6111. Mit ünneplünk az Állatok világnapján?
Az állataink igazi társaink, barátaink, segítőink lehetnek, és nem egyszer jobban kötődünk hozzájuk, mint egy-egy emberhez.
Az állataink igazi társaink, barátaink, segítőink lehetnek, és nem egyszer jobban kötődünk hozzájuk, mint egy-egy emberhez.
A kölyökkutyák gyakran vizelnek örömükben. Nem tudják kontrollálni magukat, és néha észre sem veszik, hogy ez történt.
Ha a saját egészségünkről van szó, ma már könnyen válogathatunk különböző vitaminkészítmények közül, és sokan tisztában is vagyunk vele, melyik vitamin miért fontos a szervezetünk számára. Azonban, ha négylábú kedvencünkre kerül a sor, már jóval nagyobb fejtörést okoz, szüksége van-e vitaminra, illetve ha igen, melyik a megfelelő választás? Jöjjön néhány válasz, amely segíthet jobban eligazodni a kutya és vitamin témában.
A hibrid kutyafajták létrehozása egyesek szerint ingoványos terep: szerintük nem lenne szabad csak úgy keresztezni 2 fajtát azért, hogy létrehozzunk egy harmadikat, ami talán, egy kis szerencsének is köszönhetően, azokat a tulajdonságokat fogja hozni, amiket szeretnénk. Mások ugyanakkor azzal érvelnek, hogy az összes, ma ismert és bejegyzett kutyafajta ugyanígy jött létre – miért ne lehetnének újabbak? Bárkinek legyen is igaza, a hibrid kutyák léteznek, és nagyon sokan kedvelik őket.
A férfi frizura divatot még napjainkban is a híres emberek hajviseleti határozzák meg. Leginkább a sportolók, a filmsztárok, és a zenészek szoktak lenni azok, akik a trendet diktálják ilyen téren. Éppen ezért nem ritka az, ha egy olyan konkrét elképzeléssel szeretnének elmenni az urak a fodrászhoz, amit az újságban, vagy a tévében láttak. Olyan szerencsés helyzetben van az erősebbik nem, hogy napjainkban már nem csak fodrászatba, de barber shopba is mehetnek akkor, ha igaz stílusos hajkölteményt szeretnének, hiszen az ilyen szalonokban nem csak a szakáll és bajusz vágásával, ápolással foglalkoznak!
A gyógytápok soha nem önállóan működnek, hanem a szükséges gyógyszerekkel együtt tudják a legjobban kifejteni a hatásukat. Ha van lehetőségük arra, hogy szívbeteg kutyáknak való gyógytápot is adjanak neki, akkor ez hatékonyan segítheti a kezelést. Ma már többféle szívgyógyszer is létezik ( a "ma már" azt jelenti, hogy legalább 8-10 éve), azt, hogy éppen melyik lenne a legjobb az adott betegnek, sokféle szempont alapján lehet és kell eldönteni. Jó lenne egyszer a közeljövőben felkeresni vele egy kifejezetten kardiológus állatorvos szakembert (több helyen is van ma már ilyen szakrendelés), aki segíthetne a megfelelő gyógyszeres kezelés beállításában. A kíméletes életmód azonban sok mindenben hasznos lehet!
Kedves Gazdi! Minél hamarabb el kellene vinni a kutyust állatorvoshoz! Otthon nem fog tudni mit kezdeni vele.
Az atka mozog tehát könnyű észrevenni. Leginkább a torkán a pikkelyek alatt keresse. Ha megtalálta Insecticid vagy Frontlie nevű szerekkel könnyű kiírtani, vattával törölje át az atkás bőrt (szájába azért ne kerüljön) és a terráriumot is fújja körbe. A fekete folt lehet attól hogy az atkacsípés helyén a bőr alá került egy kis kosz, vedlés után szerintem eltűnik. A kezelést két hét múlva ismételje meg mert az atka petéire nem hat a szer.
Kedves gazdi! Ha a cicájánál egyensúlyzavart észlel, függetlenül attól, hogy kismértékű vagy erőteljes-e az egyensúlyzavar, minél hamarabb vigye el egy kisállatokkal is foglalkozó állatorvoshoz. Az egyensúlyzavar ugyanis mindig valamilyen idegrendszeri eredetű betegség és/vagy a közép- és a belsőfül betegségeinek a tüneteként jelentkezik az állaton, ezt csakis állatorvos tudja vizsgálatok alapján diagnosztizálni és gyógykezelni.
Kedves Gazdi! Házinyulaknál viszonylag ritkán megállapított bántalom a bolha. Élősködő: Spilosyllis cuniculi a házinyúl bolhája, mely csak ideiglenesen, vérszívás céljából tartózkodik az állaton. A nyúl a bolhát sajnos akár az előrecsomagolt szénától is megkaphatja - persze ez nem gyakori -, de nem szükséges fertőzött területre vinni a nyuszit ahhoz, hogy ez az élősködő megtelepedjen benne. Tünetek: A súlyos bolhásság tünetei fiatal állatokon figyelhetők meg. Az állat nyugtalan, bőrén helyenként szúrásnyomok találhatók. Az állat többet vakaródzik, mint eddig. Feltűnően, hirtelen kap a bundájához. Ha belefújunk a szőrébe akkor láthatjuk a bolhák ürülékét, ami kis mákszemhez hasonlít. (Érdekessége a bolhaürüléknek, ha vizet csepegtetsz rájuk, akkor lilás színt vesz fel a víz, mintha hipermangánt szórnánk bele. Sokan a fehér felületekre járó házi kedvencnél - például, ha a kádba jár inni - erről veszik észre, hogy bolhás az állat.) Ha már elszaporodtak a bolhák, akkor akár magát az állatot is láthatjuk futni a szőr tövénél. Megelőzés: Léteznek megelőző és gyógykezelő készítmények. Ezeket a tünetek súlyosságától függően az állatorvos írja fel. A megfelelő higiénia, - mint minden betegség esetében - kritériuma a megelőzésnek. Ilyenkor a megfelelő bolhairtóval kezeljük az állatot. Majd egy alapos fürdetés sem árt ilyen esetben. A ketrecét is kezelni kell a megadott bolhairtó szerrel. Majd egy hét múlva megismételni az egész folyamatot - ekkor azonban már nem kell a nyulat megfürdetni. Így a lerakott petékből kikelő bolhákat is el tudjuk pusztítani. Amivel lehet őket kezelni: Kifejezetten nyulaknak való ADVANTAGE spot on, NEOSTOMOSAN és INSECTICIDE 2000 spray.