3316. A vakond - rágcsáló, barát vagy ellenség?
A vakond (régiesen vakondok) az egész világon elterjedt kisemlős, de mivel többnyire a föld alatt tartózkodik csak ritkán figyelhető meg.
A vakond (régiesen vakondok) az egész világon elterjedt kisemlős, de mivel többnyire a föld alatt tartózkodik csak ritkán figyelhető meg.
A középkori és a reneszánsz festményeken ábrázolt állatok, a delfin, a majom, a hermelin, a szarvas, a nyúl, a szamár, a teve, a róka és a patkány rejtett jelképek képviselői. A festő ily módon közvetítette titkos gondolatait azok felé, akik értelmezni tudták ezeket a szimbólumokat.
A XIX. században a státus-szimbólum és az előkelő társadalmi réteghez tartozás egyik kifejezője volt a hintó, melynek több típusa is ismeretes és amelyet közlekedési célokra használtak az emberek.
Itt van az első öt helyezett egy online tengeri állatkereskedés eladási statisztikái alapján.
Mennyire befolyásolják a lovak magatartását és viselkedését a külső körülmények? A lovak a szabadban érzik a legjobban magukat, ezért sokkal inkább ki vannak téve az időjárás viszontagságainak, mint az ember.
Úgy érzem, nem azt kérdezte, amire választ szeretne kapni. Ezért egy kis kitérővel kezdem. Vitaminnak azokat az anyagokat nevezzük, ami a szervezetben nem termelődnek, de a normál működéshez szükség van rájuk. Ennek megfelelően vitamint mindig kell enni. Egy jól összeállított étrend azonban tartalmaz annyi vitamint, amennyire szükség van. A kérdésére, tehát, hogy adjon-e vitamint, vagy sem az étrenden felül, ehhez tudni kellene, mi az étrend. Ha jó minőségű kutyaeledelt eszik a kutya, akkor semmi szükség a kiegészítésre. Bár kérdésében nem szerepelt, de ide kapcsolódik, mennyit egyen a vemhes kutya. Sokan ilyenkor többet adnak, „hiszen 5-6 kutya helyett kell ennie az anyának”. Ez szintén téves felfogás. A kiskutyákat az életre kell felkészíteni az anyaméhben. A kiskutyák táplálékfelvételét a születés után a gyomor térfogata (ami igen kicsi), valamit az anya tejtermelése és a kölykök száma limitálja. Az anyaméhben megszokott bőség ekkor visszaüthet, és felborulhat a kölykök anyagcseréje. A túletetés másik vonzata, hogy a feleslegesen bevitt energia zsírként raktározódik az anya szervezetében. Az így kialakult zsírdepók pedig nehezíthetik a szülést. Másik kérdése a féreghajtókra vonatkozott. Majdnem mindegyik féreghajtó adható vemhes állatnak, de ezek receptköteles készítmények. Ezért mindenképpen az állatorvossal kell egyeztetni. Ezt azért is érdemes megtenni, hogy az állatorvos is felkészülhessen az Ön kutyájának szülésére, egyeztethessék, hogy probléma esetén kit hol tudnak elérni. Ebben sem árt az óvatosság.
A csoki teljesen felesleges és káros is.
Valószínűleg csak keveset evett és magától lett jobban, esetleg kihányta. Embereknél a következőt ajánlják mérgezés esetén: "A mérgezés gyanúja esetén a beteggel vízen kívül semmi mást nem lehet itatni. A tej például kifejezetten káros lehet, mivel megköti a zsírban oldódó méreganyagokat és serkenti a további méregagyag-felszívódást a szervezetbe."
Megfázás enyhe esetében valóban elegendő az akvárium vízének a hőmérsékletét emelni. Javasolt vízhőfok ilyenkor kb. 28C. A magasabb hőmérséklet élénkíti a teknős anyagcseréjét és így a szervezet védekező- és ellenállóképessége is javul. Érdemes emellet az akváriumot is részben lefedni. Könnyen megfázást okozhat ugyanis, ha a teknős a meleg vízben úszkálva a hideg kinti levegőt lélegzi be. Súlyosabb esetekben azonban a hőmérsékletemelés csak kiegészítő kezelés és állatorvosi segítségre is szükség van.
Frissen vásárolt teknősök esetében gyakori, hogy az első 1-2 napban nem esznek. Ez még nem feltétlenül betegség jele. A költözés, szállítás, új gazdához kerülés stresszt jelent a teknősök számára és ilyenkor gyakran az étvágyuk is csökken. A kis teknősnek időre van szüksége, hogy megszokja az új helyet. Javasolt ilyenkor nyugalmat biztosítani számára (pl. kevesebbet kézbe venni), hogy hamarabb megbarátkozzon a új tartási körülményekkel.