6431. Ismerd meg a 2023-as év madarát!
A barkóscinege lett az év madara 2023-ban. De mit kell tudni róla?
A barkóscinege lett az év madara 2023-ban. De mit kell tudni róla?
Ma már több területre is találhatunk profi megoldásokat nyújtó szoftvereket. Kivétel nélkül ide tartoznak a kép-, hang- és videószerkesztő programok is, amelyek között felelhetünk igazán népszerű termékeket is.
Manapság már életünk szerves részét képezik informatikai eszközeink, hiszen napi szinten alkalmazzuk őket. A munkánkban és az otthoni szórakozásban egyaránt jelentős a szerepük, azonban operációs rendszer nélkül csupán élettelen váz volna a legkorszerűbb számítógép is.
Csaknem 10 ezer erdei fülesbagoly telelt Magyarországon a Magyar Madártani és Természetvédelmi Intézet (MME) január végén indított országos felmérésének összesítése szerint.
Először választották meg az év lepkéjét, amely a fecskefarkú pillangó lett. A kezdeményezéssel a természetvédelmi problémákkal érintett fajokra szeretné felhívni a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) lepkevédelmi szakosztálya.
A legtöbb rövidorrú kutyánál előfordul az eléggé intenzív könnyezés. Ez amiatt van, hogy a könny nem tud elfolyni a könnycsatornán keresztül az orrüregbe. Így a belső szemzugnál összefutva onnan kicsöppen és ott marad a szemkörüli szőrzeten és ráncokban, a levegőn megbarnul. De előfordulhat, hogy kötőhártyagyulladása van látható gennyes, ödémás elváltozás nélkül (pl. mycoplasma fertőzés, enyhébb lefolyású, idült, tüszős kötőhártyagyulladás, stb.) Száraz kötőhártya- és szaruhártya-gyulladás, közismert neve "száraz szem".Ennek háterében a könnytermelés elégtelensége áll. Tünetei: a kötőhártya és a szaruhártya kiszárad, a megvastagodott vérbő kötőhártyán nehezen eltávolítható, sűrű, nyálkás,sárgásbarna színű nyálka tapad. A szaruhártya homályos erezett, fénytelen. Az állatorvos biztosan meg tudja állapítani, hogy mitől lehet ez nála. Vigye minél hamarobb állatorvoshoz!
Új kiskutya hazavitele nem minden esetben megoldás, de ha már hazavitték, akkor szoktassák össze rendesen a kutyákat: A társ nem mindne esetben megoldás, sőt, sokszor rosszul sül el, ha hazavisznek egy idős mellé egy kölyökkutyát. Kérem olvassa el korábbi cikkünket a témával kapcsolatosan, mielőtt döntene: http://www.haziallat.hu/dr-haziallat/kutya/kutyak-osszeszoktatasa/14436/
Kedves Farkasné! Ha Ön törzskönyvvel rendelkező kiskutyákat tenyészt, akkor valószínűleg oltani és féregetleníteni is elviszi a kiskutyákat. A szokásos vizsgálat során pedig a kiskutya szemét is meg tudja vizsgálni az állatorvos.
Macskák összszoktatása megoldható >> Ha a kandúrt időben ivartlanítja, akkor kevésbé lesz eljárós (ehhez ivaros korszaka előtt kell ivartlanítani: 6 hónapos kora előtt) Kandúr macska ivartalanítása videón >>Kandúr macska jelölgetni sem fog, ha időben ivartéanítjuk >>
Kedves Gazdi! Úgy tűnik, a malackát élősködők támadták meg, de még enyhe fertőzése van. vagy kezdeti szakaszban van. Valószínűleg atkás fertőzés: atkából is többféle található a malacka környezetében. Ha az immunrendszer legyengül, vagy poros forgács beletapad a malackák szőrébe, gyakoribb, hogy elszaporodnak. Ha nincs seb a malackán vagy szőrkopás, akkor javsolt a fürdetés. Kézmeleg, nem túl forró vízzel, babasamponnal vagy gyerekeknek való szappannal, esetleg élősködők elleni samponnal. Javasolt a korpár részre koncentrálni, a bőrt alaposan bedörzsölni, és a szőrt feldörgölni, hogy ne legyenek összetapadások, így segítünk eltüntetni az élősködők fészkét. Aztán alaposan kiöblíteni a szert. Fürdetés után ilyen időben javasolt hajszárítóval alacsony fokozaton megszárítani a bundát, még ha rövidszőrű a malac, akkor is. Azonban magának az élősködőnek a kiirtására legjobbak a cseppek. Pl. Sh Rodemectin, kb 3000 Ft. Egy kg-nál 4-5 csepp, 2-2 a két füle mögé a bőrre, plusz egyet a korpás részre a bőrre (kisebb malacnál arányosan kevesebbet). A csepegtetést 4-6 hétig ismételni kell hetente egyszer, akkorp pusztulnak ki végleg. Ha már esetleg van sebes kaparás, szőrkopás, inkább a csepegtetéssel kell kezdeni, és a fürdetést 4-5 héttel későbbre tenni. A malackák megkopaszodott bőrét jobban kiszáríthatják a fürdetősamponok, és emiatt ott maradhatnak élősködők/újra oda költözhetnek. Ha több malacka van együtt, javasolt az egészségeseket is a kezelés kezdetetkor lecsöppenteni egyszer, különben átadhatják egymásnak. Nagy Nóra tengerimalac tenyésztő