711. Öregség és elmúlás
Minden élőlénynek itt a Földön törvényszerűen egyszer lejár az ideje. Még ha hirtelen, váratlanul is következik be, akkor is el kell ezt fogadnunk. Szerencsére senki sem ismeri az élőlények elhalálozási időpontját.
Minden élőlénynek itt a Földön törvényszerűen egyszer lejár az ideje. Még ha hirtelen, váratlanul is következik be, akkor is el kell ezt fogadnunk. Szerencsére senki sem ismeri az élőlények elhalálozási időpontját.
A májbetegségek döntő hányada a helytelen táplálásra és a stresszre vezethető vissza. Főképp stressz alatt álló kutyáknál számíthatunk állandó, küszöbérték alatti májkárosodásra.
"Kisállatok háziorvosaként tevékenykedem, ami azt jelenti, hogy telefonos hívásra háznál látom el betegeimet. Elsősorban Dél-Pesten, de szükség esetén Budapest egész területén dolgozom. Pacientúrám kutyákból, macskákból, vadászgörényekből és kisebb százalékban egyéb kedvtelésből tartott kis állatokból áll."
Aki vadászgörény tartására vállalkozik, annak tudnia kell, hogy egy olyan állatot vesz magához, amelyik kis termete ellenére nem elégszik meg a rágcsálóknál jól bevált ketreces tartással.
Aki vadászgörény tartására vállalkozik, annak tudnia kell, hogy egy olyan állatot vesz magához, amelyik kis termete ellenére nem elégszik meg a rágcsálóknál jól bevált ketreces tartással.
Kedves Gazdi! Ez bizony lehet komoly probléma is, pl. vándorló bőr alatti idegentest (toklász), vagy fertőző betegségek résztünete ( leishmaniasis, bőrférgesség, szisztémás gombás fertőzés stb.). Jó lenne mihamarébb megmutatni állatorvosnak. Üdvözlettel Dr. Szaniszló Ferenc Bőrférgesség kutyáknál: az alattomos kórt szúnyog terjeszti Toklász a kutya orrában, fülében tappancsában Pyoderma, a kutyakölykök gyakori bőrfertőzése
Kedves Gazdi! A szemölcsöt általában esszenciális olajokkal lehet ecsetelni, amik szépen le szokták szárítani, de mivel az Ön kutyusánál ez a szemölcs a szemén van, ezért ezt a megoldást semmiképpen nem javaslom! Homeopátiával lehet a szervezetet áthangolni, hogy az idősebb korban gyakran megjelenő szemölcsök kevésbé jöjjenek elő, viszont ha a szemölcs már olyan állapotban van, hogy gennyedzik, akkor sajnos a műtéti eltávolítás az egyetlen megoldás. Mielőbbi gyógyulást kívánok kedvencének! Üdvözlettel: Dr. Kopócsi Andrea, holisztikus állatorvos, homeopata
A leírtak alapján az a véleményem, hogy a cicájuk esetében -minden eddigi vizsgálat ellenére- nincs még pontos és valós diagnózis, maximum feltételezések vannak. Ezek alapján a gyógykezelés eredményessége is bizonytalan. Ezt minden bizonnyal tetézi, hogy az immunrendszere elég gyenge lehet. (Ezt viszont biztosan nem a kapott védőoltások okozhatták!) Én gyógyszert biztosan nem ajánlok, legfeljebb egy (vagy több) igen alapos újabb állatorvosi vizsgálatot (pontosabban egy alapos kivizsgálást) ajánlanék, akár egy másik állatorvosnál, mint aki eddig kezelte őt. Ebbe beletartozna számos vérvizsgálat (nem csak vérkép és ilyen egyszerű dolgok, hanem pl. FIV és FeLV betegségekre szűrés), mellkas röntgen több irányból (nincs-e szabad mellűri folyadék gyülem?), stb.... Jó válaszokat csak jól feltett kérdésekre lehet kapni! (Már úgy értem, hogy diagnózis felállítása ügyében.)
Üdvözlöm! A kép alapján szerintem egy gyógyuló seb lehet. Egy égés (túl közel volt a melegítőhöz), vagy esés következtében jött létre és már gyógyulóban van. Ha azonban terjed, növekszik, akkor azonal specialista állatorvoshoz kell vinni!
Kedves kérdező! A videó sokat segítene. Esetleg az alapítvány oldalán el tudja nekünk küldeni. Ha hátrafelé esik/ugrik, mintha szaltózni akarna, az backflipping-szindróma, ami egy idegrendszeri betegség, és a beltenyésztés okozza. Sajnos a kereskedésekben/szaporítóknál szinte mindig beltenyésztettek az állatok, ezért sem szabadna onnan vásárolni. Ezzel nem lehet mit tenni, nem gyógyítható. A helyét érdemes úgy kialakítani, hogy ne tudjon meggsérülni, ha hátradobja magát, ne tudjon emeltről lezuhanni stb. Ha nagyon gyakoriak a szaltók, mondhatni állandók egész nap, akkor a leghumánusabb az eutanázia. Ha nem hátravágódik, hanem oldalra dől, vagy másképp dobaj el magát, az egyéb betegségre utalhat, amivel egy hozzáértő egzotikus állatorvost kellene felkeresn mihamarabb. Írjon bátran, ha tudunk segíteni! Ilyen jutalomfalattal kínáld hörcsögöd!