6431. Ismerd meg a 2023-as év madarát!
A barkóscinege lett az év madara 2023-ban. De mit kell tudni róla?
A barkóscinege lett az év madara 2023-ban. De mit kell tudni róla?
Ma már több területre is találhatunk profi megoldásokat nyújtó szoftvereket. Kivétel nélkül ide tartoznak a kép-, hang- és videószerkesztő programok is, amelyek között felelhetünk igazán népszerű termékeket is.
Manapság már életünk szerves részét képezik informatikai eszközeink, hiszen napi szinten alkalmazzuk őket. A munkánkban és az otthoni szórakozásban egyaránt jelentős a szerepük, azonban operációs rendszer nélkül csupán élettelen váz volna a legkorszerűbb számítógép is.
Csaknem 10 ezer erdei fülesbagoly telelt Magyarországon a Magyar Madártani és Természetvédelmi Intézet (MME) január végén indított országos felmérésének összesítése szerint.
Először választották meg az év lepkéjét, amely a fecskefarkú pillangó lett. A kezdeményezéssel a természetvédelmi problémákkal érintett fajokra szeretné felhívni a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) lepkevédelmi szakosztálya.
Nem! A tinktúrában lévő alkohol nagyon rövid idő alatt tönkre tenné a májat, ami mentehetetlenül elhullást jelent. B vitamin utánpótlásra egy változatosan táplált madárnak nincs szüksége, ha mégis vitaminhiány lép fel, használja az erre a célra kifejlesztett készítményeket. Sebfertőtlenítésre inkább Betadin jódos oldatot javaslok.
Az egyedül maradás alkalmával a baleset a szeparációs félelem hatására kialakuló stressz hatása miatt történik meg. Egyéb vonatkozásban ha elküldi e-mail címét akkor el tudom küldeni az ebben a témában megjelent korábbi írásomat.
Rágófának inkább keményfát választanék.
Az attól függ, mennyi idősek. Ivarérettségüket 28-46 napos korukban érik el, de csak a 6-7 hetes állatok vehetők tenyésztésbe. A nőstények ivarzási időszaka 3-6 napig tart. Ebből azonban mindössze 12-18 óra az, amikor tényleges párzási hajlandóságot mutatnak. Sikeres párzás és termékenyülés után a vemhességi idő 18-24 napig tart. Azok a nőstények, amelyek először fialnak, néhány nappal rövidebb ideig szoptatnak, mint az idősebbek. A legtöbb tejük a 10. napon van, ami aztán a 28. napig fokozatosan elapad. Az utódok száma 1-21 között ingadozik, leggyakoribb a 9-15 közötti kisegér.
A zöldes elszíneződés hátterében több dolog is állhat, alapos kivizsgálásra lenne szükség. A maradékkal való etetést nem javaslom. Keressenek fel mielőbb egy állatorvost!