szerektől megszűnik a gyulladás.az ezzel járó fájdalom és ezek után a cica is jobban fogja érezni magát. A macskák rettegett FeLV-, FIV- és FIP-fertőzése
Sajnos a kérdésből nem derül ki hogy milyen vegyületből álltak a húgykövek.Minden esetre a Royal Canin,a Eukanuba a Trovet és a Specific is gyárt gyógytápokat a különböző húgykövek kialakulását megelőzendő. A változatosságot ezek váltogatásával is el lehet érni.
Kedves Gazdi! Előfordulhat, hogy álvemhes. Mihamarabb el kellene vinni állatorvoshoz kivizsgálásra, gyógyszeres kezelésre lesz szükség, hosszú távon pedig az ivartalanítás a megoldás. Cikkeink az álvemhességről: 3 mód az álvemhes kutyánk gyógyítására Félrevezető ösztönök – álvemhesség Hogyan kezelhető az álvemhes kutya?
Igen, kaphat! Sőt le is éghet! továbbá a hőguta is igen veszélyes! Lovaink számára is rejt veszélyeket a nagy meleg: hőgutát kaphatnak. Éppen ezért a nyári melegben még jobban oda kell figyelni rájuk, és jó, ha tudjuk, milyen jelei vannak a hőgutának, és hogyan segíthetünk a lovon az állatorvos megérkezéséig. Lovaknál a hőgutának számos oka lehet. A legtöbb esetben akkor alakul ki, ha az állat túl keményen, vagy hosszasan dolgozik a párás melegben. Ritkán lovagolt állatok, ha hirtelen igénybe veszik őket egy meleg napon, szintén gyakran szenvednek a hőgutától. Az idős lovak nehezebben viselik a nagy meleget, ők akár 28-30°C hőmérséklet esetén is hőgutát kaphatnak. Fontos azonban tudni, hogy akár a legedzettebb lovakkal is könnyen előfordulhat lovaglás közben, ha nagyon meleg van. A lovaival rendszeresen foglalkozó gazda számíthat arra, hogy állatai elviselik a hőség okozta terhelést bizonyos fokig. Az edzett ló izzad az igénybevételtől függően, de fél óra alatt rendbejön, ha hűvös helyen pihenhet. A túlsúlyos állatok még nehezebben viselik a kánikulát vastag zsírlerakódásuk miatt. Így még nehezebb számukra a hőtől megszabadulni. Hogyan előzhetjük meg a hőgutát? a nyár közeledtével dolgoztassuk a lovakat többször rövid ideig, hogy kifejlődjön a hőséggel szembeni ellenállóképességük, mire beköszön az igazi káikula lehetőleg kerüljük a lovaglást meleg, párás napokon a melegben dolgoztatott lovat óránként kell itatni Hőguta jelei a lovaknál túlzott horpaszmozgás, lihegés a rektális hőmérséklet hosszabb ideig meghaladja a 39°C fokot percenként 50-60 szívdobbanás, mely nem lassul az izzadás hirtelen megszűnése az ivóvíz iránti érdektelenség tompa, közömbös viselkedés botladozás Hogyan segítsünk a lovon hőguta esetén? Ha a fenti tünetek bármelyikét észleled lovadon, haladéktalanul értesítsd az állatorvost, és azonnal kezd el a ló lehűtését. Félóránként ellenőrizd a ló pulzusát, légzésszámát és testhőmérsékletét. vidd a lovat árnyékba locsold a lovat hideg vízzel, amíg hűvös nem lesz bőrének tapintása néhány percenként tegyél jeget a nagy artériákra, a hátsó lábak belső részére tegyél nedves törölközőt a ló fülei mögé kínálj folyamatosan ivóvizet a lónak az állatorvos megérkezéséig Akkor is tovább kell locsolni a lovat, ha bőre már hűs tapintású, egészen addig, amíg hőmérséklete 38,6°C fok alá csökken. Amíg az állatorvos nem vizsgálja meg a lovat, nem szabad semmilyen gyógyszert adni neki. Az állatorvos megérkezésekor mondd el a ló életfunkcióinak változásait. Azt is tudatni kell az orvossal, hogy a ló pontosan mennyi vizet ivott, és milyen jelek utalnak a hőgutára.