6111. Mit ünneplünk az Állatok világnapján?
Az állataink igazi társaink, barátaink, segítőink lehetnek, és nem egyszer jobban kötődünk hozzájuk, mint egy-egy emberhez.
Az állataink igazi társaink, barátaink, segítőink lehetnek, és nem egyszer jobban kötődünk hozzájuk, mint egy-egy emberhez.
A kölyökkutyák gyakran vizelnek örömükben. Nem tudják kontrollálni magukat, és néha észre sem veszik, hogy ez történt.
Ha a saját egészségünkről van szó, ma már könnyen válogathatunk különböző vitaminkészítmények közül, és sokan tisztában is vagyunk vele, melyik vitamin miért fontos a szervezetünk számára. Azonban, ha négylábú kedvencünkre kerül a sor, már jóval nagyobb fejtörést okoz, szüksége van-e vitaminra, illetve ha igen, melyik a megfelelő választás? Jöjjön néhány válasz, amely segíthet jobban eligazodni a kutya és vitamin témában.
A hibrid kutyafajták létrehozása egyesek szerint ingoványos terep: szerintük nem lenne szabad csak úgy keresztezni 2 fajtát azért, hogy létrehozzunk egy harmadikat, ami talán, egy kis szerencsének is köszönhetően, azokat a tulajdonságokat fogja hozni, amiket szeretnénk. Mások ugyanakkor azzal érvelnek, hogy az összes, ma ismert és bejegyzett kutyafajta ugyanígy jött létre – miért ne lehetnének újabbak? Bárkinek legyen is igaza, a hibrid kutyák léteznek, és nagyon sokan kedvelik őket.
A férfi frizura divatot még napjainkban is a híres emberek hajviseleti határozzák meg. Leginkább a sportolók, a filmsztárok, és a zenészek szoktak lenni azok, akik a trendet diktálják ilyen téren. Éppen ezért nem ritka az, ha egy olyan konkrét elképzeléssel szeretnének elmenni az urak a fodrászhoz, amit az újságban, vagy a tévében láttak. Olyan szerencsés helyzetben van az erősebbik nem, hogy napjainkban már nem csak fodrászatba, de barber shopba is mehetnek akkor, ha igaz stílusos hajkölteményt szeretnének, hiszen az ilyen szalonokban nem csak a szakáll és bajusz vágásával, ápolással foglalkoznak!
6 hónapos kora után bármikor.
Javaslom, pár napig több szálas takarmányt kapjon, ha amúgy az általános állapota, étvágya rendben van. Ha ezekkel probléma van, keressen fel egy állatorvost, hogy egy esetleges bélgyulladást, bélférgességet megfelelő terapiában részesítsék.
Szia Néha előfordul, hogy a kozmetikus a fülszőr kiszedő csipesszel belecsíp a kutyus fülébe, ami az ebnek igen csak kellemetlen. (Ez nem direkt dolog, a legóvatosabb kozmetikussal is előfordulhat.) Lehet,h a kutyusod erre emlékszik és ősztönösen a hasonló mozdulatoknál az általad leírt módon védekezik. Ez idővel el fog múlni csak nem szabad ráhagyni, gyakran érintsd meg, ha visít ne reagálj rá, nyugodtan folytasd amit addig csináltál. Ha nem visít dicsérd meg, így egy idő után nem fog az érintésre félelemmel reagálni. A másik dolog pedig az lehet ha esetleg toklász ment bele. Nekem volt olyan yorkim aki nem is mutatta jelét annak,h lenne valami a fülébe, csak egyes helyzetekben elrántotta a fejét. Azonban fülszőr szedés közben egy kicsit mélyere nyúltam és egy toklász jött ki belőle. Én ilyenkor azt szoktam mondani,h érdemes bele kukkantatni a fülébe egy állatorvossal, mert ha nem talál semmit, akkor legalább megnyugszol és akkor egyértelműen kiderül, hogy a félresiklott fülszőrszedés okozhat gondot. További szép napot! Fehér Adrienn- http://www.nicepet.hu
Sajnos a leírtak alapján szinte semmi érdemlegeset nem lehet mondani erről a problémáról, mert ebből csak az állapítható meg, hogy időszakosan (rohamszerűen) agyi (idegi) működészavar alakul ki. De ennek számtalan oka lehet, amit legelőször is tisztázni kellene ahhoz, hogy utána a további kérdésekre választ lehessen kapni. A kivizsgálás persze nem egyszerű, leginkább akkor kellene állatorvosnak látni és vizsgálnia, amikor éppen ilyet produkál. Ezt azonban nagyon nehéz kivitelezni, ha csak pár percig tart egy-egy ilyen állapot. De azért egy alapos kivizsgálás nem árt meg, hátha nyomára lehet bukkanni valaminek. Beszéljék ezt meg az állatorvosukkal!
T. Gazdi! Amennyiben a kollega javasolta, biztosan olyan fokú a gyulladás, hogy műtét nélkül nem lehet eredményesen kezelni. A szivelégtelenség elég tág fogalom. Sok olyan szívbetegség van aminek nem túl nagy az altatási kockázata, másoké akár fatális kimenetelű lehet. Nyilván a műtét előtt minden kiegészítő vizsgálatot el kell végezni, és ezek függvényében mondható ki az altatási kockázat és választható ki a legoptimálisabb protokol. Üdvözlettel: Dr. Stark Róbert