6111. Mit ünneplünk az Állatok világnapján?
Az állataink igazi társaink, barátaink, segítőink lehetnek, és nem egyszer jobban kötődünk hozzájuk, mint egy-egy emberhez.
Az állataink igazi társaink, barátaink, segítőink lehetnek, és nem egyszer jobban kötődünk hozzájuk, mint egy-egy emberhez.
A kölyökkutyák gyakran vizelnek örömükben. Nem tudják kontrollálni magukat, és néha észre sem veszik, hogy ez történt.
Ha a saját egészségünkről van szó, ma már könnyen válogathatunk különböző vitaminkészítmények közül, és sokan tisztában is vagyunk vele, melyik vitamin miért fontos a szervezetünk számára. Azonban, ha négylábú kedvencünkre kerül a sor, már jóval nagyobb fejtörést okoz, szüksége van-e vitaminra, illetve ha igen, melyik a megfelelő választás? Jöjjön néhány válasz, amely segíthet jobban eligazodni a kutya és vitamin témában.
A hibrid kutyafajták létrehozása egyesek szerint ingoványos terep: szerintük nem lenne szabad csak úgy keresztezni 2 fajtát azért, hogy létrehozzunk egy harmadikat, ami talán, egy kis szerencsének is köszönhetően, azokat a tulajdonságokat fogja hozni, amiket szeretnénk. Mások ugyanakkor azzal érvelnek, hogy az összes, ma ismert és bejegyzett kutyafajta ugyanígy jött létre – miért ne lehetnének újabbak? Bárkinek legyen is igaza, a hibrid kutyák léteznek, és nagyon sokan kedvelik őket.
A férfi frizura divatot még napjainkban is a híres emberek hajviseleti határozzák meg. Leginkább a sportolók, a filmsztárok, és a zenészek szoktak lenni azok, akik a trendet diktálják ilyen téren. Éppen ezért nem ritka az, ha egy olyan konkrét elképzeléssel szeretnének elmenni az urak a fodrászhoz, amit az újságban, vagy a tévében láttak. Olyan szerencsés helyzetben van az erősebbik nem, hogy napjainkban már nem csak fodrászatba, de barber shopba is mehetnek akkor, ha igaz stílusos hajkölteményt szeretnének, hiszen az ilyen szalonokban nem csak a szakáll és bajusz vágásával, ápolással foglalkoznak!
Legyenek türelemmel, akár 5 hónapos is lehet mire teljesen megtanulja, hogy hova szabad ürítenie... A kutyák alapjaiban véve tiszta állatok, ha van lehetőségük, akkor hamar rászoknak arra, hogy ott végezzék el a dolgukat, ahol kell. Ehhez először el kell döntetnünk, hogy hol is legyen ez a hely. Ha látjuk, hogy a kiskutya nem találja a helyét, mászkál, szaglászik, vigyük le (vagy oda ahová szeretnénk, hogy pisiljen). Ha netán késő és éppen a tevékenység közben kapjuk rajta, akkor ne hagyjuk hogy befejezze, szóljunk rá és rögtön vigyük a kijelölt helyre. Ha oda pisil, vagy kakil, dícsérjük meg (akár jutalomfalattal is). Természetesen tudnunk kell, hogy a kiskutya nem képes négy óránál tovább viszatartani a vizeletét, valamint játék, alvás és evés után szinte biztos, hogy pisilni is fog.
BaromfináthaJelenség/Tünet: Nehezített légzés, duzzadt arcbőr, gennyes orrfolyás, tompultság, teljesítmény csökkenésOk: Kórokozó: Haemophilus, Mikoplazmák, E. coli csírákKezelés/Megelőzés: A beteg állatok elkülönítése, speciális antibiotikumok és szulfonamidok, az elzárt orrjáratok kitisztítása és kamillatea itatása. (kérje állatpatikában)
Kedves Gazdi! Az biztos, hogy valószínűleg fáj neki valami, ezért nem engedi a simogatást, ha korábban ott engedte. Alaposan meg kellene nézni a területen a malacka szőrét. Ha van szőrhiányos rész, vagy apró sebek, mint a fülén, valószínűleg a testén is kijött az atka. Akkor krémezni kellene, mint a fülét. De ha a szőre teljesen ép, más dologra is lehet gyanakodni pl. erős puffadás, valamilyen hasi probléma. Ekkor javasolnám megmutatni egy állatorvosnak, nehogy valamilyen betegség kezdődő tünete legyen. A malacka fülére körömvirág krémet használnék inkább, a Canesten, ha nem gombás, csak atka fertőzés van, még jobban kiszárítja a fül bőrét, lassítja a gyógyulást. Nagy Nóra tengerimalac tenyésztő
Keves Anikó! Az, hogy Ön nem lát a kutyájában élősködőt, az még nem jelenti azt, hogy nincs benne... Bolhátlanítani kell, féreghajtani és el kell kezdeni a védőoltásokat is. Kiskutya ajánlott védőoltási naptára: 4 hetes Immunglobulin oltás - nem feltétlenül szükséges6 hetes Parvovírus elleni oltás + féreghajtás (Veszélyeztetett területen Kennelköhögés elleni oltás)10 nap múlva Féreghajtás ismétlése8 hetes Szopornyica és májgyulladás elleni oltás10 hetes Parvovírus és koronavírus elleni oltás12 hetes Szopornyica és koronavírus elleni oltás3 hónapot betöltött kölyök Kötelező veszettség elleni oltás és féreghajtás6 hónapos Parvovírus és koronavírus elleni oltás2 hét múlva Szopornyica és májgyulladás elleni oltás9 hónapos Veszettség elleni oltás + féreghajtás12 hónapos Parvovírus és koronavírus elleni oltás2 hét múlva Szopornyica és májgyulladás elleni oltás Félévente ismételni FéreghajtásÉvente ismételni Parvovírus és koronavírus elleni oltás Szopornyica és májgyulladás elleni oltás Veszettség elleni oltás (Veszélyeztetett területen: kennelköhögés elleni oltás) Kullancsfertőzés elleni oltásokLyme kór ellen Kullancs-fertőzéses* időszak kezdetekor 1 hónap múlva ismét Ezt követően évente emlékeztető oltás Babesia ellen (Imizol) Kullancs-fertőzéses* időszakban 4-6 hetente ismételni Mindkettő ellen (Lyme-kór + babesia) 6 hetente cserélt, megfelelő nyakörv vagy szőrre felhordható kullancs riasztó vegyszer alkalmazása Ha ez nem segít, akkor előfordulhat, hogy allergiás. Azt is állatorvos tudja kivizsgálni. Olvass tovább! Ezek a bolha allergia tünetei
Kedves Olvasónk. teljesen normális, hogy a macska kiköpi a szőrlabdát, akkor kellene aggódni ha nem tenné. Most, hogy cseréli a szőrét nyári bundára több hullik.. cikkek a témában: Kiköpte már a macska a szőrlabdát? >> Macska mosakodás >>