3611. Pitypangtúra lesz Budakeszin
Sajnos most a július kimaradt, de így legalább új erővel kezdhetjük az augusztust, aminek alkalmával az első hétvégén, azaz 07-én, vasárnap, újabb túrát indítunk.
Sajnos most a július kimaradt, de így legalább új erővel kezdhetjük az augusztust, aminek alkalmával az első hétvégén, azaz 07-én, vasárnap, újabb túrát indítunk.
A magyar gazdik nem tudják, hogy kedvencük már 7 éves kor felett időskorba lép – derült ki az ELTE Etológia Tanszék és a Pro Plan nyáron elvégzett közös kutatásából.
Túlzás lenne azt állítani, hogy a cicák egyhamar berobbannak a zeneiparba, de hogy elképesztő édesek annyi bizonyos!
Chris Grimmer horgára akadt a valaha horgász által fogott legnagyobb harcsa, az albinó hal két és fél méter hosszú.
A domesztikáció során a nyúl bizonyos változásokon ment keresztül, mind morfológiailag, mind viselkedéstanilag. Napjainkban a házinyúl fajon belül mintegy 80 fajtát ismerünk. Jelenlétüket tenyésztők munkájának köszönhetjük. Ritkábban a véletlen mutációk végett alakultak ki.
Kedves Gazdi! DONA adható kutyának, baja nem lesz tőle, bár véleményem szerint a kutyának gyártott készítmények hatékonyabbak, jobban és gyorsabban beépülnek az ízületi porcba, jobb és hatékonyabb a felszívódásuk! Én az állatorvosi készítményeket ajánlanám, ha pedig a kutya állapota nem javul, keressenek fel egy hozzáértő szakorvost! Üdvözlettel, Dr.Fux Attila A kutyák izületi gyulladásának kezelése és a fájdalom megszüntetése Ízületi betegségek: artritisz és artrózis A kutyák reumás izületi gyulladása (rheumatoid arthritise; gyulladásos autoimmun betegség) Új izületvédő injekció kutyáknak
Kedves Gazdi! RTG képek nélkül bármit is válaszolnom, mert specialistaként sem látunk bele a kutyusba sajnos, hogy mi a baja. Sok esetben RTg vizsgálaton kívül szükséges egyéb kiegészítő vizsgálat is még, pl. CT/MR. Kérem privátban küldje át emailben a RTG képeket erre a címre: drfuxattila@gmail.com és nagyon szívesen megnézem, válaszolok! Üdvözlettel, Dr.Fux Attila
Porcetősítőt adhat neki, de 3 hónaposan még előfordulhat ilyen. Illik hozzám a csivava? A világ legkisebb kutyafajtája a csivava
Tisztelt Tulajdonos! Mindenképp ortopéd kollégával kellene megvizsgáltatnia a cicát , én ebből amit leírt térdproblémára gondolnék, nagytestű macskánál előfordul térdszalagszakadás, patellaficam és akár csípődysplasia is. Üdvözlettel, Dr.Fux Attila Hirtelen sántít a kutyád? Keresztszalag szakadás?
Helyileg esetleg kezelhető valamilyen gomba ellenes kenőccsel. Ha bőrgomba, akkor néhány hét alatt várható gyógyulás. Kapható macskáktól, embertől, másik kutyától is. De a bőrgomba csak feltételezett diagnózis, ha nem küldtek mintát laborba.